Gulyás szerint az SZFE ügyében nincs különösebb jelentősége a kormányrendelet módosításának

Másolás

Vágólapra másolva

Az SZFE ügye kapcsán a kormány korábban többször azt kommunikálta, hogy ezzel nincs dolga, hiszen az egyetem nem állami fenntartású, most egy kormányrendelettel mégis érvényteleníteni tudták ezt a félévet, ez nem beavatkozás a kormány részéról? – kérdezte Gulyástól a 444. A miniszer erre azt válaszolta, hogy szerinte minden egyetemmel kapcsolatos döntést a kuratóriumnak kell meghoznia és ez nemcsak az SZFE-re igaz, hanem minden alapítványi fenntartású intézményre. Azt is mondta válaszában, hogy az oktatási hivatal a rendelet módosítása előtt már állást foglalt arról, hogy az első félév nem ismerhető el az SZFE-n, ezért a kormányrendelet „nem bír különösebb jelentőséggel”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!