Szarvasi polgármester: A neveléshez nem árt a gyerek fizikai fenyítése

2020. november 14. – 11:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az október 22-i szarvasi képviselőtestületi ülésen Babák Mihály polgármester a helyi pedagógusokat méltatta, és közben arra is kitért, hogy véleménye szerint a neveléshez olykor hozzátartozik a fizikai bántalmazás is, ő is kapott a tanáraitól gyerekként.

Így fogalmazott a szarvasi polgármester:

„Ha valaki értéket tud teremteni, az a pedagógus, mert emberben teremt értéket. Ezért van baj sokszor az ideológiákkal, mert néha félrevezetik az embert, hamis útra terelik. De ha egy pedagógus jól teszi sínre a gyereket – és ezt képletesen értem – akkor az egész életében tud közösségért dolgozni, tud nemcsak magának élni, hanem másokért is. Ne hagyják abba ezt a munkát, mert akik itt éltek a városban, kiváló pedagógusok, nyomot hagytak az életünkben. Fontosak számunkra és nem szabad róluk elfelejtkeznünk, míg élünk. Az él, akire emlékszünk, és nekem számos ilyen pedagógus van, akikre nagyon boldogan tudok emlékezni. Az öreg Hanót és Kutas tanár urakat sem szeretném elfelejteni, mert én is kaptam tőlük kis fizikait alkalmasint,

de úgy gondolom az ember neveléshez azért nem árt, ha az ember ilyet is kap.”

A szarvasi testületi ülésről készült felvételt itt lehet végignézni, az idézett mondat a 26.35-percnél hallgató:

Babák Mihály szarvasi polgármesternek idén februárban egyszer nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie sokak szerint meredek kijelentése után, amikor egy önkormányzati ülésen arra kért egy ellenzéki képviselőnőt, hogy hajoljon közelebb egy mikrofonhoz, majd közölte, hogy „nem rakom a számba, ez nőnek jobban áll, mint nekem, úgyhogy nem csinálom”.

Az eset után azt mondta, hogy: „Elnézést kérek, kutya bunkó voltam!”

Nem szabad megütni a gyerekeket

Habár a szarvasi polgármester véleménye ma is sokakban élénken él a magyar társadalomban, valójában a gyerekek fizikai fenyítése Magyarországon tilos. Az Unicef nemrég indított gyermekbántalmazás elleni kampányt, amiben az szerepel, hogy a felnőttek 14%-a még mindig rendben lévőnek találja a fizikai fenyítést, mint nevelési eszközt, és 38 % szerint egy-egy pofontól nem lesz baja a gyereknek.

„A gyerekkorban elszenvedett erőszak (legyen az fizikai-, érzelmi- vagy verbális bántalmazás) mindig nyomot hagy. Mindig. Mert megsérti a határokat, az alapbizalom szövetét és traumatizál. Akkor is, ha ma már sorsfordító és elengedhetetlen szülői beavatkozásnak gondoljuk, és egyébként: ”mégis rendes ember lett belőlem„. A törvény 2005 óta tiltja a gyerekek bántalmazását (ahogy a felnőttekét, és azóta már az állatokét is)” – fogalmazott korábban Gyurkó Szilvia gyermekjogász, a gyerekvédelemmel foglalkozó Hintalovon Alapítvány vezetője a WMN-re írt cikkében.

A Telex legfrissebb híreit ide kattintva végigpörgetheti!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!