Hogyan járjunk úszni a fővárosban, ha nem vagyunk versenysportolók, csak mozogni szeretnénk? Ne legyen olyan naiv, hogy előzetes kutatások nélkül indul uszodába.
Nem sokkal azután, hogy egy kisebb balesetben eltörtem a gerincem, megműtöttek, majd kórházi fertőzés miatt újra megműtöttek, az orvos azt javasolta, hogy járjak úszni, mert az segít a gyógyulásban. Ez egyszerűbbnek tűnt, mint egy koronavírusteszt, hiszen Budapest legendás fürdőváros, és bár eddig szárazföldi sportokat űztem, azt tudtam, hogy a városban amúgy is folyamatosan avatják az új uszodákat. Nagyobbat nem is csalódhattam volna.
Kiderült, hogy Budapest csak abban az esetben fürdőváros, ha a szlogen alatt apró betűvel az is szerepel: kivétel, ha a tisztelt fürdővendég átlagos munkarendet követő polgár. Számukra ugyanis Budapest az a hely, ahol vagy bejutnak valamelyik uszodába, vagy nem, a szerencsétől függ.
Pontosabban nem a szerencsétől, hanem a sportolók edzési és versenynaptárától. Ne gondolja, hogy a Dagályt és az Arénát jelenleg elfoglaló Nemzetközi Úszó Liga (ISL) miatt hisztizünk. Szomorú tapasztalataim augusztus végén kezdődtek.
Nem amatőrnek való vidék
Egy meleg délután ajánlotta az orvos a rendszeres úszást, amire rögtön a margitszigeti Sportuszoda felé vettem az irányt. Már az épület előtt remek volt a hangulat, a késő nyár illata a friss klórszaggal keveredett. Várakozni sem kellett, egyből a pénztárhoz léphettem – de jegyet nem kaptam, a pénztáros ugyanis sajnálattal közölte, hogy éppen életbe lépett az őszi menetrend, és délután négytől a versenyzőké minden medence.
„Ezt miért nem írták a honlapjukon?” – értetlenkedtem, amire a pénztáros megnyerő mosollyal válaszolta, hogy hamarosan majd ott is jelzik, de még friss a váltás. Egy kifelé igyekvő úr dohogott bele a beszélgetésünkbe: „Én négy előtt kicsivel érkeztem, megvehettem a jegyet, de a medencébe már nem engedtek be” – sziszegte, miközben kiviharzott.
Mivel orvosi utasítás ellenére szerencsére kerékpárral voltam, áttekertem az Árpád híd pesti hídfőjéhez, a Dagály uszodához. „Egy úszójegyet kérnék” – mondtam, amire a pénztáros itt is megértő mosollyal válaszolt:
Sajnos még nem kezdődött el az őszi szezon, ezért úszójegy csak délután fél ötig van.
A csalódást csak az kárpótolta, hogy felfedeztem azt az érdekes éghajlati választóvonalat, amely alapján a Margitszigeten már ősz van, kicsivel keletebbre, a pesti oldalon azonban még a nyári időszámítás alapján könyvelik a belépődíjat. Kifizettem az egész napos strandolásra számolt összeget, noha nem akartam sem napozni, sem strandröplabdázni, ahogy láthatóan más sem, hiszen hat óra volt, mindenki munka utáni sportolásra érkezett. Úsztam egy órát az egész napra szóló jeggyel, majd távoztam.
A következő alkalommal próbálkoztam a vadonatúj Duna Arénával a szomszédban, de itt egyértelművé tették, hogy ha nem napközben, tehát munkaidőben jövök, vagy nem nézek ki Hosszú Katinkának, akkor nincs esélyem.
Néhány hétre kialakult az úszási rituálém. Megérkeztem a Dagályba, kértem egy úszójegyet, mondták, hogy még nyári szezon van, így hát vettem egy drága jegyet, úsztam egy órát, majd kellemesen bizsergő tagokkal távoztam. A rutin október elején szakadt meg, amikor a kérésemre, miszerint úszójegyet szeretnék, a pénztáros valóban adott kedvezményes jegyet, csupán 1500 forintért. Sajnos nem élvezhettem sokáig a győzelmet. A következő a héten a pénztáros az ablak mellé celluxozott papírra bökött, miszerint az uszodában verseny miatt novemberig nem lehet úszni.
Minderről egyébként csak a sporthírek szerelmesei értesülhettek előzetesen, a Dagály honlapján ugyanis semmi nem jelezte, hogy a nemzetközi verseny kiszorította a lúzer, nem hivatásos úszókat. Kétségbeesésemben a Google Mapsen kerestem még nyitva tartó uszodát. A BVSC Zugló széli lerakata volt még elérhető közelségben. Megnéztem a honlapjukat, amely alapján a létesítmény valódi úszóparadicsom: két 50 méteres és két 25-ös medencéjében egy kerületre való amatőr sportoló tudna délutánonként edzeni. A BVSC azonban senkit nem akart a könnyed sportolás illúziójába ringatni, ezért nagy betűkkel azt is kiírták:
„Kedves Vendégeink! Az oktatási és tanmedencéink hétköznapokon a közönség előtt zárva tartanak.”
