A kötelező bezárás tehet be igazán a tavasz óta vegetáló szórakozóhelyeknek

Legfontosabb

2020. november 5. – 19:31

A kötelező bezárás tehet be igazán a tavasz óta vegetáló szórakozóhelyeknek
Fotó: LÄRM / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Egy időre be kell zárniuk a szórakozóhelyeknek a kormány koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott rendelete miatt. A kormányzati kommunikáció szerint azért van erre szükség, mert a zenés-táncos rendezvényeken terjed legjobban a koronavírus. Az ilyen helyek a korábbi szigorítások után átmenetileg lehúzhatják a rolót, pedig már így is borzalmas évük volt.

November 4. éjféltől rendkívüli jogrend lépett életbe az országban, ami a kormány szerint 90 napig is eltarthat. A Magyar Közlönyben kedd éjjel jelent meg, hogy

„2. § (1) Tilos az olyan rendezvény helyszínén tartózkodni,

a) amely rendszeresen vagy meghatározott alkalomból, illetve időpontban tartott, nyilvános, valamint nem nyilvános, válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújt és

b) amelyen a részvételhez nem kell megváltott ülőhellyel rendelkezni, illetve tilos ilyen típusú rendezvényt szervezni vagy tartani.”

A szerdai kormányinfóig nem igazán volt egyértelmű, hogy a kacifántos megfogalmazás pontosan milyen típusú helyekre és esetekre vonatkozik. Ezen a tájékoztatón aztán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte: szerinte egyértelmű, hogy minden olyan helyet be kell zárni, ahol zene van, és a nem asztaloknál ülő vendégeket szolgálnak ki. Gulyás a Telex kérdésére megerősítette: a kötelező zárás azokra a szórakozóhelyekre vonatkozik, amelyek nem csak ültetettek, és zene van, vagyis a zenés-táncos helyekre.

A Magyar Közlöny szövege azért is okozhatott értelmezési bonyodalmakat, mert rengeteg olyan szórakozóhely van, ami kocsmaként és étkezdeként is működik, de vannak zenei programjai, akár bulik is. Gulyás nyilatkozata után viszont egyértelmű, hogy azoknak a helyeknek, ahol csak tánctér és pult van, és alapvetően a buli miatt vonzza az embereket, be kell zárniuk jó időre. A szigorítás gyakorlatilag a kegyelemdöfés a tavasz óta vegetáló szórakozóhelyeknek.

Járőröző rendőrök a Deák téren az éjszakai kijárási korlátozás elrendelése után 2020. november 5-én – Fotó: Huszti István / Telex
Járőröző rendőrök a Deák téren az éjszakai kijárási korlátozás elrendelése után 2020. november 5-én – Fotó: Huszti István / Telex

A kormány bejelentése után az A38 és az Analog Music Hall is jelezte, hogy átmenetileg bezárnak, a Toldi és a Barba Negra pedig a Facebookon reagált, hogy átszervezik a programokat, de zenés eseményeket biztos nem lehet tartani. De például a Morrison's korábbra hozta a nyitvatartását, és meccsnézéssel, sör- és pingponggal, biliárddal, illetve korlátlan italfogyasztással várják a vendégeiket. Gyakorlatilag túlélési esélyük csak azoknak a helyeknek maradt, melyek tudnak étteremként vagy kocsmaként funkcionálni.

A Larmnál sajnos ez zárást jelent bizonytalan ideig, hiszen az egy klub, ide táncolni járnak az emberek hangos zenére. Ennél okosabbat nem tudunk csinálni, már így is eléggé necces volt nyitva lenni, de fontosnak tartottuk, hogy minél több alkalmazottnak megmaradjon a munkája. A Toldinál is sajnos lényegében egy hibernált állapotról beszélünk, hiszen semmilyen olyan programot nem tudunk tartani, amit eddig csináltunk, és a mozinak sincs kvázi forgalma, szinte az összes mozis rendezvény is elmarad

– meséli Manek Gábor tulajdonos, utalva arra, hogy a nappal mozi, este szórakozóhely koncepcióban működő Toldit különösen nehezen érinti a járvány.

„Az elmúlt több mint fél évben mindenhol optimalizáltuk a működésünket, amennyire lehet. Az aktuális szabályozások között lavírozunk, és próbálunk mindent megtenni a biztonság érdekében is, ami elvárható. Az egészben a bizonytalanság a legrosszabb, hogy tényleg nem tudod, mi fog történni jövő héten. Ennek egy oldala a járvány súlyosbodása, a másik meg az információhiány, ami övezi a döntéseket. Nagyon fogy a pénzünk, felélünk lassan minden tartalékot, a stábokat jelentősen csökkentettük, de így is egy folyamatos mínusz nullás működést tartottunk fent, ez mostantól még rosszabb lesz. Több egyéb beruházásunk, projektünk áll, azokkal manőverezni még hátborzongatóbb, hiszen ugye ott a kockázat sokszoros” – meséli, és hozzáteszi még, hogy alapvetően nem lenne rossz egy tényleg releváns ágazati mentőcsomag a kulturális szegmensnek, kluboknak, vendéglátásnak, meg az egyéni vállalkozóknak, „ahogy ez minden egyes európai országban van”, de ilyennek a létezéséről nem tud.

