Fekete-Győr András szavazatszámláló lesz a borsodi választáson

2020. október 9. – 11:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Fekete-Győr András a Facebook-oldalán jelentette be, hogy szavazatszámláló delegáltként felügyeli a borsodi időközi választás tisztaságát, melynek az a tétje, hogy megmarad-e a kormánypártok kétharmados többsége. Mint írja,

„mivel a tét hatalmas, és a párharc minden helyi felmérés szerint rettentő kiélezett, várhatóan a Fidesz a választás tisztességét sértő minden mocskos eszközt be fog vetni vasárnap, ezért szavazatszámláló delegáltnak jelentkeztem. A szavazatszámlálók azok a polgárok, akik tevékenységükkel a demokrácia alapját védik: tisztességes, átlátható és szabad választásokat biztosítanak.”

A Momentum elnöke posztjában azt írja, hogy csütörtökön Mezőzomboron letette a zombori polgármester és a Helyi Választási Bizottság elnöke előtt az esküt, majd a községházán részt vett egy felkészítő képzésen is.

Csütörtökön írtuk meg, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára elment Szerencsre, ahol a digitális oktatási stratégiáról beszélt, majd pedig laptopokat osztott. Solymár Balázs államtitkár nem is titkolta, hogy a minisztérium szervezésében kampányrendezvényt tartottak, ugyanis „Hajrá, Zsófi” feliratú fideszes maszkban jelent meg a sajtótájékoztatón.

A kormány eléggé bedobja magát Koncz kampányába, a napokban Palkovics László és Varga Judit miniszterek is „Hajrá, Zsófi” maszkokban jelentek meg a választókerületben. De a kétharmadot eldöntő időközi országgyűlési képviselő-választás kampányába beszállt Fürjes Balázs Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár is, aki szerdán a Kossuth rádióban azt mondta, hogy elfogadhatatlan, hogy Karácsony egy náci, rasszista jelöltet támogat Borsodban.

Borsod megye 6-os számú választókerületében (Tiszaújváros–Szerencs) azért kell időközi országgyűlési képviselő-választást tartani, mert az eddigi képviselő, a fideszes Koncz Ferenc motorbalesetben meghalt. Az időközi választás tétje az, hogy a Fidesz–KDNP-nek megmarad-e a kétharmados többsége a parlamentben.

A Fidesz a politikus lányát, Koncz Zsófiát indítja az október 11-i választáson. Az ellenzék közös jelöltje a jobbikos Bíró László – az NVB döntése szerint azonban, melyet a Kúria is helybenhagyott, a Jobbik logója nem lehet ott a szavazólapon, mivel a párt mint jelölőszervezet bejelentését egy olyan képviselő intézte, akinek erre már nem volt érvényes megbízatása.

Miután kiderült, hogy az ellenzék közös jelöltje Bíró László lesz, Setét Jenő roma jogvédő aktivista nyilvánosságra hozta a jobbikos politikus alig egy évvel ezelőtti facebookos kommentjeit, amikben kirekesztő megjegyzéseket tesz a zsidókra és a cigányokra. Bíró nem ismerte el, hogy a kommenteket ő írta volna, de általánosságban bocsánatot kért vállalhatatlan kijelentései miatt. A kormánypártok többször számonkérték az ellenzéken a jelölt személyét, kettős mércével vádolva a jelölő pártokat.

A kampányban téma volt, hogy Koncz Zsófia egy szerencsi játszótér-felújításról gyerekekkel készített fényképet tett közzé a közösségi oldalán, amiről egy kifogást követően a tiszaújvárosi oevb megállapította, hogy Koncz megsértette a jelöltek és jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség választási alapelvét. A határozat ellen fellebbezést nyújtottak be, amit a Nemzeti Választási Bizottság bírált el megváltoztatva a korábbi döntést, eszerint mivel nem köznevelési intézményben készült a fotó, nem volt jogszabálysértő Koncz fotója. Az ellenzék kifogásolta azt is, hogy egy héttel a választás előtt a Fidesz akciós zöldségvásárt tartott Tiszaújvárosban, ahol például a krumplit 100, a hagymát 133 forintért lehetett megvásárolni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!