Haladékot kért a BKV-buszok szállítására az offshore-hátterű nyertes

2020. november 27. – 16:12

Másolás

Vágólapra másolva

Információink szerint nem tudja időben leszállítani az ígért hat buszt a BKV-nak az az offshore-hátterű cég, aminek a tendergyőzelme botrányt kavart Budapesten.

A BKV-nál megerősítették lapunknak, hogy a használt buszok bérlésére kiírt közbeszerzésen nyertes, offshore-hátterű cég egy hónapos haladékot kért annak a hat darab busznak szállítására, amit bérbe fog adni a közlekedési cégnek. A beszállító a koronavírus-járvány által okozott nehézségekre hivatkozik.

Úgy tudjuk, hogy a BKV első körben nem adta meg a haladékot, egyelőre megvizsgálják, mennyire indokolt a szállítási haladék. Ha vita támadna, a BKV érvényesítheti a biztonsági garanciákat, hiszen a nyertes cég mögött egy nagy cég, a Volvo Austria áll.

Mint arról beszámoltunk, az már eleve botrányt kavart, hogy a buszbérlési pályázatot az a CR-Facilities Zrt. nyerte, amit hét nappal azelőtt alapítottak, hogy lejárt volna a BKV tenderének ajánlattételi határideje. Ráadásul a társaságnál Leisztinger Tamás cégbirodalmához szorosan kötődő személyek találhatók.

Ez azért kínos a fővárosnak, mert Leisztinger Tamás nagyvállalkozó Tüttő Kata, a BKV-t felügyelő városüzemeltetési főpolgármester-helyettes férje volt korábban. A hírekre reagálva Tüttő Kata felkérte a BKV felügyelőbizottságát, hogy a közbeszerzési eljárás szabályszerűségét soron kívül vizsgálják meg.

A BKV még áprilisban írt ki közbeszerzési eljárást használt, alacsonypadlós, dízel csuklós buszok bérlésére. A kiírás szerint 6 darab, legfeljebb 12 éves, légkondicionált buszt keresett 12 hónapra a BKV. A tendert a budapesti CR-Facilities Vagyongazdálkodó Zrt. nyerte, a bérleti szerződés összértéke nettó 342 millió forint.

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!