„Sok szereplő, akik eddig színesítették a mindennapi életünket, akik az ország megítélésének jelentős részét jelentették a turizmusban, azok egyszerűen ki fognak vérezni. De ha nem is véreznek ki, lesújtó hangulatba kerülnek, mert többször meggondolja egy befektető, hogy egy járvány szempontból kockázatos, ráadásul nem megbecsült iparágba tegyen-e pénzt a jövőben. Így sajnos csökkenhet a még bőven fejlődő vendéglátás és az amúgy is nehéz helyzetben lévő kulturális szektor színvonala hazánkban, a környező országokhoz képest meg főleg. Ez megint kivándorláshoz vezethet véleményem szerint, pedig egy tök jó folyamat közepén voltunk szerintem. Aggódom, hogy nem fogja tudni tartani a szektor azokat a béreket, amivel a munkaerőt haza lehetett csábítani az elmúlt egy-két évben” – zárja Manek, aki a Kolorádó Fesztivál szervezőjeként nyáron végignézte, hogy teljesen elúszott az idei fesztiválszezon.

Az Akváriumnak annyiban van szerencséje, hogy van bisztrója és terasza, de a zenei programoknak így is lőttek. Eddig az előírásokat betartva, este tizenegyes zárással mehettek még a koncertek alacsony létszámmal, az óvintézkedéseket betartva, de mától ezeknek is vége. „A zenés programjainkat igyekszünk áttenni jövő évre, és marad a kávézó és a kinti rész. Jelen helyzetben ennyit tudunk tenni” – kommentálta röviden a döntést az Akvárium.

A zenés-táncos rendezvények tiltása nemcsak a klubokra és koncerthelyszínekre vonatkozik, hanem olyan kisebb helyekre is, melyeknek nem csak ezek az események tartoznak a profiljába. Csókay Gergely (4bro) szerint elképzelhető, hogy zenés vacsorák lesznek a jövőben, de alapvetően csak elbocsátásokkal és átcsoportosításokkal (fontosabb munkaerő megtartása például) tudják átvészelni a következő időszakot. Ő is azt mondta, hogy

az iparágon belül már mindenhol a megtakarítások felélése folyik, és minden attól függ, kinek mennyi tartaléka maradt, vagy meg tud-e állapodni a főbérlőjével a bérleti díj csökkentéséről.

Várhatóan csak azok a helyek fognak tudni működni, ahol ültetett kiszolgálás van, de a tavaszi korlátozások óta kiderült, hogy akik leginkább a turistákra alapoztak, azoknak sokkal nehezebb átvészelni ezt az időszakot. Pedig a főváros belső kerületeinek éjszakai életét nagyban meghatározták a turisták, mert az elmúlt hét-nyolc évben egyre-másra nyitottak az őket megcélzó diszkók és itatók, de ezek a helyek hónapok óta zárva vannak, vagy alig üzemelnek. Egyedül azok a vendéglátóegységek tudnak még működni, amelyeknek erős törzsvendégkörük van.

Vendégek az akvárium teraszán 2020. szeptember 24-én – Fotó: Rostás Bianka / Telex
Vendégek az akvárium teraszán 2020. szeptember 24-én – Fotó: Rostás Bianka / Telex

A Madách téri Központ alapvetően közösségi és vendéglátóhelyként működik, de korábban nyitottak egy pincehelyiséget és gyakoriak náluk a kulturális programok. „2020 eleje óta olyan az életünk, mint egy akadálypálya, ahol sosem látod, mi lesz a következő nehézség” – meséli Papp László a Központtól. „Szigorú óvintézkedésekkel készülünk. Nagy, jól látható információs plakátokkal, extra személyzettel, akik eligazítanak, segítenek, és odafigyelnek a maszkhasználat betartására, a távolságtartásra. Az amúgy is multifunkciós koncerttermünkben lemondtuk a zenés programokat, helyette pingpongasztalt állítottunk fel, és asztalokat rakunk majd ki, amelyeknél ülni lehet, egy-egy társaságnak elkülönülve” – mondja Papp. Hozzátette, hogy szerinte az elmúlt hónapok történései után újrarendeződés várható a piacon, és

csak az erős, bástya típusú helyek maradnak majd fent, amelyek többet nyújtanak a hagyományos italmérésnél. Akik viszont túlélnek, még erősebbek lesznek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!