Karácsony a testével védené a Városligetet

2020. november 30. – 13:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Újra nő a feszültség a Városliget ügyében a főváros és a kormány között: a kormányhivatal rábólintott a Nemzeti Galéria kiviteli tervei alapján benyújtott építésiengedély-módosításra. A főpolgármester a testével védené meg a Ligetet, és erre buzdítja a budapestieket, Fürjes államtitkár szerint nem kezdenek építkezni, ezért arra buzdítja Karácsonyt, hogy a Főkertet védje a testével.

„Rendkívül békés embernek tartom magam, de ha a jogszerűtlen engedély birtokában megindul az építkezés, akkor, ha kell, a saját testemmel fogom megvédeni a Városligetet, és erre buzdítok majd minden budapestit”

– jelentette ki Karácsony Gergely egy friss interjúban a thevip.hu-n.

A Liget Budapest Projekt fejlesztéseit bemutató makett – Fotó: Bruzek Noémi / MTI
A Liget Budapest Projekt fejlesztéseit bemutató makett – Fotó: Bruzek Noémi / MTI

A főpolgármester a kijelentését arra alapozta, hogy „a bukott polgármesterként politizáló, Sára Botond-féle kormányhivatal jogsértő módon kiadta az építési engedély módosítását a Nemzeti Galériára”. Hozzátette, hogy megpróbálták megkerülni a fővárost, a jogi ellenlépéseket keresik éppen, és minden erővel azon lesznek, hogy ez a beruházás ne indulhasson el.

Fürjes: Nem kezdjük el építeni a galériát

„Nem kezdünk jelentős fejlesztést Budapesten, ha nincs meg a szükséges támogatás a mindenkori városvezetéstől, vagy közvetlenül a választóktól, ezért, bár a főpolgármester döntését rossznak tartjuk, támogatása hiányában nem kezdjük el építeni a galériát”

– mondta lapunknak Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

Fürjes közölte: nincs új építési engedély. A kiviteli tervek elkészítése során néhány ponton szükséges lett az engedély pontosítása, ez a technikai változás történt meg, a hatóság módosította az engedélyt. Az egyetlen tartalmi változás, hogy csökkent az épület alapterülete és tovább nőtt a zöldfelület.

Az államtitkár azt javasolja a főpolgármesternek, hogy ne szüntesse meg Budapest zöldterületeinek fejlesztőjét és gazdáját, a Főkertet, hanem inkább azt védje meg a testével.

A városligeti csata

A városligeti építkezések megakadályozása Karácsony Gergely főpolgármesteri kampányának fontos eleme volt. A választás után úgy tűnt, hogy sikerült kompromisszumot kötni: az épülő létesítményeket a főváros békén hagyja, újakba viszont (mint a három fentebbi épület) a kormány nem kezd bele. Ez utóbbira Orbán Viktor miniszterelnök ígéret is, tett, hangsúlyozva, hogy a főváros akarata ellenére nem akar a kormány építeni semmit a Ligetben.

Ahhoz, hogy ezt a kompromisszumot a főváros bebiztosítsa, tavasszal változtatási tilalmat rendeltek el a Városligetre, amit a kormány azonnal egy törvénnyel helyezett hatályon kívül. A három tervezett épület sorsa szeptember végén pecsételődött volna meg végleg, azzal, hogy a főváros elfogadja az ezek helyét megszüntető Városligeti Építési Szabályzat módosítását. Csakhogy egy nappal a lépés előtt egy friss kormányrendelet előre felülírta a rendelkezést.

Gyorgyevics Bence, a Városliget Zrt. vezetője lapunknak azt mondta, hogy a helyzet a miniszterelnök ígérete óta nem változott, újabb építésbe nem fognak bele. A kormánytól azonban azt a feladatot kapták, hogy a három épület esetében a beruházást a kiviteli tervekig vigyék el. Elmondása szerint ez történt meg most: a részletes kiviteli terveken alapuló módosított építési engedélyt kapták meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!