A Telex egyetlen kérdését sem olvasták fel, véget is ért a kormányinfó

2020. december 3. – 11:35

Másolás

Vágólapra másolva

Úgy tűnik, bojkottálni kívánja a kormány a Telexet, miután a múlt héten sem hangzott el kérdésink esetében, hogy azokat lapunk küldte, ezen a héten pedig Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő úgy közölte: „a kérdések végére értünk”, hogy a Telex időben, a megszabott határidő szerint szerdán 15:30-ig elküldött kérdéssorának egyetlen elemét sem olvasták fel, nemhogy válaszoltak volna.

Pedig a Telex ezen a héten ezeket a kérdéseket küldte el:

Szájer-ügy:

  • Kérvényezni fogja-e a magyar állam, hogy a mentelmi joga felfüggesztése esetén Magyarország folytassa le a drogbirtoklással kapcsolatos büntetőeljárást Szájer József ügyében?
  • Szájer József botránya okoz-e hitelességi problémát a kormánynak abban, hogy a konzervatív értékeket képviselje itthon és Európában?
  • Szájer lemondása és szexbotránya gyengíti-e a magyar kormány érdekérvényesítő képességét Brüsszelben, illetve a Fideszét az Európai Néppártban?
  • Orbán Viktor és a hazai szakszolgálatok tudták-e a belga sajtóhírek megjelenése előtt, hogy Szájert rendőrök érték tetten egy szexorgia után?
  • Mennyire hitelesek Szájer nyilatkozatai ebben az ügyben, ha vasárnap még lelki okokkal indokolta a lemondását, majd két nappal később kiderült, hogy teljesen más áll a háttérben?
  • Ha Szájer csak a járványügyi szabályokat szegte meg, miért mászott ki az ablakon, miért menekült az ereszcsatornán keresztül a rendőrök elől?
  • Nem tartozik szigorúan a kormányra, de mivel más fórumon nem válaszolnak a kérdésre: maradhat-e Szájer a Fidesz tagja? Kérte Orbán Viktor, hogy Szájer József lépjen ki a politikai közösségből? (Szerdán este Szájer József kilépett a pártból, Orbán Viktor pedig maga is menthetetlennek nevezte a politikus tetteit.)
  • Kérte a kormányfő a párttársától, hogy végeztessen drogtesztet, és annak eredményét hozza nyilvánosságra? Megteszi ezt Szájer József?
  • Szijjártó Péter külügyminiszter szerda reggel azt nyilatkozta a 444-nek, hogy ő sem tud többet Szájer József brüsszeli rendőrségi ügyéről, mint ami a sajtóban megjelent, és azt sem tudta, hogy emiatt mondott le az EP-képviselőségről. Miután a külügyminiszter irányítása alá tartozik az Információs Hivatal, az a magyar titkosszolgálat, ami a polgári hírszerzést végzi, (és többek között a külföldön működő magyar diplomaták és egyéb fontos emberek ügyeiben is illetékes), akkor azt miért nem adott tájékoztatást a külügyminiszternek?
  • Kért vizsgálatot a kormányfő a hírszerzés, és egyéb szolgálatok esetleges mulasztásával kapcsolatban?
  • Mikor és ki tesz jelentést az ügyben a kormánynak, illetve milyen felelősségre vonásra számíthat az, aki mulasztott ebben az ügyben?
  • A kormányhoz közel álló médiában tényként írtak egyesek arról, hogy Szájer Józsefet megzsarolták külföldi titkosszolgálatok. Van ennek bármilyen realitása? Van idevágó információja az illetékes állami szerveknek?
  • Milyen új információkkal rendelkezik a magyar kormány a történtekről? Van tudomása a magyar kormánynak arról, hogy a „bulin” részt vettek-e fiatalkorúak, vagy fiatalkorú személy?

Más témák:

  • Szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, vezető minisztériumi dolgozót vettek őrizetbe azért, mert a kormánytisztviselő 5%-os tulajdonrészt kapott egy mezőgazdasági vállalkozásból, cserében az állami támogatás elintézéséért. Melyik minisztérium, milyen területen, milyen beosztásban dolgozó tisztségviselőjéről van szó, és felmerült-e a gyanú, hogy voltak társai a hivatali visszaélésben? (Azóta kiderült, hogy az Agrárminisztérium helyettes államtitkárát, Nagy Jánost vették őrizetbe korrupció gyanúja miatt.)
  • A kormányzati közlés szerint „Nyomós érvek szólnak amellett, hogy a karácsonyi bő egyhetes időszakra speciális szabályok lépjenek életbe. Jó lenne a családok számára a találkozásokat minél szélesebb körben lehetővé tenni.” Az Operatív Törzs, illetve a járványügyi szakértői munkacsoportok milyen tájékoztatást adtak a kormánynak arról, hogy a jelenlegi adatok fényében milyen kockázatai vannak annak, hogy ha egy (bő) hétre minden korlátozást felold a kormány?
  • Továbbra is folyamatosan érkeznek a panaszos bejelentések arról, hogy nem jutnak hozzá az állampolgárok az influenza védőoltáshoz. Eddig a térítésmentesen rendelkezésre álló oltóanyagból mennyit használtak fel, mennyi van még az állami készletből, és mikor szállítanak ki többet a háziorvosoknak és a családorvosoknak?
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!