Bongor elég súlyos témából csinált örömünnepet a Budapest Parkban

A Vajdaságból indult Berta Csongor pályája kezdettől fogva kilógott a hazai hiphop színtérből. Nem a műfaj kliséiből építkezett, hanem saját karaktereket és komplett világokat talált ki, zenéjében pedig kezdettől ott volt a szerepjáték, a groteszk humor és a storytelling-rap. A Körök vagy a Fenevad még elsősorban a karcos társadalomkritikára és filmes látásmódjára épített, miközben a Budapesti Bábszínházban játszott, klipeket rendezett. Érezhetően jobban érdekelte a történetmesélés, mint a rapkarrier sztereotípiái. Szerteágazó érdeklődése az Extázis című lemezen ért össze igazán, az a konceptalbum egyszerre volt vallomás az alkoholizmusról és a terhelt apa-fia kapcsolatról. A Budapest Parkban tartott, első önálló koncertjén úgy csomagolta be mindezt filmzenés, nagyszabású hangszerelésbe, mintha eleve az egész lemez színpadra vagy filmre készült volna.

Film lesz is, hiszen az ősszel érkező Extázis Uncut Bongor önterápiás lemezének kísérőanyaga. Ebből a projektből kapott ízelítőt a Park közönsége a koncert előtt, a film előzetesét Thuróczy Szabolcs konferálta fel a színpadról, aki egy cameót is vállalt az Extázis Uncutban. Ahogy a színész fogalmazott, nem egy tipikus dokumentumfilmet kell várni, hanem „mindennek az elegyét”, és a trailer alapján nehéz lenne egyetlen műfaji címkét ráhúzni az egészre. Vizuálisan erős, helyenként kifejezetten beteg produkciót várhatunk, miközben azért felmerült bennem a gyanú, hogy a függőségről szóló történet nem csúszik-e át valami Toxikoma-szerű, ismerős sémába.

A trailer és a tényleges koncertkezdés közötti félórás üresjárat nem tett túlzottan jót a felfokozott hangulatnak, és a nyitány után is maradt bennem némi para. A show-t ugyanis a rapper és a pszichológusa közötti beszélgetés indította. Láttunk már hasonló koncertkeretezést a Parkban, Dzsúdlónál például teljesen működött –, mégis bevillant a félelem, hogy az egész átmegy valami szájbarágós műsorba.

A félelmem aztán körülbelül addig tartott, míg megszólalt az Árnyék, a dal élő, nagyzenekaros verziója egyszerűen kurva jól szólt. A kezdés dinamikája láthatóan még magát a rappert is meglepte, aki az első befejezett szám utáni drop the mic pillanatban csak megszeppenve nézett végig a többszörös telt házon. Nem véletlenül, hiszen a nyáron a Telex Afterben arról beszélt, hogy mindig ott van benne a halálfélelem a koncertek előtt, amikor felfogja, miatta jöttek el ennyien egy helyre.

Ehhez képest az első szám után már úgy vitte tovább a műsort, mintha mindig is tízezer ember előtt lépett volna fel, nem húzta az időt felesleges közönséghypeolással, és ez a hozzáállás jellemző volt az egész estére. Üdítő volt látni, hogy hosszú kiállások és közönségheccelések nélkül is végig fenn lehet tartani a figyelmet.

Aztán Bongor bejelentette, hogy éppen a 451. józan napját tapossa, és már jött is a Bebaxtam, színházi koreóval, táncosokkal együtt. A koncert első blokkja a Budapesti Bábszínháztól átemelt díszletekkel és színházi kelléktárral úgy nézett ki, mintha valaki egy koncertet és egy filmdíszletet összetolt volna, és a koncert első etapjában én is úgy éreztem, mintha egy nagyon hosszú és furcsa koncertfilmet néznék.

A vendégek is szépen adták egymásnak a kilincset: a sort Lil Frakk nyitotta, aztán jött Sisi, aki kimozdította a show-t a teátrális keretekből, és átlökte azt egy nyersebb hiphopbuliba. A koncert első részében kapott helyet egy feleségével, Cserihannával közös dal a színházi projektjükből, ami zeneileg teljesen más világ volt, mint az eddigiek, és legalább egy pillanatra visszahozta Bongor kezdeti, experimentálisabb időszakát. Cserihanna amúgy nemcsak beugrott egy számra, hanem végigjátszotta az egész estét, hol gitározott, hol meg a háttérből vokálozott. Bongor két szám között beszélt arról, hogy gyerekük születése miatt Cserihanna a komplett nyári fesztiválszezont kihagyta, úgyhogy konkrétan erre az egy estére szabadult el otthonról, hogy végignyomja a Parkot.

A tempósabb kezdés után az Elkéstem hozott éles törést a hangulatban, és átadta a terepet a terápia második fejezetének, amelyben a főhős szarul érzi magát a szer hiányától. Ezekben a terápiajelenetekben kicsit visszaköszönt az a Bongor, aki a korábbi anyagaiban sűrűn bújt fiktív karakterek bőrébe, csak itt már nem volt semmi rejtegetnivaló, és ezt érezte a Park közönsége is. Az Extázis egyik legnehezebb száma, az Apa ezután úgy érkezett meg, hogy tízezer emberből gyakorlatilag egyetlenegy lett – óriási rizikó volt az előadótól, hogy a buli kellős közepén bedobott egy ennyire személyes számot, mert simán benne volt a pakliban, hogy a közönség itt elengedi a történetszálat, vagy nehezen zökken vissza a bulizásba. Bongor viszont simán megugrotta ezt a bravúrt, és a háromperces, csendesebb rész után pillanatok alatt rántotta vissza a tömeget.

Az Apa utáni visszakapaszkodás a Fenevaddal indult meg, amit egy rövid felvezetés követett Krúbival a Testi mesék ikonikus disstrackjéhez, az Én sávomhoz, nekem személy szerint ennél a dalnál tetszett a legjobban a nagyzenekari megszólalás. Innentől nemcsak az örömünnep szabadult el, de az ég is leszakadt, ami katartikus keretet adott Bongor fináléjának – nincs igazi Park eső nélkül, ahogy mondani szokták.

A koncert legvégén még egyszer utoljára beúszott a pszichológusi beszélgetés, ami nemcsak a lemeznek és az estének adott kerek feloldozást, de láthatóan magát az előadót is kiszedte a szerepéből, mintha a koncert végére ő maga is feldolgozta volna mindazt, amiről két órán át rappelt. Amikor a beszélgetés legvégén a pszichológus megkérdezte a rappertől, hogy érzi magát, ő csak annyit felelt: „érezte már jobban is, de akkor sokkal több pénzt költött rá.”

Bongor első önálló parkos buliján kiderült, hogy egy ilyen kemény témából is lehet tízezer embert megszólító, őszintén felszabadult estét csinálni anélkül, hogy az egész átmenne egy kétórás terápiás foglalkozásba. Bongor megkapta a maga Budapest Parkját, az Extázis pedig azt a bemutatkozást, amit ez a lemez megérdemelt. A koncert ezzel nagyjából feltette a pontot arra, amit Bongor az elmúlt években lassan, de annál biztosabban épített maga körül. Most már tényleg csak az a kérdés, hogy innen mi jön.