Bongor filmje akkor a legerősebb, amikor végre elhallgat a zene

2025 Berta Csongor, azaz Bongor nagy éve volt. A 34 éves vajdasági rappernek azelőtt is voltak villanásai, de sok időn át úgy tűnhetett, egy helyben toporog valami nagyobb kapujában, és várni kellett a valódi momentumára. Ezt a tavaly október végén megjelent Extázis nagylemez hozta el, ami egy terápiás színvallás volt az alkoholizmusáról, az ebből fakadó párkapcsolati krízisről párjával, a szintén zenész Cserihannával, terhelt apa-fia viszonyról, és józanodásról, már úton a fény felé.

Korábban az ismert rapper, Tyler, the Creator beszélt arról, hogyha kiad egy lemezt, annak szeret teret és időt hagyni, és ahelyett, hogy rögtön belevágna egy újabb anyagba, akár évekig is azon dolgozik, hogy learassa az aktuális projekt babérjait. Bongorék is pont ezt teszik az Extázissal: nem rohannak előre rögtön egy új albummal, hanem más-más médiumokat és művészeti ágakat használva tágítják a végletekig személyes lemez univerzumát. Az Extázis először album volt, aztán színdarabot csináltak belőle az Örkényben, majd a terápiás koncepciót színpadra írva bemutatták telt ház előtt a Budapest Parkban. Most pedig ott tartunk, hogy nagyvásznon, mozifilmként él tovább.

Az Extázis Uncut rendezői és producerei Ipacs Gergely és K. Kovács Ákos. Amellett, hogy a film ajándék a rajongóknak, nagy baráti célba érés is, mivel Bongor és K. Kovács gyerekkori cimborák. A párost egyebek mellett összeköti a délszláv háború tragikus emléke, ahol mindkettőjük apját elvitték katonának, K. Kovács ezen felül több korábbi Bongor-klipet is jegyez (ki mondta, vagy a Krúbival közös Az én sávom). Ilyen szempontból biztosan rutinos, összeszokott energiával foroghattak le a filmben bővelkedő klipes betétek. Merthogy az Extázis Uncut egy hibrid mozi: egyszerre albumfilm, fikció, dokumentumfilm és egy nagy, folytatólagos klip. Hasonlít az elmúlt években újra népszerűvé vált zenészdoksikra, de több szempontból el is tér tőlük: nem akar annyira elrugaszkodni a valóságtól, mint a Mi vagyunk Azahriah, a végletekig nyers és intim HBO-s Pogány Induló-dokunál viszont stilizáltabb és pátoszosabb.

K. Kovács Ákos Veiszer Alinda műsorában beszélt arról, hogy a film a dokumentarista részeinél, ahol Bongor civilben nyilatkozik a múltjáról, jelenéről és a dalairól, másképp kellett őt instruálni, mint a klipes jeleneteknél. A zenész magánszemélyként sokkal jobban izgult a forgatáson, mint előadói szerepben, ez a kettősség Kovács szerint amúgy is jellemző a rapperekre, akik gyakran választanak maguknak egy perszónát.

A karakterek mögé bújó szerepjáték Bongor művészetétől sem idegen, sőt. Viszont sokkal jobban áll neki az izgulással teli valóság, van valami furcsán megható a rezdüléseiben, ami már az afteres interjújában is szembetűnő volt. Mintha a nyilatkozatai közben mindig egy hajszálnyira lenne attól, hogy elsírja magát – ezek hol örömkönnyeknek, hol az önmarcangolás és szorongás kitörésének tűnnek a filmben, de mindenképp hatnak a nézőre.

Hogy megértsük, milyen zenei háttérből jön Bongor, érdemes megnézni, kikből inspirálódik. Dalaiban nagy kedvencei, az Eminem, Hopsin, NF, Prof és Token-féle tudatos-lírikus-polgárpukkasztó hiphop (rossz nyelvek szerint szimplán corny rap) hagyományát viszi tovább. Ennek egyik alapja a didaktikusság, a gyakran álmély szövegek, a felszínes bölcselkedés. A corny jelzővel illetett rapperek gyakran kerülik a nüanszokat, direkt szimbólumokkal dolgoznak és látszólag nagy filozófiai magasságokba törnek, közben gyakran sokszor csak közhelyeket puffogtatnak erőltetett rímekkel együtt.

Ahogy Bongor sok zenéjéből, úgy a filmjéből is hiányzik a valódi rétegzettség. Pedig színekből, hangokból, gegekből, és túlzásokból nincs hiány, a végeredmény mégis gyakran szájbarágós, kevés teret hagy a szabad asszociációknak. Az Extázis Uncut direkt szimbólumokkal dolgozik: a függőség motívuma a világító villanykörteként himbálódzó piásüveg, a pálinka fekete, szurokszerű halálos lötty.

A rapper színházi közegből érkezik, de az Extázis Uncut az első filmszerepe. Szerencsére keveset kell filmszerűen színészkednie vagy új, fiktív jeleneteket eljátszania. A terapeutájával (Hámori Gabriella) folytatott párbeszédek szerves része az albumról van átemelve, a többi jelenetben pedig klipekben mozog, ami szintén ismerős terep. A klipes betétekben az apját Znamenák István alakítja, így a film folyamatosan váltogatja a személyes visszaemlékezéseket és azok fikciós, stilizált újrajátszását.

