„Ez valaminek a kezdete is lehet” – élőben közvetítettük az SZFE-tüntetést

Legfontosabb

2020. október 23. – 16:11

frissítve

„Ez valaminek a kezdete is lehet” – élőben közvetítettük az SZFE-tüntetést
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Péntekre demonstrációt szerveztek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is a Műegyetem rakparton, „ahol 1956. október 23-án az egyetemisták azért mozdultak meg, amiben hittek”. Helyszínen lévő kollégáink szerint a délután négy órára meghirdetett eseményen már az indulás előtt is több ezren gyűltek össze, és kisebb-nagyobb csoportokban folyamatosan érkeztek az emberek, idősek és fiatalok egyaránt.

19:49 – Ez valaminek a kezdete is lehet

A beszédek után Horváth Aladár és a FreeRoma Group eljátszotta és a tömeggel együtt elénekelte a Titkos egyetemet, ami óriási tapsot kapott. Horváth tapsot aratott azzal is, amikor a szabadságharcban, és a forradalomban is helytálló magyar romákra emlékeztetett.

„Ez az esemény most véget ér, de ez valaminek a kezdete is lehet” – mondta a zárszóban Vilmos Noémi. Ezután a tömeg elénekelte a Himnuszt és szól a Szabad ország, szabad egyetem is.

A demonstráció után az emberek elindultak, a tömeg lassan feloszlik, mondták a helyszínen lévő kollégáink.

19:46 – Hiába a matek

Kós Ágnes műtéti szakasszisztens szintén az egészségügyi törvényről beszél.

A törvény szerint „lehetünk szolgák. Azóta matekozom, hogy tudnám ezt túlélni”, és ha kényszerítik, három évtized után otthagyja a szakmáját. „Nem emberi erőforrások vagyunk, hanem érző emberi lények”, tette hozzá.

19:24 – Kifütyülték az új egészségügyi törvényt

Szkalitzky Andrea orvos az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről beszél, amely fizetésemelést ígér és a hálapénz eltörlését. Ez a törvény nem csak a fentiekről szól, hanem január 1-től egy új munkaszerződésről is

„Számos helyen csak úgy működik az ellátás, hogy ott bizonyos orvosok másodállásban vállalnak munkát. Több településen egész osztályok zárhatnak be. Bővíti a magánszektor, csakhogy az emberek többségének nincs forrása arra, hogy magánszektorban vegyen igénybe egészségügyi szolgáltatást” – mondta Szkalitzky, aki szerint az egészségügyi dolgozók 1-2 évre való átvezénylése is elfogadhatatlan.

„Ez családbarát intézkedés?”

– kérdezte az orvos, amire a hallgatóság füttyszóval válaszolt.

Kell ugyan reform, de szakmai alapokon. Ez az új törvény azonban jogilag hibás, és a fejlődést is visszaveti, tette hozzá az orvos.

19:17 – A fotelból szurkolás most kevés lesz!

Székely Tamás, a Magyar Szakszervezetek Szövetségének alelnöke beszédében a szakszervezetisek szolidaritásáról biztosította a hallgatókat és az oktatókat, mert tudják, mit jelent az „eltiprás”.

„Ebből elég volt: elég a diktátumokból, az arroganciából, a jogtiprásból”, mondta.

Szerinte két út áll előttünk: „vagy beletörődünk a sorsunkba, az alattvalói létbe, vagy harcolunk”. Az elmúlt 50 nap 150 év jelképévé vált, és hozzátette, „a fotelból szurkolás most kevés!”

19:10 – Ennek a rendszernek jogfosztott rabszolga munkavállalókra van szüksége

„Egy hajóban, ugyanazzal a széllel szemben hajózunk” – indokolta Nagy Erzsébet pécsi tanár, miért áll ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSz) az SZFE mellett. Nagy arról beszél, hogyan sorvasztotta el a kormányzat központosítása a tanközösségek, diákönkormányzatok, szülői munkaközösségek jogait.

„Kinek jó a közpénzből fenntartott intézmények magánosítása? Az alkalmazottak már nem közalkalmazottak, így nem védi őket a közalkalmazotti törvény, a munkavállalók kiszolgáltatottá válnak” – mondta Nagy.

„Ennek a rendszernek jogfosztott rabszolga munkavállalókra és feltétel nélküli hívekre van szüksége, nem pedig kiművelt emberfőkre”

– mondta a pedagógus, Széchenyire utalva.

„Az SZFÉ-n nem ezredesekkel, hanem az autonómia helyreállításával kellene rendezni a viszonyokat. Nincs szabad ország, szabad oktatás nélkül”, tette hozzá.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

18:44 – Itt leszünk, amíg nem hagynak minket tanulni

A hallgatók szerint nekik nem itt kéne lenniük, és nem a Teve utcai rendőrkapitányságra kéne bejárniuk tüntetést bejelenteni, de itt vannak, és lesznek is, amíg nem hagyják őket tanulni, és oktatóikat tanítani. A modellváltás szerintük nem önállósítás, hanem hatalmi terjeszkedés.

