Alacsony foglalkoztatási adat jelent meg, miközben a munkanélküliség sem magas

2020. október 30. – 10:19

Másolás

Vágólapra másolva

Hivatalosan viszonylag jól tartja magát a munkaerőpiac Magyarországon, de van olyan bontás is, ami aggasztó.

Augusztusban 100 ezerrel kevesebben dolgoztak Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában – állapította meg a Portfolio.hu elemzése a KSH adminisztratív adataiból. Az írás kiemeli, augusztusban is fennmaradt a jelentős eltérés a KSH munkaerő-felmérése és a legalább 5 főt foglalkoztató vállalatok és az állami szektor létszámadatait összesítő statisztika között.

(Ide kattintva olvashatja el legfrissebb cikkeinket!)

Az első szerint (erről korábban a Telex is tájékoztatott) augusztusban majdnem ugyanannyian dolgoztak, mint tavaly augusztusban, csak 35 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma, ám utóbbi, vagyis az adminisztratív adatok szerint 100 ezer fős a foglalkoztatotti létszámcsökkenés.

Augusztusban 2,99 millió ember dolgozott a vállalati szektorban és az államnál, ami 3,3 százalékkal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában mért adat. Az elmúlt hónapokhoz képest jelentős a javulás, mert volt korábban 2,9 millió alatti létszám is, de a friss augusztusi adat így is 100 ezerrel alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A részletes adatokból kiderül, hogy az állam megtartotta munkavállalóit, a vállalati szféra viszont már csak 2,123 millió embert foglalkoztat, ami 5 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában mért adat.