Koppra lefékezett a középső sávban, fel is jelentették az audist

2020. október 22. – 10:28

frissítve

Koppra lefékezett a középső sávban, fel is jelentették az audist
Forrás: Bp-i Autósok Közössége / YouTube

Másolás

Vágólapra másolva

Egyszerre hajtott fel a gazdagréti felhajtónál egy fehér Audival az az autós, akit nem sokkal később valamiért úgy akart megleckéztetni az audis, hogy bevágott elé és teljesen leállt a középső sávban.

A manőverről videó is készült, a szabályosan közlekedő autó fedélzeti kamerája ugyanis mindent rögzített, ezt osztotta meg a Bp-i Autósok Közössége. A felvéletlen az látszik, hogy az M1-M7 bevezető szakaszán, a belső sávban haladó kocsi egy idő után kisorol a középső sávba, ahová hirtelen bevág elé a fehér Audi, amelyik többször lefékez, végül teljesen megáll.

„Az Audi már a besorolásnál mögöttünk volt a felhajtónál. Velünk együtt, mögöttünk sorolt be az autópályára. Ekkor szállt el az agya”

– írta a szabályosan közlekedő sofőr.

A történtekkel kapcsolatban kerestük a rendőrséget, akik az alábbi választ adták:

Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az Ön által küldött felvétellel összefüggésben egy magánszemély tett feljelentést 2020. október 21-én a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, amely miatt a BRFK közúti veszélyeztetés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást. A gépkocsi vezetőjét a rendőrök 2020. október 22-én azonosították, előállítása, elszámoltatása folyamatban van.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!