Karikó Katalin elfogadta Szeged díszpolgári címét

2021. január 19. – 19:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogadta Szeged díszpolgári címét Karikó Katalin, írja a Szeged.hu. A Pfizer/Biontech-vakcina szabadalmát kidolgozó kutatót Botka László, Szeged polgármestere jelölte díszpolgárnak.

A tudós kutatómunkája ugyan az Egyesült Államokban teljesedett ki, de – a kisújszállási gyermekévek után – Szegeden végezte az egyetemet, majd a város biológiai kutatóintézetében folytatta a PhD-képzését, és itt is avatták doktorrá. Szintén itt kezdett el vírusokkal foglalkozni.

Szegeden ismerkedett meg férjével, Francia Bélával, itt született kislányuk, Zsuzsanna, aki 2008-ban és 2012-ben is olimpiai bajnok lett az amerikai evezős nyolcas tagjaként.

Karikó Katalint 1985-ben létszámcsökkentés miatt elküldték a kutatóközpontból, ekkor döntötték el férjével, hogy a három éves kislányukkal külföldön kezdenek új életet.

A biológiai kutatóintézetben töltött éveiről a Magyar Nemzetnek decemberben így nyilatkozott:

A jelenleg Bonnban dolgozó, volt szegedi szerves kémikus barátommal nemrégiben arról beszélgettünk, hogy vajon mindazt, amit az országon kívül elértünk és tettünk, meg tudtuk volna-e tenni otthon is. Arra jutottunk, hogy otthon mi is panaszkodó emberek voltunk, nem volt rajtunk kényszer, hogy apait-anyait beleadva húzzunk. Elvoltunk a langyosban, és csak panaszkodtunk a főnökségre, a körülményekre. Nem tudtuk eldönteni, hogy min kellene változtatni ahhoz, hogy másként legyen. Mi nem mások panaszkodásáról vagy középszerűségéről beszéltünk, hanem a sajátunkról.

Karikó Katalin a díszpolgári címet személyesen veszi át a város napján, május 21-én.

Több tudós kijelentette, hogy kollégájuknak Nobel-díjat kellene kapnia a felfedezéséért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!