Karácsony szerint egy év alatt ezer egészséges budapesti fát mentettek meg a kivágástól

2020. november 14. – 11:38

Másolás

Vágólapra másolva

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

„A választás előtt megígértem, hogy az előző városvezetés által megrendelt beruházásokat újra fogjuk tervezni és mindenhol, ahol csak lehetséges, megmentjük a fákat. Az elmúlt 1 évben közel 1000 egészséges budapesti fát mentettünk”

, olvasható Karácsony Gergely Facebook-oldalán.

A főpolgármester posztjában bemutat egy 40 éves akácot, amit egy útfelújítás miatt, az eredeti tervek szerint ki akartak vágni:

A Főkert pénteken szintén a Facebook-oldalán jelentette be, hogy közösségi komposztálóhelyet csináltak a Tabánban a Zöld Tabánért csoporttal közösen. A közösségi komposztálóban a közösségi kertészkedés során képződött szerves anyagok összegyűjtésével komposztot állítanak elő. „A tápanyagokban gazdag anyaggal a tabáni növényeket fogjuk kényeztetni, hogy még egészségesebbek lehessenek”, írják.

Nem ez az első környezetbarát intézkedés a fővárosban, a főpolgármester pénteken azt közölte, hogy idén zöld karácsonyi díszkivilágítás lesz Budapesten. A két fő szempont Karácsony szerint a fák megóvása és az energiatakarékosság lesz, így „az idei díszítés látványa eltér majd a korábbiaktól”. A díszítés újrahasznosított műanyag és alumínium, valamint cukornád felhasználásával készült, a karácsonyi díszek most első alkalommal készülnek lebomló és újrahasznosítható anyagokból Budapesten. A Főkert pedig a napokban közölte, hogy tudatosan, környezetvédelmi szempontok miatt nem szállítják el a fővárosban a lehullott faleveleket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!