Gulyás: A kormány december 9-én dönthet a karácsonyról, december-januárra várják a járvány tetőzését

2020. december 1. – 10:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága kedden Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter éves beszámolóját hallgatta meg, aki előbb különféle éves eredményekről, fejlesztésekről beszélt, majd válaszolt a bizottság tagjainak kérdéseire.

Mi van Demeterrel?

A DK-s Sebián-Petrovszki László és az MSZP-s Varga László is Demeter Szilárdról kérdezte Gulyást, hogy mi a véleménye a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának nagy felháborodást kiváltó írásáról, amiben Soros Györgyöt Führernek nevezte, Európát pedig az ő gázkamrájának. Gulyás úgy válaszolt, a Petőfi Irodalmi Múzeum nem tartozik a minisztersége hatáskörébe, de azért szívesen megválaszolja.

A miniszter szerint általános jelenség a hangvétel eldurvulása a közbeszédben, ebben az ellenzék az élen jár. Egyébként nem ért egyet Demeter írásának több állításával, de Gulyás szerint azt Demeter visszavonta, és azért elnézést kért, egyébként Demeter nem kért elnézést. „Vannak olyan huszadik századi események, amikkel érdemes nagyon óvatos lenni, mert jogosan sértheti az embereket” – mondta Gulyás, majd hozzátette, a „DK az utolsó, aki antiszemitizmus ügyében bárkinek leckét adhat”, mert a judapestező jobbikos Bíró Lászlót ők is támogatták a szerencsi országgyűlési választáson.

Változtatnak még a választási törvényen?

A két ellenzéki politikus arról is kérdezte a minisztert, hogy terveznek-e még tovább változtatni a választási törvényen, jönnek-e még javaslatok, esetleg a törvényalkotási bizottságról, a választókerületek határairól.

Gulyás szerint a választási törvényt csak a kamupártok ellen hozták, és a nagyobb ellenzéki pártokra ez valószínűleg semmilyen hatással nem lesz, mert nem okozhat gondot nekik 71 egyéni jelöltet állítani.

A választókerületek nyitása Gulyás szerint általuk nem támogatott vitákat váltana ki. Ha az ellenzék részéről van ilyen kezdeményezés, akkor Pest megyében korrigálnának, de ha nincs, akkor nem nyúlnak hozzá, mondta. Gulyás szerint pont a jelenlegi választási szabályok adnak garanciát arra, hogy ne lehessen az utolsó pillanatban változtatni a választási törvényen, például egy-két hónappal a választás napja előtt, így „amit az Országgyűlés most elfogad, az lesz”.

Speciális szabályok karácsonyra

Az MSZP-s Varga a járványról is kérdezte Gulyást. A miniszter szerint a tetőzésre „számtalan” mérés van: egyik december 2-t, egy másik január végét mondja. Nagyjából tehát decemberre és januárra teszik a tetőzés időpontját, bíznak benne, hogy lesz vakcina, és akkor elmarad a harmadik hullám, mondta.

Gulyás beszélt arról is, hogy mi lesz a karácsonnyal, arról a következő héten döntenek majd, várhatóan december 9-én, szerdán a kormányülésen. Bár „az idei karácsony nem lesz olyan, mint az eddigiek”, de Gulyás személyes véleménye szerint a karácsonyi időszakra speciális szabályokat kell hozni, mint például hogy nagyobb család is összejöhessen, a beutazást pedig könnyítsék meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!