A kormány nem válaszolt arra, hogy az állam miért emelhet, az önkormányzatok viszont miért nem a szolgáltatásaik díjain

2021. január 4. – 20:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány nem válaszolt az RTL Klub Híradójának azon kérdésére, hogy az önkormányzatok miért nem emelhetnek a szolgáltatásik díjain 2021-ben, miközben januártól több állami közszolgáltatás díja is emelkedett.

  • Januártól minden autópálya-matrica ára egységesen, közel négy százalékkal emelkedett. Ezzel az egyhavi matrica ára majdnem ötezer forint.
  • Múlt hétfő óta az M4-es autóút Üllő és Gyömrő közötti szakasza fizetős lett.
  • A Posta átlagosan 8,5 százalékkal emelte az árait a vállalti ügyfelek számára, és a leggyakoribb levélfajta feladása is ennyivel került többe.

A kormány decemberben rendeletben tiltotta meg az önkormányzatoknak és az önkormányzati tulajdonú cégeknek, hogy 2021-ben emeljék az általuk nyújtott szolgáltatások díjait. Ezt azzal indokolták, hogy a járvány közepette nem emelkedhetnek az emberek terhei.

„Az a véleményünk, hogy a koronavírus-járvány időszakában a lakossági terhek nem növelhetőek. Mindenkinek nehezebb, az államnak, az önkormányzatoknak és az embereknek is, nem kell további terhekkel nehezíteni a megélhetést” – mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter december 10-én.

Az MSZP párigazgatója, Molnár Zsolt szerint a kormány a rendelettel valójában az önkormányzatok, és nem a járvány ellen küzdenek.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!