Bongor nem nekem szól, de Berta Csongort bármeddig elhallgatnám

Bongor sokkal érdekesebb ember, mint amennyire érdekes rapper. Az albumfilmjét is elsősorban ő, Berta Csongor emeli magasabb szintre, nem feltétlenül az Extázis dalai, amik ingadoznak a kínos és a hidegrázós között. Jobb hallgatni a keserédes sztorikat, amikor az apjáról, apaságáról beszél, vagy arról, hogyan rúgott be Puzsér Róbert egyik tüntetésére menet, ahová eleve hat sörrel a zsebében indult el délután, és ami majdnem a Cserihannával való kapcsolatába került.

A rapper sok interjúban sok mindent elmondott már a múltjáról, mégis meglepően megrendítőek a filmbeli monológjai, azoknak pedig mindenképpen feszes és informatív belépő ez az életműbe, akik eddig nem ismerték őt. Kitér rá, hogyan falta fel a szégyen és az önutálat, hogy számolta ki, hány sör kell ahhoz, hogy már részeg legyen, de az ne legyen levágós, és miként jutott el arra a pontra, hogy itt az idő halálra inni magát, ahogy azt gyerekként otthon látta. Ezekben a jelenetekben nincs szükség sem szerepjátékra, sem táncos betétekre (sajnos akad ebből is), és úgy általában rapzenére sem, a kamera előtt ülő ember és a szavai önmagában is elég érdekesek.

Az alkoholhoz fűződő toxikus viszonyt bemutató jeleneteknél feltűnik két kötelező tokenfigura, Zacher Gábor és Thuróczy Szabolcs is, akiknek gyakorlatilag nincs valódi dramaturgiai funkciójuk. Előbbi lassan elengedhetetlen kelléke minden tévériportnak és reggeli műsornak, ahol szóba kerül a függőség, utóbbi pedig mintha már tényleg bármit elvállalna. Bár inkább legyen az Extázis Uncut Ady Endrét idézgető kalapos bölcse, mint a 10éjszakás kaland transzneműekkel kurvaanyázó barma.

A jelenetekből átérezhető mennyire szorongató helyzet, amikor végig kell nézni, ahogy a függő hozzátartozó lehúzza azt a pár sört, ami ideig-óráig megszünteti a katatón remegését. A fiatal Bongor életében ez a mindennapok valósága volt, minden az állandó félelemről, matekozásról és taktikázásról szólt: monitorozta, mennyire részeg épp az apja, latolgatnia kellett, hogy mikor mi fér bele. „Naponta 3 órára volt boldog gyerekkorom” – mondja a film egy pontján, amiből következik aztán a lemez egyik legfontosabb, misszióvá emelkedő mondata az Apa című kulcsdalból: „Ha egy dolgot elérek, már megelégszem bőven, hogy az én gyerekem nem fog félni tőlem.”

És ha már gyerek, az Extázis Uncut az esküvőjüknek, a Cserihannával közös lányuk születésének, és nagy általánosságban a szülővé válásnak az ünneplése is. Kifejezetten jól áll a filmnek, hogy Bongorék nyers, iPhone-nal lőtt házi videókban mesélnek a boldog szülői pillanatokról, és itt mellőzik a túlstilizált képeket. Az egyszemélyes, megnyíló monológok mellett ezek a film legigazibb percei. De nagyon hangosak és fontosak az Extázis Uncut csendjei is.

Elképzelhetetlen, milyen lehet gyerekként egy szobában kuporogva arra várni, hogy a nappaliban ülő apád meghúzza-e a ravaszt, és a következő pillanatban eldől-e minden. Vagy azt átélni lefagyva és némán, hogy otthon leesik a polcról a háborúból megmaradt, bezacskózott gránát. A filmben ez a bénult némaság jön vissza akkor is, amikor Bongor a múltról beszél: elakad, keresi a szavakat, hosszú másodpercek telnek el két mondata között.

K. Kovács Ákosék filmje akkor a legjobb, amikor visszalép kettőt, elhallgat, és hagyja, hogy Bongor szavai után olyan csend maradjon, ami korábban a rapper nyomasztó valósága volt. Nem akkor, amikor a szenvedő zenész szó szerint az ördöggel birkózik egy álomszerű jelenetben, vagy fáklyával keresi az utat a sötét alagútban.

A film gyakran túlcsorduló pátoszát aztán a zárlatban egy fontos gondolat oldja fel: ahelyett, hogy mártírkodó idolszerepbe helyezné magát, maga Bongor mondja el, hogy túlzás őt máris a józanság tévedhetetlen pápájaként kezelni. Kicsit több mint egy éve tiszta csak, a visszaeséssel kapcsolatos félelem pedig konstans ott dolgozik benne. Van azért valami, ami visszaadja a másnap nosztalgiáját: a gyerek melletti kialvatlanság, a legszebb bódultság mind közül.

Az Extázis: Uncut már látható a magyar mozikban.