Áder szerint bezárják a Mátrai Erőművet, de nem úgy gondolta

2020. október 6. – 15:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Áder János köztársasági elnök kedden nyitotta meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, aminek keretében online tanórákat tartanak országszerte több iskolában az energiahatékonyság és a klímavédelem témakörében. Az államfő kedden videóüzenetben köszöntötte a diákokat, a szövegben pedig ez is elhangzott:

Bezárjuk az utolsó nagy szénerőművet, a Mátrai Hőerőművet.”

A mondatot a Hvg.hu vette észre, és egyből érdeklődtek is a Köztársasági Elnöki Hivatalnál, hogy miért zárná be az állam azt az erőművet, amit még tavaly decemberben 17,4 milliárd forintért vásárolt meg Mészáros Lőrinctől – aki cseh partnerével együtt 2017-ben még csak 5,9 milliárd forintért vette meg azt.

Természetesen kiderült, hogy Áder János nem fogja bezáratni a Mátrai Erőművet, csak „a gyerekek nyelvén, egyszerűségre és a lényegre törekedve” fogalmazott félreérthetően az államfő.

Hivatala szerint a „szénerőmű” szóval Áder arra utalt, hogy befejezik az erőművi szénégetést, a széntüzelésű blokkok helyére ugyanis új, gáz- és biomassza-tüzelésű blokkokat építenek fel, a meglévő infrastruktúrára támaszkodva.

A Forbes szerint Mészáros Lőrinc, Felcsút egykori fideszes polgármestere, Orbán Viktor közeli barátja volt a leggazdagabb magyar 2019-ben. Vagyona főleg a 2010 után elnyert közbeszerzések révén indult meredek növekedésnek, vállalatainak fő megrendelője a magyar állam. Elemzések szerint egyik legfontosabb cége, a Mészáros és Mészáros Kft. példátlan sebességű növekedést produkált a magyar gazdaság történetében, több mint 100-szorosára növelte az árbevételét a 2010-es hatalomváltás óta. A vállalkozó nevén lévő cégek a bankrendszertől kezdve, a turizmuson és az építőiparon át az agráriumig számos stratégiai ágazat meghatározó szereplői.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!