Itt mindenki gátlástalan pszichopata? Itt? Mindenki!

Donald Trump nemrég némileg váratlanul megpróbált ismét barátkozni Észak-Koreával, és a dél-koreaiakkal való együttműködést is visszanyeste kicsit, az észak-koreaiak hamar egyértelművé tették, hogy nem kérnek az amerikaiakból – előbb szóban, aztán meg azzal, hogy kilőttek egy csomó ballisztikus rakétát, majd a napokban elkezdtek azzal fenyegetőzni, hogy újra fogják indítani a hangszórós propagandát a határon. Nem állítom, hogy a Call of Duty-játékokat, azon belül is a Modern Warfare-szériát fejlesztő Infinity Wardnál tudták, hogy ez lesz, de

azért mégis csak durva, hogy a múlt héten megjelent Call of Duty: Modern Warfare 4-ben pont a koreai konfliktus van a középpontban, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy Franciaországban is pont lázonganak.

Ja, és ha erről még nem jutott eszébe a Metal Gear Solid 2-vel mindent is megjósoló Kodzsima Hideo az embernek, tegyük hozzá, hogy a kampányban minimum három olyan dolog volt, amiről egyből arra gondoltam, hogy „hmm, úgy látszik, valaki most tolta végig megint a Metal Gear Solid-játékokat”. Persze azért nagyon durva párhuzamokat nem kell keresni, mert ez Call of Duty, és ezt végig érezteti is, de a legjobb értelemben: a kampány és a DMZ remekül sikerültek, a multi valósághű(bb), de szórakoztató és még a csiricsáré kinézeteket is kukázták, legalábbis egyelőre.

A Call of Duty elég hullámzó teljesítményt nyújtott azóta, hogy 2019 óta a Modern Warfare fantasztikusan sikerült rebootjával sikerült bele új életet lehelni, de legyünk őszinték, nagyjából mindegy volt, hogy milyenek a játékok, a rosszabbul sikerült címek is olyan számokat hoztak, amikről a legtöbb kiadó csak álmodhat. Tavaly viszont jött a Battlefield 6, ami visszatette az EA egykor legendás sorozatát a térképre, feladta a leckét, és nem is tudtak rátromfolni. A 6 után egyből következő Black Ops 7 előzetesen sem volt túl biztató, a megjelenése után pedig nyilvánvaló lett, hogy még mindig nem tesz jót a Call of Dutynak, ha nem váltogatják az alsorozatokat.

A Battlefield 6 azóta annyira nem muzsikál jól, az új tartalmakkal nem elégedettek a játékosok, azzal meg pláne nem, hogy a megjelenés óta több dolgot is kivettek a játékból. Hogy ennek mennyi köze lehet ahhoz, hogy a BioWare-t beszántó EA fullba tolja a bevételmaximalizálást áramvonalasítja a portfólióját, azt nem tudni, de mindegy is, a Call of Duty előtt így itt volt a lehetőség, hogy idén robbantson, ha már tavaly nem sikerült. Ehhez minden adott is volt, mert idén a Modern Warfare tért vissza, méghozzá a 2019-es reboottal indított sztori lezárásával, de kérdőjelek azért voltak, mert elmúltak már az idők, amikor ez a név önmagában garantálta a sikert.

Kicsit pontosabban a Modern Warfare II, és főleg a III tettek arról, hogy ez így legyen, nem véletlenül került parkolópályára utóbbi után az alsorozat.

A Modern Warfare 4-nek így több csorbát is ki kellett köszörülnie, és azt kell mondjam, hogy nem pusztán sikerrel vette az akadályt, hanem talán még jobb is lett, mint a 2019-es reboot. Ebben pedig egyértelműen a kampány játszotta a legnagyobb szerepet, ami az előző rész izzadságszagú visszautalásai és ostobaságai után felidézte a Call of Duty legszebb napjait. Méghozzá úgy, hogy Captain Price és a többiek mostanra kicsit zavaros sztorija mellé oda tudott rakni egy másikat, ami igazából még jobban is sikerült, és ezt a két dolgot úgy fonta össze, hogy csak néha mondta azt az ember, hogy „úristen, ennek semmi értelme”.

Ennyi idő után talán már nem túl nagy spoiler, hogy az előző rész azzal ért véget, hogy Makarov lelőtte John „Soap” McTavisht, mire Price fogta magát, és lelőtte a háttérben összevissza machináló Shepherd tábornokot, és ezzel meg is pecsételte a Task Force 141 sorsát. A 4 ahelyett, hogy itt venné fel a fonalat, azzal nyit, hogy dél-koreai katonák Wu-Tanget hallgatnak egy csapatszállító járműben, miközben az alakulatuk archetipikus amerikai Gen Z arca arról magyaráz, hogy Panterát kellene hallgatniuk, és olyanokat mond, hogy „I'm locked in”, aztán egy kisboltba betérve azon röhög, hogy hogy fogja megfosatni az új közlegényt a csípős instant tészta.

