Deutsch Tamás bocsánatot kért a gestapózásért

2020. december 4. – 11:48

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken nyilvánosságra hozták Deutsch Tamás levelét, amelyet az Európai Néppárti Frakció tagjainak írt. A levél előzménye, hogy az Európai Néppárt (EPP) harminc politikusa kezdeményezte Deutsch kizárását a politikai csoportból Manfred Weber frakcióvezetőnél és Simon Busutil frakció főtitkárnál. A néppárti képviselők azt írták: döbbenettel és növekvő türelmetlenséggel figyelik a Fidesz EP-képviselőinek radikalizálódását és verbális támadásait.

Deutsch a pénteki levelében azt állítja, hogy a magyar sajtóban megjelent, november 25-i interjúja után felmerült vádakat – amelyek szerint ő a frakcióvezetőt a Gestapóhoz és a magyar kommunista titkosrendőrséghez, az ÁVO-hoz hasonlította volna – azonnal tisztázta a frakcióvezetőnek még az interjú másnapján küldött levelében.

„Úgy fogalmaztam, hogy ”természetesen nem állt szándékomban Önt személyében megsérteni, és ha mégis ez történt volna, ezennel megkövetem Önt„”

– írja a fideszes politikus. Azt is hozzátette, hogy minap folytatott telefonbeszélgetésük alkalmával meggyőződött róla, hogy a frakcióvezető a bocsánatkérést tudomásul vette.

Deutsch szerint Othmar Karas osztrák képviselő eredetileg úgy fogalmazott, hogy „Deutsch vagy kérjen bocsánatot, vagy távozzon”, ehhez képest az történt, hogy ő bocsánatot kért, és ezek után indított kezdeményezést Karas az ő kizárására.

Szomorúsággal tölt el az Európai Néppártban szokássá vált gyakorlat, hogy a politikai viták lefolytatása helyett egyesek kizárással fenyegetik az eltérő állásponton lévőket

– írja a néppárti képviselőknek Deutsch.

Szerinte kettős mércét alkalmaznak akkor, amikor őt mint fideszes politikust kizárással fenyegetik „egy konkrét intézkedést érintő kritikus” kijelentése miatt, míg „a Néppárton belülről érkező, a Fidesszel és annak vezetőivel szemben megfogalmazott legdurvább személyeskedő sértések és rágalmak büntetlenek maradnak”. Deutsch a levélben fontosnak mondott körülményként kitér arra is, hogy a napokban zajlik a decemberi uniós csúcs előkészítése. Szerinte a kizárásával való fenyegetés „már önmagában is azt a nemkívánatos látszatot kelti, hogy az EPP Frakció ilyen módon kíván nyomást gyakorolni” a vétót kilátásba helyező magyar kormányra.

Tekintettel a fenti érvekre a kizárási indítványban szereplő valótlan állításokat visszautasítom, a javaslatot pedig indokolatlannak, megalapozatlannak és felelőtlennek tartom

– fejezte be a levelét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!