Nem hittem el, hogy ilyen adottságok mellett valóban egyetlen cseppnyi vízfelület nem jut az átlagpolgároknak, ezért inkább felhívtam őket. Egy pillanatra felvillant a remény. A telefont kezelő biztonsági őrtől megtudtam, hogy az egyik 25 méteres medencéjükben fogadnak nem világversenyek miatt úszó embereket is. De aztán itt is jött a szomorú valóság: az őr közvetlen hangra váltva megjegyezte, hogy csak három sáv áll a lakosság rendelkezésére, és azokban annyian úsznak, hogy szerinte emiatt inkább ne vágjak át a városon. Későre járt, aznapra feladtam az uszodakeresést.
Elavult honlapok, emberlevessel teli medencék
Következő alkalommal az úszást nem bemelegítéssel, hanem átmozgató internetes kereséssel kezdtem. Itt vált nyilvánvalóvá, hogy Budapesten az előrelátó úszóvendégnek sincs sok esélye:
az uszodák honlapján elavult vagy egymásnak ellentmondó információk szerepeltek.
Az, hogy világverseny van, nem derült ki a Dagály oldaláról, de hiába néztem a margitszigeti Sportuszodát is, mert az adatok alapján akár még a nagymedencében is úszhatnék, miközben a bejáratnál az ellenkezőjéről tájékoztattak. A központi telefont sosem vették fel.
Felhívtam a Komjádit, ahol egyetlen medencében alig két sávot kapnak azok, akik nem versenyszerűen akarnak úszni. Ezt a két sávot is a medencében keresztben húzták ki. Ennél csak akkor jelezhették volna jobban, hogy nemkívánatos vendégek vagyunk, ha a mosdókagylóban jelölik ki az amatőrök pályáit. Itt is azt tanácsolták, hogy inkább ne jöjjek, mert annyian csépelik a vizet a szűk helyen.
A munka- és lakóhelyemtől is egyre távolodó körben kezdtem uszodát keresni, és rábukkantam a Tüskecsarnokra. A közelmúltban adták át, van nagy- és kismedencéje, de a honlapja egyből jelzi, hogy senki ne kapassa el magát: „Kedves Vendégeink! 2020. október 12. hétfőtől november végéig hétköznap délutánonként kevesebb pályát tudunk biztosítani a tanmedencében. Kérjük, mindig érdeklődjenek telefonon indulás előtt!”
A telefont felvették, a segítőkész recepcióstól megtudhattam, hogy a nagyobb medencét 10 és 14 óra közt használhatnám, ha történetesen nyugdíjas, munkanélküli, vagy tőkéje kamataiból élő milliárdos lennék. A kismedence egészen fél hatig nyitva van, azaz hagyományos munkaidőben dolgozó ember pont nem ér oda. De amúgy sem lett volna érdemes előbb mennem, mert aznap délután történetesen ott is csak egyetlen sáv volt szabad. Ami nagyjából olyan, mintha a moziban egyetlen székre árulnának jegyet.
Félórás böngészés után végül a MOM Sportközpontba mentem, ami sokak menedéke lehetett aznap, mivel egy 25 méter hosszú emberlevesben kellett elmerülnöm. Egyelőre itt tartok a kalandjaimban, de nincs kétségem, hogy a közeljövőben egyre kijjebb fogok merészkedni, hogy az amúgy közpénzből épült uszodák valamelyikébe bebocsátást nyerjek.
Közel két hónapos tesztelésem alapján a budapesti úszónak a következőkre kell felkészülniük:
- Ha biztosan úszni akar, akkor hajnalban vagy munkaidőben kell járnia. Ezekben az idősávokban a legtöbb helyen nincs edzés.
- Nem érdemes az uszodák honlapján található információkra támaszkodni, mert sok esetben követhetetlenek vagy elavultak.
- A recepciósok, pénztárosok mindenhol készségesek (már ha felveszik a telefont).
- A nyár egyes uszodákban októberig tart, máshol már augusztusban véget ér.
Ha a vizet szereti, de az úszást nem
Budapesten az uszodák nem úgy működnek, mint bármilyen egyéb sportlétesítmény, amely a látogatók kiszolgálásán keresztül igyekszik növelni a bevételeit. Miközben konditerembe, mászóterembe vagy futópályára a nyitvatartási időn belül gyakorlatilag bármikor elmehet, egy uszodánál csak akkor lehet biztos a sikerben, ha már elmerült a vízben. Innen nézve tökéletesen érthető, hogy a válság miatt sírnak a magyar fürdők: medencénként 8-10 sportoló nyilván kevesebb hasznot hoz, mint tízszer annyi fürdővendég.
Jó hír viszont, hogy a legtöbb uszodában van szauna, sőt, sokban termálvíz is, és ezeket folyamatosan lehet használni. Ha kedveli a vizet, de a testmozgáshoz nem ragaszkodik, akkor jól járt.
