Előállították az autópályán büntetőfékező Audi sofőrjét

2020. október 23. – 23:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az M1-M7-es autópálya bevezető szakaszán egy fehér Audi büntetőfékezéssel akart megleckéztetni egy másik autót október 21-én. Az eset miatt megkerestük a rendőrséget, akik azt a választ adták, hogy egy magánszemély feljelentést tett aznap a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amely miatt a BRFK közúti veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást. A gépkocsi vezetőjét a rendőrök 2020. október 22-én azonosították, előállítása, elszámoltatása folyamatban van.

A rendőrség később honlapján számolt be arról, hogy a felvételek alapján azonosították az autót, valamint annak tulajdonosát egy 45 éves vecsési férfit, aki elismerte, hogy az autót az adott időpontban ő vezette. A férfit a rendőrök 2020. október 22-én 15 óra 10 perckor Vecsésen fogták el és előállították.

Az Audit vezető férfi azt mondta a rendőröknek, hogy a másik autós bevágott elé, ezért kérdőre akarta vonni, azt azonban tagadta, hogy hirtelen fékezett volna. A 45 éves vecsési férfi ellen közúti veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt indul eljárás.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!