Sikkasztás miatt vették őrizetbe Siklósnagyfalu egyik önkormányzati képviselőjét
2021. január 20. – 14:54
frissítve
A rendőrség kedden fogta el azt a 49 éves siklósnagyfalui férfit, aki önkormányzati képviselőként a szintén az önkormányzatnak dolgozó 32 éves párjával a gyanú szerint 2020 utolsó negyedévében önkormányzati pénzeket sikkasztott el.
A Police.hu híre szerint a pár az elsődleges adatok alapján közel 15 millió forinttal károsította meg a helyi önkormányzatot, illetve annak egy szövetkezetét, az összeget pedig elköltötték.
A nyomozók a lakásukon, valamint az önkormányzat épületében is kutatást tartottak, amely során zömében iratokat, továbbá vagyonbiztosítás keretében járműveket, ékszereket és ingatlanokat foglaltak le. A rendőrség azt is vizsgálja, hogy esetleg régebb óta dézsmálták-e a Baranya megyei falu pénzét, mert úgy a kárérték a jelenleginek akár a sokszorosa is lehet.
A rendőrök a férfit és a nőt előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként, mindketten beismerték tettüket. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.