A Facebook állítja, nem nyúltak hozzá Varga Judit oldalához

2020. december 17. – 08:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Semmilyen intézkedést nem hoztunk ezzel a Facebook-oldallal kapcsolatban” – válaszolta a Facebook szóvivője a Hvg.hu-nak, miután Varga Judit Facebook-oldaláról kérdezték.

Az igazságügyi miniszter szerdán azt állította, hogy hétfői bejegyzése után pár órával a Facebook megváltoztatta az algoritmusát. Mint írja, „a korábbiakhoz képest töredékére (negyedére-ötödére) esett vissza a bejegyzéseim elérése, ami egyet jelent azzal, hogy az általam fontosnak tartott politikai üzenetek is jóval kevesebb emberhez jutnak el ezen a csatornán”.

Varga szerint nincs rendben, hogy a közösségi médiumok ellenőrizhetetlen módon korlátozzák vagy letiltják közszereplők és a vállalkozások oldalát.

„Látjuk mi történik a világban, látjuk, hogy a globális techcégek mögötti erőcsoportok akár választásokat is képesek eldönteni. Nem szabad naivnak lennünk, minden eshetőségre fel kell készülni, és átláthatóvá kell tenni ezen globális cégek működését és döntéseit. A munkát folytatjuk!”

– fogalmazott szerdai Facebook-bejegyzésben.

Az ominózus hétfői posztban egyébként a közösségi média politikai szerepéről írt. Szerinte „manapság már a jó bornak is kell a cégér”, és a közösségi médián keresztül „lehet eljutni közvetlenül – torzítás nélkül – a legtöbb állampolgárhoz”, ami a 2022-es országgyűlési választások előtt különösen fontos lesz a politikusoknak.

A Telex lájkbajnokságának eddigi három részét is belinkelte, melyekben vezető magyar politikusok Facebook-aktivitását elemeztük.

Spoiler: egyelőre az eheti bajnokságban is vezet Varga Judit, még Orbán Viktornál is több lájkot gyűjtött be, ami nem arra utal, hogy különösebben ellene dolgozna a Facebook algoritmusa.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!