Nehezen kapják meg a fertőzött pedagógusok a beígért százszázalékos táppénzt

2020. december 17. – 08:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hiába mondta Gulyás Gergely a november 26-i kormányinfón, hogy egyszerűsíteni fogják a százszázalékos táppénz igénylésének folyamatát, a mai napig nem módosították a jogszabályt – írja a Népszava. A teljes táppénzre azok lennének jogosultak, akik a munkahelyükön kapták el a koronavírust. Ez leginkább a tanárok és az egészségügyi dolgozókra igaz.

A Miniszterelnökség Népszavának adott válasza szerint „minden oktatási intézményben dolgozó fertőzött pedagógus esetén a munkavállaló javára kell vélelmet felállítani, hogy munkavégzés közben kapta el a koronavírust, így az iskolai koronavírus-fertőzés foglalkozási megbetegedésnek minősül.”

Csakhogy egyelőre olyan lassan megy a bürokratikus folyamat, hogy a szakszervezetek szerint szinte lehetetlen megszerezni a 100 százalékos táppénzt.

A Pedagógusok Szakszervezete tagjai közül még senkinek se sikerült túljutni a procedúrán, ám több olyan jelzés is érkezett a szakszervezethez, amely az igényléseket elutasításáról szólt.

A Miniszterelnökség azt írta a Népszavának, hogy továbbra is a jelenleg érvényes szabályok szerint járnak el, azaz első körben csak a fizetésük 60 százalékát kapják meg a fertőzés miatt táppénzre kényszerülők, a fennmaradó 40 százalékot pedig csak azután, hogy bebizonyosodik, hogy a vírust a munkahelyükön kapták el. Utasították ugyanakkor a kormányhivatalokat, hogy a munkaügyi eljárásokat a lehető leggyorsabban folytassák le.

Pár hete mi is írtunk arról, hogy nem jellemző a gyakorlatban, hogy a munkavállalók tudják érvényesíteni ezt az opciót – még akkor sem, ha a fertőzésnek olyan mértékben kitett helyeken dolgoznak, mint egy kórház vagy egy oktatási intézmény. A táppénz igénylésével ebben a cikkben foglalkoztunk részletesebben.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!