Megvan Szájer József utódja az Európai Parlamentben

2021. január 5. – 15:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Schaller-Baross Ernőt, a Miniszterelnökség jelenlegi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárát jelöli a Fidesz-KDNP a lemondás miatt megüresedett európai parlamenti (EP-) képviselői helyre – közölte a Fidesz kedden az MTI-vel.

A párt a közleményében idézte Schaller-Baross Ernőt, aki hangsúlyozta: több mint tízévnyi külpolitikai szakmai tapasztalattal meggyőződése, hogy a 21. században az európai együttműködés keretei között erős nemzetekre, szuverén államokra és a józan konzervativizmus hangjára van szükség.

A Fidesz kommünikéje ismertette Schaller-Baross Ernő életrajzát is. Eszerint a kormánypártok jelöltje 1987-ben született Budapesten, 2010-ben szerzett jogi diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2002 óta a Fidelitas, 2010-től pedig a Fidesz tagja. Egyetemi évei alatt gyakornokként dolgozott az Országgyűlés Képviselői Irodaházában. A németül és angolul beszélő szakember 2010 és 2012 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárságának külügyi kapcsolatokért felelős munkatársa, 2012 és 2018 között a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány külügyi igazgatója, illetve az Országgyűlés alelnökének külügyi tanácsadója volt. 2017 és 2018 között a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének külügyi tanácsadójaként tevékenykedett. 2018-tól a Miniszterelnökség nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

A Magyar Nemzet forrása szerint a Fidesz jelöltjei között több tucat, zömében fiatal jelölt volt, végül a 34 éves Schaller-Barossra esett választásuk. A 444 szerint ő volt az a politikus, aki Balaton-felvidéki kúriáján a járvány alatt bulit tartott: a résztvevőknek az esemény után karanténba kellett vonulniuk.

Schaller-Baross Ernő, a Magyar Nemzeti Bank tízmilliárdokat elköltő alapítványainak is egyik vezetője volt. Az általa vezetett Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány például 3 milliárd forintért vette meg a volt Várkert Kaszinó épületét 2017-ben, hogy kulturális és rendezvényközpontként működtesse.

Szájer József november végén jelentette be, hogy lemond mandátumáról az Európai Parlamentben, pár nappal később pedig robbant is a brüsszeli szexbotrány, a történetben kijárási tilalom megszegése, drogbirtoklás és menekülés is szerepet kapott.

A Telex legfrissebb híreit itt találja >>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!