Pintér Sándor elismerte, hogy hibáztak a siklóernyős mentésénél

Legfontosabb

2020. október 16. – 10:09

frissítve

Pintér Sándor elismerte, hogy hibáztak a siklóernyős mentésénél

Másolás

Vágólapra másolva

Két hete, szeptember 29-én az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén hallgatták meg Pintér Sándor belügyminisztert. Bár az ülés nyilvános volt, az Országgyűlés meghívót nem küldött ki, és valamiért az állami tévé sem volt ott a belügyminiszter éves meghallgatásán, ahol az MSZP országgyűlési képviselője, Harangozó Tamás és a DK alelnöke, Vadai Ágnes a vértesszőlősi siklóernyős balesetről is kérdezte Pintér Sándort.

Július elején a rendőrség, a mentők és a katasztrófavédelem munkatársai mellett a Magyar Honvédség Mi–8-as helikoptere is részt vett egy siklóernyős mentésében Vértesszőlős közelében. A 46 éves férfi egészen addig biztonságban volt a fán, amíg a honvédségi helikopter fölé nem szállt. A 3900 lóerős gép rotorszele ugyanis azokat az ágakat is letörte, amin a siklóernyős ült. Oroszi Zsolt közel 20 métert zuhant, augusztus 10-én pedig a kórházban meghalt.

A Budapesti Regionális Nyomozó ügyészség halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz, de a baleset óta eltelt három hónapban senkit nem hallgatott ki gyanúsítottként.

Pintér Sándor belügyminiszter szerint csak a büntetőeljárás lezárása után lehet majd nyilvánvalóan tudni egészen pontosan, hogy mi történt.

„Egy egészen biztos, hogy hiba történt a mentés során. Annyira akartak segíteni a repülőn, hogy sajnálatos módon ez a túlzó segítség a halálához vezetett. De a túlzott segíteni akarás sem vezethet oda senkinél, hogy mások életét kockáztassa, ezért büntetőeljárás keretében vizsgáljuk az ügyet”

olvasható a belügyminiszter válasza az ülés jegyzőkönyvében.

A siklóernyős nővére október elején nyilatkozott a Telexnek. Oroszi Angéla szerint testvére halála egy olyan felesleges tragédia, amivel láthatóan senki nem tud mit kezdeni. Szülei különösen nehezen élték meg, hogy eddig a katasztrófavédelem és a honvédség részéről sem állt eléjük senki és vállalta a felelősséget.

Pintér Sándor az ezt firtató kérdésre azt mondta, hogy a férfi hozzátartozóinak, a szüleinek innen is a részvétét nyilvánítja. „Nem hiszem, hogy a belügyi szervek hibáztak, de függetlenül ettől, mint a kormány tagja, én a részvétemet nyilvánítom feléjük. És egyet tudok ígérni: azt tudom ígérni, hogy a lehető legnagyobb alapossággal fogjuk ezt az ügyet kivizsgálni” – mondta.

(Borítókép: Pintér Sándor belügyminiszter – Balogh Zoltán/MTI)


Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!