A hideg ellenére Budapesten és Bécsben is sokkal többen bringáznak, mint tavaly ilyenkor

2020. december 15. – 16:07

Másolás

Vágólapra másolva

Már most annyian bicikliztek december első két hetében a budai rakparti bringaúton, mint tavaly egész hónapban. A Magyar Kerékpárosklub szerint több másik úton is megdőlhetnek Budapesten a rekordok. Mindeközben Bécsben is új csúcsokat érnek el a bringások.

Idén szinte minden hónapban megdőltek a rekordok a kerékpárszámlálóval ellátott budapesti utakon, és már nem csak a tavaszi-nyári hónapokban, hanem a késői őszi, téli időszakban is a korábbiaknál jóval több bringást regisztrálnak. A Magyar Kerékpárosklub (MK) friss posztjában azt írta, hogy fél hónap alatt többen kerékpároztak Budapest legforgalmasabb bringás útvonalán, mint tavaly egész decemberben. A budai rakparti bringaúton hétfőn már túlszárnyalták a 2019-es decemberi adatot.

Az MK szerint azért is figyelemreméltó ez a növekedés, mert az egy hónapja bevezetett kijárási korlátozások, iskolák, vendéglátóhelyek bezárása és a home office tovább csökkentette a közlekedési igényeket.

A bringa mellett most az szólhat, hogy ki lehet játszani vele a 3-as metró részleges lezárását, eléggé vírusbiztos, és az ingyenes parkolással tovább terhelt dugókat is meg lehet vele úszni.

Bécsben is hasonlóak a tendenciák, az osztrák főváros külképviseleti irodája azt írta közleményében, hogy tavaly novemberhez képest 20 százalékkal nőtt a biciklisek száma. A hideg ellenére is sokan bringáznak, de az látszik, hogy éppen milyen szigorúak a korlátozások. A 13 bécsi kerékpáros mérőállomás novemberben 549 ezer bringást rögzített.

Bécsben is megvannak a sláger bringautak, ott a Duna-csatornánál tekernek legtöbben. Idén a tavalyi szám dupláját mérték, egy másik ponton pedig 90 százalékos növekedést tapasztaltak. A nagyobb egyetemek környékén viszont az oktatás szüneteltetése miatt csökkentést is mértek.

A Telex friss híreit itt találja >>>

A Telex bringázással kapcsolatos cikkeiért ide kattintson >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!