Müller Cecília nem árulja el, hány kórház telt meg koronavírus-fertőzöttel

2020. október 16. – 12:45

frissítve

Müller Cecília nem árulja el, hány kórház telt meg koronavírus-fertőzöttel

Másolás

Vágólapra másolva

Az operatív törzs pénteki tájékoztatóját Bognár Lajos országos főállatorvos kezdte, aki elmondta, hogy az élelmiszerek és azok csomagolása nem játszik szerepet a vírus továbbterjedésében. „A vírus emberről emberre, cseppfertőzéssel terjed” – mondta.

Hangsúlyozta, hogy az élelmiszerek megfelelő előkészítése megöli a vírust. „A magyarországi élelmiszer-előállító üzemekben szigorú szabályok vannak, ezek betartása ebben az időszakban különösen fontos. Nehéz a mai világban hiteles információhoz jutni, ezért szeretném jelezni, hogy a Nébih honlapján minden információ megtalálható” – tette hozzá az országos főállatorvos.

Müller Cecília országos tisztifőorvos ezután a tovább emelkedő számadatokról beszélt: 1293 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 43 025 főre nőtt a Magyarországon beazonosított fertőzöttek száma, mondta.

Az elmúlt 24 órában a „legfájdalmasabb adat”, hogy meghalt 33 krónikus beteg, így az elhunytak száma 1085 főre emelkedett, ezzel a napi új halálos áldozatok száma ismét meghaladta az eddigi legmagasabb értéket. 1642 koronavírusos beteget ápolnak kórházban,

közülük 171-en vannak lélegeztetőgépen.

Az elhunytak mindegyike krónikus betegségben szenvedett. A legfiatalabb áldozat 20, a legidősebb 90 éves volt. „A 20 éves beteg egy nagyon gyorsan zajló súlyos, daganatos megbetegedésben szenvedett” – árulta el Müller Cecília.

„Az idősek érintettsége életkorukból adódóan tényszerű, rájuk külön vigyáznunk kell, ezért is fogalmaztuk meg szeptember 7-én, hogy szükséges a látogatási tilalom, de az intézményt ők sem hagyhatják el” – mondta az országos tisztifőorvos. Hozzátette azt is, jelenleg hatvan idősotthont érint a koronavírus-fertőzés, ezek közül öt olyan intézmény van, amely az első hullámban is érintett volt. Ezekben összesen 707 fő tesztje lett pozitív. A hatvanból hat intézményben pedig több mint harminc gondozott mutatott pozitivitást.

Sok vitamin, semmi cigi

Pénteken életvezetési tanácsokkal is szolgált Müller. Ajánlott a napi gyümölcsfogyasztás, hiszen „gyümölcseink még frissek, jelenleg is zajlik a szüret. Mindenkinek naponta három adag gyümölcs- vagy zöldségfogyasztásra van szüksége” – tanácsolta az országos tisztifőorvos. Télen viszont bizonyosan szükségessé válik a vitaminbevitel, érdemes pótolni a C-vitamint, a D-vitamint, „és nem győzöm hangsúlyozni a bőséges folyadékbevitelt”, figyelmeztetett.

„Az alkohol és dohányzás viszont nagyon káros az immunrendszerre, ezért ezeket érdemes lenne teljesen elhagyni. Emellett fontos a rendszeres testmozgás. A WHO felmérése szerint a napi 30 perces testmozgás ajánlott”

– mondta.

Végezetül ismét felhívta a figyelmet a kézmosás fontosságára, és arra, hogy a zárt tereket sűrűbben érdemes szellőztetni.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának vezető-helyettese emlékeztetett arra, hogy a lejárt hivatalos okmányok december 31-ig még érvényesek.

Elmondta, hogy az elmúlt 24 órában 32 rendőri intézkedés történt. Összesen nyolcszor figyelmeztették az embereket a tömegközlekedési eszközön a helyes maszkviselés szabályaira. A rendőrök az elmúlt 24 órában 12 226 helyszínen ellenőrizték a karanténban lévőket, és 3650 hatósági házi karantént rendeltek el.

Kérdeztünk, ma sem válaszoltak

A Telex ma is küldött kérdést az operatív törzsnek. Arra voltunk kíváncsiak, hogy javasolják-e az allergiás tünetek ellen kifejlesztett Allergodil használatát a mostani járványban. Kérdésünkre ezúttal sem kaptunk választ. További újságírói kérdésekre viszont ezeket reagálták:

  • Minden megyébe kiszállították az influenza-oltóanyagot, és azt folyamatosan juttatják el a háziorvosi praxisokba. Heti jelentést kértek, hogy lássák az oltóanyag fogyását, így ha kell, átcsoportosításokat tudnak végrehajtani, mondta Müller Cecília. (Dél-Magyarország)
  • Aktív fertőzöttség állapotában nem oltanak influenza ellen. Ha ismeretlen egészségi állapotú valaki, ha teljesen tünetmentes, végzi a mindennapi tevékenységét, őt oltani lehet. (Kisalföld)
  • Az RTL Klub rákérdezett, hogy jelenleg hány kórház telt meg koronavírus-fertőzöttel, de az országos tisztifőorvos a kérdésre nem válaszolt. Arról kezdett beszélni, hogy az egészségügyi intézmények három nagy csoportra oszlanak. „Ha az első vonal betelik, akkor egyet lépnek, belép a második vonalbeli ellátó rendszer, erről értesítést kap az Országos Mentőszolgálat. Van a súlyos betegek ellátására szolgáló hely és van a gyanús betegek ellátására szolgáló hely” – mondta. (RTL Klub)
  • Az antigénalapú gyorstesztek klinikai vizsgálatáról az országos tisztifőorvos azt mondta, hogy az első eredményekkel elkészültek. Ezek a tesztek jól működnek. Ezek segítségével gyorsítani tudják a diagnosztikát, a gyanús betegek így gyorsabban kerülhetnek a megfelelő egészségügyi intézményekbe. (Hvg.hu)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!