Az SZFE dolgozói megkapták a fizetésüket

2020. október 9. – 13:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár korábban a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új kancellárja, Szarka Gábor azt mondta, addig nem tudja elutalni a béreket, amíg nem jut be az egyetemre, pénteken az SZFE dolgozói megkapták a fizetésüket, mondta egy egyetemi dolgozó a Telexnek.

Az értesülést előbb az egyetem hallgatói írták ki a Facebookra, akik szerint „egy pillanatig sem szabadott volna kérdésesnek lennie, hogy az Egyetem dolgozói megkapják-e az elvégzett munkáért járó bérüket”.

Az egyetem egyik dolgozója a Telexnek azt mondta, a fizetések valamikor dél és egy között érkeztek meg a számlákra, de arról bent sem tudnak többet, hogy ez hogyan történt meg, az új kancellár mindenesetre nem járt bent az egyetemen ehhez fizikailag.

Szarka korábban úgy nyilatkozott a Kossuth rádiónak hogy „most azt várják tőlem, hogy kocsi hátulján meg különböző kávézókba meg ilyen mindenféle egyéb irodákba hozassam ki a papírokat”, de ő ezt nem fogja megtenni, mert így nem tudja biztosítani, hogy ezek az aláírok megfelelően ellenőrizve legyenek. Szarka rögtön a kinevezése után, kedden próbált meg bejutni az egyetemre, de a hallgatók ezt megakadályozták, majd a héten is újra megpróbálkozott ezzel, sikertelenül.

Közben az egyetem egyik új rektorhelyettese, Zalán János arról beszélt, hogy „az egyetlen megoldás, ha a felek leülnek egymással és lépésről lépésre megpróbálnak valamiféle kompromisszumra jutni”, írja az MTI. Zalán szerint „a feleknek ezért is kellene leülniük, hogy lehetőleg ne legyen fennakadás jogi értelemben sem, és a hallgatók ne veszítsék el ezt a félévet. Amennyiben az én személyem a megállapodás problémája, akkor a hallgatók forduljanak a fenntartóhoz. De valakivel próbáljanak beszélgetni, mert jelenleg azt tapasztalom, hogy az informális és formális csatornákon történő megkeresésre a válasz jelen pillanatban az, hogy nem tárgyalnak.” A hallgatók viszont sem az új kuratóriumot, sem az új kancellárt, sem az új rektorhelyetteseket nem ismerik el legitimnek, és továbbra sem engednek a követeléseikből, miszerint állítsák vissza az egyetem és a szenátus autonómiáját.

Az SZFE-n zajló tüntetésről és blokádról, illetve az ehhez vezető eseményekről korábban ebben a cikkben írtunk részletesen, Vidnyánszky Attila életútjáról és személyéről pedig itt.

Semjén Zsolt május 26-án éjjel benyújtotta, az Országgyűlés pedig július 3-án elfogadta azt a törvényjavaslatot, amivel 2020. szeptember 1-jétől az állami fenntartású Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi fenntartás alá kerül. Július végén az is kiderült, hogy az alapítvány kuratóriumának elnökének az intézményt többször bíráló Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nevezték ki. Az új rendszerben az alapítvány, élén a kuratórium dönt az egyetem minden fontos ügyéről, az ő kezükbe került ugyanis a vagyon, az ingatlanok és a főbb döntési körök. A kormány minderről hivatalosan azt kommunikálja, a modellváltás célja, hogy az intézmény szabadabban működjön, hatékonyabb legyen az oktatás, és főképp, hogy az egyetem tulajdonosa már nem az állam lesz, hanem az erre a célra létrehozott alapítvány, amivel minden eddiginél függetlenebbek lehetnek.

Az ötfős kuratórium augusztus végén benyújtotta az új alapító okiratot, mire az egyetem teljes vezetése és szenátusa – ami az egyetem legfőbb döntéshozó szerve – lemondott. Az okiratban ugyanis őket minden jogkörüktől megfosztották: nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem választhatják meg az egyetem rektorát, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át.

Az SZFE hallgatói nem ismerik el legitimnek a kuratóriumi tagokat, az autonómia visszaadását követelik, hetek óta demonstrálnak, és az egyetem két épületét is szimbolikusan elfoglalták. Több oktatási intézmény, magyar és hollywoodi híresség állt ki mellettük.

A Vidnyánszky Attila elnökölte kuratórium közben Vonderviszt Lajos helyére Szarka Gábor lövész ezredest, Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter volt kabinetfőnökét nevezte ki kancellárnak. Majd pályázat és szenátusi jóváhagyás nélkül két új rektorhelyettest is, Novák Emil filmrendezőt és Zalán János színész, producert. Őket azonban az egyetem diákjai nem ismerik el, az elfoglalt épületbe továbbra is csak az egyetem polgárait engedik be, így az új kancellár sem mehetett be. Szarka Gábor október 2-án azt ígérte, hogy a hallgatók barikádját nem fogják erőszakkal felszámolni.

Október elsején az egyetem oktatóinak 60 százaléka sztrájkba kezdett, amihez számtalan külső munkavállalójuk is csatlakozott. A sztrájkoló tanárok reggelente bemennek az egyetemre, de tanítás helyett fórumokat tartanak, beszélgetnek a diákokkal. Követeléseik között szerepel többek között, hogy garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát; állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit; és az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg.

Gulyás Gergely bejelentette, hogy a megduplázza a Színház- és Filmművészeti Egyetem költségvetését, így jövőre 3 milliárd forintból gazdálkodhat az intézmény. A diákok erre úgy reagáltak, hogy egy jogsértő helyzetben, mint amilyen a mostani, nem éppen etikus pénzügyi felajánlásokkal válaszolni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!