Újra őrizetbe vették Siklósnagyfalu korábban börtönbüntetésre ítélt polgármesterét

2021. január 21. – 13:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kedden elfogott és őrizetbe vett siklósnagyfalui önkormányzati képviselő nem más, mint a település többször is elítélt polgármestere, Kosztics József. A 49 éves férfit sikkasztás gyanúja miatt tartóztatták le – írja az MTI a Pécsi Törvényszék közleménye alapján.

A bíróság közleményében azt írta, hogy csütörtökön egy hónapra rendelték el Siklósnagyfalu független polgármesterének letartóztatását. A gyanú szerint Kosztics az önkormányzatnak 7,3 millió, a helyi szociális szövetkezetnek 6,9 millió forint kárt okozott. A pénzt részletekben a saját bankszámlájára, majd egy részét onnan tovább, az élettársa számlájára utalta. A pénz egy részét szerencsejátékra, a többit saját szükségleteire használta fel.

A nyomozók kedden a lakásán és az önkormányzatban is kutatást tartottak, amely során iratokat, járműveket, ékszereket és ingatlanokat foglaltak le. A rendőrség azt is vizsgálja, hogy esetleg régebb óta sikkasztotta-e a Baranya megyei falu pénzét, mert úgy a kárérték a jelenleginek akár a sokszorosa is lehet. A rendőrök Koszticsot és 32 éves párját állították elő, majd hallgatták ki őket gyanúsítottként, mindketten beismerték tettüket.

Kosztics József, Siklósnagyfalu polgármestere kérdést tesz fel az I. Országos roma polgármesteri konferencián Budapesten 2015. május 28-án – Fotó: Balogh Zoltán / MTI
Kosztics József, Siklósnagyfalu polgármestere kérdést tesz fel az I. Országos roma polgármesteri konferencián Budapesten 2015. május 28-án – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Kosztics többször állt már bíróság előtt hasonló bűncselekmények elkövetése miatt. A 444 a 2019-es önkormányzati választások után írta meg, hogy kétszer is börtönbüntetésre ítélték. 2006-ban azért kellett lemondania a falu vezetéséről, mert nem vonult be a rá kirótt 14 hónapos büntetést letölteni, amit lopásért és okirat-hamisításért kapott.

A büntetése letöltése után 2010-ben és 2014-ben is újraválasztották, ahogy 2019-ben is ő nyerte a választást a településen. Annak ellenére is, hogy 2019 októberében első fokon újra letöltendő börtönbüntetésre ítélték, mert három társával együtt költségvetési csalást és sikkasztást követett el. Még 2011-ben, újraválasztott polgármesterként újíttatta fel a falu iskoláját, amire 17 millió forintos minisztériumi támogatást kért. Ennek egy részéből viszont az önkormányzat épületére csináltatott új tetőt, egy másik részét pedig elsikkasztotta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!