Bejegyezték Debrecenben az Oltóanyaggyár Zrt.-t

2021. január 4. – 10:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ötmillió forintos tőkével bejegyezték év végén az Oltóanyaggyár Zrt.-t, amely a hazai vakcinagyártás zászlóshajója lehet – vette észre az Mfor.hu.

Még májusban jelentették be, hogy elindul a hazai koronavírus-vakcina fejlesztése, a gyógyszeripari projektre együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Egy december végi Magyar Közlönyben jelent meg aztán, hogy a kormány 2 milliárd forintot csoportosít át a két intézménynek az oltóanyag fejlesztésére.

Pár nappal azelőtt jegyezték be az Oltóanyaggyár Zrt.-t, az alapítója a cégnyilvántartás szerint a Debreceni Egyetem. Az igazgatóság egy tagból áll, Prépost Eszter Anna a vezérigazgató, aki korábban több multinacionális gyógyszeripari vállalatnál is dolgozott a gyógyszerfejlesztés területen, egy időben a kelet-közép-európai regionális vezetői pozíciót is betöltötte, majd 2017-től a Debreceni Egyetem felsőoktatási és egészségipari együttműködésekért felelős tudományos igazgatója lett.

Az Mfor.hu cikke szerint Prépost tulajdonosa és vezérigazgatója a debreceni BBS NanoMedicina Zrt.-nek, amely biotechnológiai kutatással, fejlesztéssel foglalkozik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!