„A kormány úgy megy, hogy marad”

– mondták, majd a tömeggel elskandáltatták a Szabad ország, szabad egyetemet.

18:23 – Kár volt a fejekbe vésni, hogy forradalmat csinálni lehetséges

A színpadon a Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara játszotta el Beethoven Egmont nyitányát, amit nagy tapssal fogadott a tömeg. Az első felszólaló Vilmos Noémi, aki arról beszélt, hogy „a körülmények ellenére továbbra is ötödéves színházrendező hallgató vagyok az SZFE-n”. „Tisztelt Miniszterelnök úr” – kezdte a hallgató, amire ironikus fújolás jött a közönségből.

A hallgató arról beszél, hogy bizony, a tanköztársaság 53 napján ő is megtanulta, hogy a demokrácia bonyolult dolog: egyeztetni kell, elfogadni, ha mások mást gondolnak, és meghallgatni másokat.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Ha jól teljesítő országot akar vezetni, akkor ne vegye le a szemét az országról, amelynek vezetésére vállalkozott. Ha Orbán meghallja a tömeg hangját, akkor elindulhat a párbeszéd, ha azonban nem, akkor „nagy hiba volt bölcsődéből az iskolákig minden október 23-án és március 15-én minden magyar fejébe vésni, hogy forradalmat csinálni márpedig lehetséges!” – mondta Vilmos Noémi

18:09 – A tömeg eleje megérkezett az Urániához

Miközben a tömeg eleje nem sokkal este hat óra után odaért az Urániához, a vége az Astoriánál tart. Az Urániánál vastaps hallatszik. A Rákóczi úton felállított színpadon van egy kivetítő, amin egyelőre a vonuló, fáklyás tömeget mutatják. „A több ezer fáklya most már szépen ég a sötétben”, írta kollégánk.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

17:44 – Mindenki tapsol

A Telex egyik tudósítója 35 percet várt az Erzsébet hídnál, hogy bevárja a tömeg végét, ami most jön le a hídról, de „itt beragadtunk, innen nincs tovább. Az emberek tapsolnak, az egész utca zeng”, írta tudósítónk. Közben a tömeg eleje fáklyával vonul az Urániához.

17:32 – „Mennék velük…”

A tömeg eleje a Párizsi udvarhoz ért, de nagyon sokan még mindig a Szabadság hídon haladnak. „Mennék velük egyébként, mert egyetértek velük, de most haza megyünk” – mondta egy nő a kislányának, aki a tömeggel szemben sétált.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

17:20 – Nem fogynak el az emberek

„Hatalmas az embertömeg, és csak jönnek és jönnek”, mondta helyszínen lévő újságírónk. A tömeg eleje egyébként megérkezett az Erzsébet hídhoz, ahol az emberek csendben állnak, többen pedig fáklyát gyújtanak. Gyászos tempóban felcsendült a Ha én rózsa volnék című dal is.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

17:00 – Hiába próbálkoznak a skandálással

Valaki megpróbálkozott a „Szabad ország, szabad egyetem” skandálásával, nem túl sok sikerrel, mert mások nem csatlakoztak be. Továbbra is is mindenki csendben, leginkább egymással beszélgetve vonul, miközben a tömeg eleje a pesti rakpartra fordult és lassan eléri az Erzsébet hidat.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

16:50 – A tömeg eleje már a Szabadság hídon

A Telex helyszíni tudósítója szerint a tömeg viszonylag csöndben halad, az eleje már elérte a Szabadság hidat. A szervezők egyébként mindenkit arra kértek, hogy viseljen maszkot, és amennyire lehet, tartson távolságot. Ekkora tömegben ez nem biztos, hogy összejön.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

16:43 – Elindult a több ezres tömeg

Pár perccel háromnegyed öt előtt a tömeg elindult. A Műegyetem rakpartról a Szabadság hídon át egészen az Urániáig sétálnak. Útközben megállnak a Március 15-e téren, és fáklyákat gyújtanak, majd az útvonal utolsó szakaszát némán tervezik megtenni. 18 órakor az Uránia előtt az SZFE-s hallgatók megemlékezése várja a menetet. Kilenc egyetem, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének és a Magyar Szakszervezetek Szövetségének képviselője mond beszédet, valamint egy szimfonikus- és egy ötvenhat tagú cigányzenekar lép fel.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

16:38 – A demonstráció pártpolitikától mentes

„Köszönjük, hogy itt vagytok, és együtt emlékezünk meg a közös kiállásról”– mondta az egyik szervező. Hozzátette azt is, hogy a demonstráció bekes jellegű és partpolitikától mentes. Ezután Fullajtár Andrea színésznő, az SZFE oktatója szavalta el a Talpra, magyart!

16:30 – Karácsony Gergely is a tömegben

Délután fél ötre a rakpart teljes szélességében megtelt. Karácsony Gergely főpolgármester biciklivel érkezett a helyszínre, az ELTE, a MOME és a Corvinus egyetemről is szép számmal vannak.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!