Fogalma sincs, hogy jutottunk ide? Nekem se volt, de mégis jobban élveztem ezt a három percet, mint az előző rész teljes kampányát, azt meg aztán pláne, amikor egyszer csak kialudtak a fények, felharsantak a légiszirénák, és egy csomó rakéta elkezdte szisztematikusan lebontani körülöttük a várost, miközben észak-koreai deszantosok landoltak mellettük. Így a könnyed esti sétának és a fosatós tésztának is lőttek, és arra sem kellett sokat várni, hogy kiderüljön, itt egy invázióról van szó. A háttérben aztán hamar felsejlenek a szokásos figurák, innentől pedig egy több szálon futó versenyfutásba kezdünk, ahol mindenkinek jut valami szerep.

A dél-koreai–amerikai alakulaton túl természetesen Price lett a másik főszereplő, akit nemcsak az eredeti Modern Warfare-univerzumban, hanem itt is rendesen felbőszített Soap halála, és teljesen egyedül indul bosszúhadjáratra, hogy szó szerint mindenkit felelősségre vonjon. Price, aki a korábbi részekben néha talán túl kíméletes volt, itt kihajította a morális iránytűjét az ablakon, de hamar kiderül, hogy a túloldalon egy még nagyobb pszichopata áll vele szemben. Ez pedig azt jelenti, hogy a Modern Warfare 4 egyáltalán nem fogja vissza magát, egymást érik a brutális jelenetek, és nagyon gyorsan kiderül, hogy itt bizony senki nem érinthetetlen a sztoriban.

Az, hogy Price a háttérben meghúzódó figurákat kajtatja egy Bond-filmeket idéző, nyaktörő tempójú adrenalinfröccsben, ahol még Mads Mikkelsen is feltűnik, nem túl nagy meglepetés. Közben viszont Koreában dúl a háború, és kivételesen ez is remekül lett megcsinálva. Oké, itt is egy kisebb alakulatot követünk, szóval a játék nem szakad el a szokásos formulától, de abszolút lehet érezni, hogy mekkora a tét és mekkora volumenű konfliktusról van szó, az új karakterek jól működnek és itt is vannak elég mellbevágó jelenetek. A gonosztevők itt is nagyon gonoszak, a jófiúk itt is nagyon jók, bizonyos dolgok pedig nagyon bugyután le lettek egyszerűsítve,

de az egész simán partiban van egy jobb akciófilm sztorijával, még úgy is, hogy egyszerre több szálat kell felgöngyölítenie, szóval önmagában emiatt érdemes tenni egy próbát a Modern Warfare 4-gyel.

Azt persze muszáj hozzátenni, hogy most látszik nagyon, hogy ha a négy rész sztorija egybe lett volna rakva, és kivágták volna belőlük a felesleges töltelékeket, akkor ez egy egészen kiváló 20-30 órás lövöldözős játék lehetett volna, amit jó szívvel lehetne bárkinek ajánlani. De nem lett, mert akkor nem lehetett volna négyszer eladni egy teljes árú játékot, mindig külön multival, és akár tetszik, akár nem, a Call of Duty lényege mindig is inkább ez volt. Szóval lendüljünk is túl azon, hogy még mindig sokkal többre lenne hivatott a Call of Duty bármelyik kampánya, és nézzük meg, hogy idén a többjátékos módok miatt is van-e értelme megvenni ezt a játékot.

Röviden: igen, de ennek főleg az az oka, hogy az Infinity Ward megint képes volt visszatérni az alapokhoz. A Call of Dutyból az elmúlt években szépen lassan Fortnite-ot csináltak a rengeteg kollabbal és csillivilli kinézettel, amire tavaly a Battlefield 6 fejlesztői kegyetlenül le is csaptak, és többek közt azzal hirdették a játékukat, hogy na, ebben nem lesz ez a sok hülyeség, a katonák katonák. Tavaly a Black Ops 7-nél is volt ilyen ígéret, ami nem tartott ki sokáig, de idén már talán menni fog. A Modern Warfare 4-ben tényleg nincs egy hihetetlen kinézet sem, még a sokszoros presztízsért is a sztoriban látott arcokat, vagy kicsit menőbb ruhákat és sisakokat lehet feloldani, és a legdrágább kiadáshoz is csak sima Price-t kapunk a csillogós-láncinges helyett.

