Csütörtökön temetik el Balogh Lajos „Pacit”

2020. november 13. – 15:21

Másolás

Vágólapra másolva

November 19-én, jövő héten csütörtökön a Pestszentlőrinci temetőben búcsúztatják a koronavírus következtében elhunyt VIII. kerületi önkormányzati képviselőt, Balogh István Lajos Pacit”.

A 28 éves közismert roma folklórzenész, emberi jogi aktivista édesapja, Balogh István a Telexnek azt mondta, hogy fia temetésének csak bizonyos részei lesznek nyilvánosak, a ravatalozó előtt elhangzó beszédeken a sajtó munkatársai is részt vehetnek.

Az önkormányzati képviselő először október 20-án a Facebook-oldalán osztotta meg a követőivel, hogy koronavírus-fertőzéssel került kórházba. Később arról szóltak a hírek, hogy állapota súlyosbodott, és lélegeztetőgépre került. A fiatalember halálát november 2-án rokonai erősítették meg.

Paci nagybátyja, Balogh Elek a Telexnek akkor arról beszélt, hogy amikor az unokaöccse kórházba került, már csak írásban tudott kommunikálni, és nagyon nehezen kapott levegőt. Eleinte oxigénmaszk volt rajta, de pár nap múlva annyira leromlott az állapota, hogy lélegeztetőgépre tették. „Erről aztán pár nap múlva levették, mert úgy nézett ki, hogy javult az állapota” – mondta.

Ekkor ismét tudott beszélni a családtagjaival, azt mondta, jobban van, de fulladozva tudott csak beszélni, mondott olyat is, hogy „ennek a betegségnek nem lesz jó vége”, de arról is beszélt, hogy volt ideje átgondolni, átértékelni az életét, és alig várja, hogy meggyógyuljon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!