Naponta átlagosan 145 autóbusz romlik el Budapesten

2020. november 3. – 15:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Naponta átlagosan 145 busz romlik el a budapesti közösségi közlekedésben, derül ki a Közlekedő Tömeg Egyesület adatigényléséből.

Mint a G7.hu beszámol róla, a szervezet kikérte a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK) az idén június 1-je és augusztus 3-a közti összes meghibásodás listáját. Az adatok szerint naponta átlagosan 207 műszaki hiba lépett fel ebben az időszakban.

Budapesten mintegy két és fél ezer tömegközlekedési jármű dolgozik, ebből következik, hogy egy átlagos nyári napon minden tizenkettedik villamos, troli vagy busz lerobban rövidebb-hosszabb időre.

Kiégett busz az Istenhegyi úton 2015-benFotó: Mihádák Zoltán / MTI
Kiégett busz az Istenhegyi úton 2015-benFotó: Mihádák Zoltán / MTI

A buszokból naponta átlagosan 145 romlott el. Az 1600 fővárosi és agglomerációs busz közül ma már csak körülbelül ezer tartozik a BKV-hoz, 450-et a VT-Arriva, közel 200-at pedig a Volánbusz működtet – az összköltség körülbelül évi 66 milliárd forint. A működési költség jelentős részét a buszok karbantartása teszi ki.

Nézzük, milyen típusú buszok javítására kell a legtöbbet költeni:

Az összesítés szerint az Evopro Modulo elektromos busza verhetetlen az elromlásban: a vizsgált 63 nap alatt az NLE-864-es rendszámú busz például 50 hibát produkált. Az elektromos buszokat egyébként összesen 4 milliárd forintért vette az állam a fővárosnak.

A Várban használt török Karsan midi-busz vagy a magyar Evopro Csoport által gyártott többi Modulo busz is rosszabb mutatókat hozott. A dobogóra felfért a székesfehérvári Alfa-Busz Rt. által gyártott Alfa Civis nevű (tulajdonképpen Volvo) busz is. A BKV nagyon vegyes flottájában a korosodó Van Hool buszok is problémásak, de a Volvók is meglehetősen öregek.

A megbízhatóbb típusok között az öreg Ikarus

A főleg az alvállalkozók (VT Arriva és a Volánbusz) által üzemeltetett Mercedes és MAN buszok megbízhatóbbak. Meglepő, de a negyedik évtizedüket taposó Ikarus 260-asok a főváros leginkább megbízható buszai között vannak. A cikk szerint ennek részben az is az oka, hogy nincs bennük számos olyan, manapság már minimálisnak tekinthető felszerelés, mint a klíma vagy éppen járműbiztonság-elektronika, illetve a motorjuknak sem kell szigorú környezetvédelmi előírásoknak megfelelnie.

A lap azzal a következtetéssel zárja a cikket, hogy az 1600 darabos fővárosi buszpark átlagéletkorának fenntartásához évente legalább 100-150 új buszt kellene venni. De 2018-ban azonban csupán 11, 2019-ben nulla, 2020-ban pedig eddig 42 új busz állt forgalomba a BKK-nak dolgozva.

Legfrissebb budapesti híreinkért kattintson ide >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!