Hogy ez így is marad-e, az persze jó kérdés. Már csak azért is, mert a Warzone-ba jött egy külön kapcsoló, amivel az összes korábbi játékból hozott kinézetet ki lehet kapcsolni, hogy ne csak mi, hanem mindenki más is realisztikusan nézzen ki. Ha a Modern Warfare 4 megmarad a mostani iránynál, akkor ez tök jó húzás, ha viszont pár hónap múlva ide is átlátszó, világító faemberek jönnek, akkor nehéz lesz máshogy tekinteni erre, mint hogy az Activision már megint le akar gombolni egy csomó pénzt a játékosokról, akiknek egy új játékot, és az abban behozott új kinézeteket akarja megvetetni az emberekkel, nehogy a régi dolgokat használják.

Ami viszont garantáltan földhözragadtabb marad majd, az maga a játékmenet. A Black Ops 6 nagy újítása volt az, hogy bármelyik irányba lehetett futni, ugrani és csúszni, ami elsőre nem volt rossz, de elég hamar mozgásszimulátort csinált a játékból, és a célzás helyett egyre nagyobb hangsúlyt kapott az, hogy ki tudja a legjobban utánozni egy partra vetett hal mozgását. A Modern Warfare 4-ben megint csak előre lehet szaladni, alapból nincs gyorsabb sprintelés, nincs falon futás és bár így is mindenki ugrálva-vetődve közlekedik, úgy általánosságban icipicit jobban hasonlít a katonák mozgása a valósághoz.

Ennek az lett az eredménye, hogy a multi jelentősen lelassult, taktikusabb lett és kicsivel többet számít, hogy mennyire célzunk jól, ami két év Black Ops után úgy is jól esett, hogy alapból amúgy jobban szeretem a Black Opsokat. A megjelenéskor most is tizenkét 6v6-os pálya került be a játékba, kedden ezekhez csatlakozott a klasszikus Shipment. Engem egyik pálya sem fogott meg , de legalább nem is utáltam egyiket sem, ami igazából már jó, és kivételesen a fegyverekre aggatható cuccok feloldása is pont jó tempójú, és a játék összerakott verziókkal is segít, ha nem akarunk ezzel foglalkozni. Az új játékmódok is kifejezetten jók lettek:

• az Inflation kicsit olyan, mint ha a Kill Ordert összerakták volna a Warzone-ból ismert Plunderrel: minél több pénzt kell gyűjteni az ellenfeleiktől, akinél nagyon sok pénz van, az ki lesz pécézve Fontos Célpont™ lesz, akit meg kell védeni, vagy meg kell ölni, és az nyer, aki több pénzt gyűjtött;
• a Hijacknél egy kis elektromos biszbaszt kell elvinni és lerakni az ellenfél bázisára, aztán megvédeni, hogy fel is robbanjon;
• a Collateral meg egy vásárolgatással kiegészített Search & Destroy, vagyis konkrétan Counter-Strike a Call of Dutyban.

A multi igazából semmi extrát nem csinál, de pont ez benne a jó, szóval ha valaki legutóbb a 2019-es Modern Warfare-t szerette, az ezzel most garantáltan nagyon boldog lesz. Aminek viszont még ennél is jobban örültem, az az, hogy a Modern Warfare 2-ben debütált DMZ alaposan ki lett pofozva, van neki saját, jól összepakolt sztorija, jól körülhatárolt céljai, és így már végre tudtam is élvezni az egészet. Ja, és a kampány remekül megágyaz neki egy nyílt világú küldetéssel, ami messze a legjobb ilyen, amit valaha beletettek egy Call of Dutyba. Sokan a Far Cryhoz hasonlították ezt, nekem a Metal Gear Solid 5 jutott eszembe róla, ebből talán látszik, hogy jó lett.

Szóval itt egy játék, amiben igazából minden jól sikerült, a kampány nemcsak az elmúlt években, hanem összességében is az egyik legjobb, a multi sallangmentes Call of Duty, a DMZ pedig már olyasmi, ami kinőtte a legtöbb gyermekbetegségét, és egy nagyon szórakoztató mód lett belőle. A Call of Duty: Modern Warfare 4 egy remek játék, a kritikusok odavannak érte, a játékosok nagyobb része is szereti, és az idén 24 éves széria ezzel lépte át a 40 milliárd dolláros összbevételt, de fontos kiemelni, hogy a Game Passbe csak jövőre jön majd. Így pedig hiába lett kiemelkedő, sokan fognak kimaradni belőle. Amit a 70 eurós játékok korában amúgy meg is tudok érteni.