Az utolsó pillanatban kapott haladékot a fővárosi trolibiznisz

2020. november 30. – 13:16

Másolás

Vágólapra másolva

Információink szerint az utolsó pillanatban haladékot kapott a BKK 50 darab lengyel Solaris trolibusz megvásárlására, az eredeti végső lehívási határidő ugyanis hétfőn járt volna le.

Néhány hónap haladékot kapott az opciós 50 darabos trolibusz beszerzés, miután a BKK kezdeményezésére a gyártó belement az opciós szerződés határidejének kitolásába. Az eredeti végső lehívási határidő ma járt le, így elveszett volna az a lehetőség, hogy jó áron nagyobb mennyiségű új trolibuszhoz jusson Budapest.

A VEKE szerint néhány hónapos, más forrásaink szerint egy éves haladék hátralevő ideje alatt a kormánynak és a fővárosnak dűlőre kellene jutnia abban, hogy finanszírozzák majd a 11 milliárd forintos buszvásárlást.

A City-troli nevű fővárosi trolibusz 2018-ban – Fotó: Soós Lajos / MTI
A City-troli nevű fővárosi trolibusz 2018-ban – Fotó: Soós Lajos / MTI

A főváros ugyanis egy 200 millió eurós (nagyjából 70 milliárd forintos) nagyon kedvezményes hitelkeretről tárgyal az EIB-vel (EIB=Európai Fejlesztési Bank, az EU bankja). Csakhogy a kormány – vétójogával élve – nem engedélyezi ennek a kölcsönnek a felvételét, mondván, nem engedheti, hogy Budapest újra eladósodjon.

Ezért azt javasolja, hogy a főváros vásárolja meg a trolikat a régebbről megmaradt EIB-hitelkeret még fel nem használt 61 milliárdjából. Ebből azonban – Karácsony Gergely főpolgármester szavaival élve – minden forintnak megvan a gazdája. Ez túlnyomórészt ugyanis a megöröklött, részben már folyamatban levő beruházásokra lekötött pénz, olyanra, mint például a Lánchíd felújítása.

A kialakult finanszírozási patthelyzetben úgy tűnt, keresztet lehet vetni az új trolikra, amik megvásárlására még egy korábbi buszbeszerzési szerződés alapján egészen november 30-ig a korábbi, ma igencsak jónak számító áron lehetősége volt a BKK-nak. Ezt a határidőt sikerült kitolni most: a buszok megvétele nem esett kútba, a főváros-kormány vita folytatódhat.

A következő hónapokban többféle megoldás bontakozhat ki. 1. A kormány enged, és a főváros felveheti az új hitelt (nem valószínű). 2. A főváros enged, átcsoportosítja a régi hitelkeretet (nem valószínű). 3. Átcsoportosítanak az uniós támogatásokból a trolivásárlásra – erről ugyan volt egy megegyezés a kormány és a fővárosi tárgyalódelegáció között a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa korábbi ülésén, de a kormány mégsem járult hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!