MESZK-felmérés: a dolgozók közel harmada elhagyhatja az állami egészségügyet az új törvény miatt

2020. október 15. – 11:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A múlt héten viharos gyorsasággal fogadta el az Országgyűlés az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos törvényt. Eszerint az kaphat megemelt fizetést, aki ilyen jogviszonyt létesít. Állami vagy önkormányzati fenntartású kórházban, rendelőben, egészségügyi intézményben csak így lehet majd dolgozni. Ez a státusz kötöttségekkel is jár, például csak engedéllyel szabad másodállást vállalni.

A Telex friss híreit itt találja >>>

A törvényjavaslat elfogadása után a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara országos online felmérést készített tagjai körében az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal kapcsolatban, hogy a szervezet ez alapján fogalmazza meg javaslatait. Kérdőívüket több mint 30 ezren töltötték ki, a válaszadók döntő többsége (88 százalék) nő volt, ami jól jelzi az ágazatban uralkodó arányokat:

A dolgozók közül legnagyobb arányban azok vannak, akik 26-30 éve vannak a pályán, 4692 fő, összességében a válaszadók több mint fele dolgozik legalább 20 éve az egészségügyben, de elég nagy arányban vannak azok, akik még öt évnél kevesebbet dolgoztak az ágazatban.

A válaszadók fele a fekvőbeteg-ellátásból került ki, a járóbeteg-ellátásban 20 százalék dolgozik, az alapellátásban 14, egyéb területen pedig 16.

Forrás: meszk.hu
Forrás: meszk.hu

A dolgozók nagy része, 23 328 fő azt vallotta, hogy heti negyven órában foglalkoztatják, elég sokan (2552) vállalnak önként heti 20 óra túlmunkát, és a részmunkaidősök aránya (3491 fő) is elég nagy. A válaszadók 33 százaléka, közel tízezer ember mondta azt, hogy mellékállása is van. Legtöbbjüknek (48 százalék) ez is az egészségügyben van, 20 százalékuk egészségügyi vállalkozásban dolgozik, csak 22 százalék nem az egészségügyben vagy szociális területen vállal másodállást.

A megkérdezettek közel kétharmada (62,7 százalék) még nem tudja, hogy létesít-e egészségügyi szolgálati jogviszonyt, de elég jelentős azok száma, 31,7 százalék, akik állításuk szerint nem fognak aláírni, 5,6 százalék pedig már most tudja, hogy aláír.

A MESZK arról is megkérdezte a dolgozókat, hogy milyen módon demonstrálnának a törvény ellen, 8700-an azt jelezték, hogy akár utcai demonstrációra is elmennének, míg 6997-en a felmondási nyilatkozatukat helyeznék letétbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!