A Kúria új elnöke a mérték és egyensúly megtartására törekszik majd

2021. január 11. – 18:00

Másolás

Vágólapra másolva

Hivatalba lépése után néhány nappal, a Kúria Teljes Ülésén – melyet a járvány miatt online tartottak – mondott beszédet Varga Zs. András elnök, aki terveire és döntéseire is kitért, olvasható a Kúria közleményében.

Elmondta, hogy „a Kúria nem absztrakt intézmény(...). A Kúria ma mi vagyunk. Önök, tisztelt Bíró Asszonyok és Urak, és Önök között egyik bíróként a Kúria elnöke.”

Varga Zs. András azt mondta, hogy a mérték és az egyensúly megtartására törekszik, tudatában annak, hogy

„a Kúriának van elnöke és nem az elnöknek Kúriája”.

Bár a magyar bírók önigazgatási fóruma korábban szinte egyhangúlag utasította el Varga Zs. András főbíróvá jelölését, a parlament tavaly októberben végül megszavazta a Kúria elnökének. Így Polt Péter legfőbb ügyész egykori helyettese január 1-től 9 éven át tölti be a tisztséget.

Az ellenzéki pártok azért utasították el Vargát, mert ő lehet a rendszerváltás óta az első legfelsőbb bírósági vezető, aki nem járt tárgyalóteremben bíróként, ugyanakkor a Fidesz politikájának irányvonalához lojális jogász szakembernek tartják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!