Mi a baj azzal, hogy Zendaya egy háromezer éves iráni fülbevalót visel?

Látványos ékszerben jelent meg a színésznő az Odüsszeia (kritikánk itt) egyik londoni sajtóeseményén július 5-én. Akkor a beszámolók még arról szóltak, a stílusikon és a method dressing koronázatlan királynője megint megcsinálta, a különleges szabású, mégis egyszerű fehér Jacquemus ruha tökéletes párost alkot a hangsúlyos antik ékszerrel, hidat képezve a modern és az ősi között – tökéletes választás a nyár legjobban várt filmjében a bölcsesség görög istennőjét, Pallasz Athénét alakító színésznő számára.

Napoknak kellett eltelnie, hogy az internet népe kinyomozza, pontosan mi is lógott a sztár fülében: egy aranyból készült, nap szimbólumot formázó háromezer éves iráni plakett-pár, amelyet Zendaya stylistja egy londoni ékszergyűjteményből kölcsönzött az alkalomra. Innentől már hamar el lehet jutni a következtetéshez, amit a közösségi média háborgásra hajlamos szeglete levont: az amerikai színésznő kisajátított egy kultúrát, ami egyébként éppen háborúban áll Amerikával, és ahonnan közel száz évvel ezelőtt gyanús körülmények között kerültek el felbecsülhetetlen értékű műtárgyak Nyugat-Európába. Mindezt egy olyan film népszerűsítése céljából, ami nem is az iráni, hanem a görög kultúra alapművét dolgozza fel. Vegyük sorra az ékszer körüli ellentmondásokat.

A „Zivije arany medálok” a Barron London nevű londoni ékszerkereskedő gyűjteményének részei. Az időszámítás előtti első évezredből származó plaketteket 2020-ban Glenn Spiro ékszerész alakította modern fülbevalókká – ennek részeként a medálok széleit gyémántokkal rakta ki, és arany függőt illesztett hozzájuk. Glenn Spiro „Materials from the Old World” kollekciójának (amelynek része a zivejei medálokból készült fülbevaló is) darabjai antik műtárgyakból és ékkövekből kialakított kortárs ékszerek – az alapanyagokat az ékszertervező fia szerezte be, de hogy milyen forrásból, nem tudni. A Barron London nem kínálja eladásra az ékszereket, de bárki kikölcsönözheti őket. Így tett Zendaya stylistja, Law Roach is.

De hogy kerültek a háromezer éves ékszerek egy angol ékszerész, majd a Barron London tulajdonába? A gondok itt kezdődnek, erre ugyanis nem lehet egyértelmű választ adni.

A Zivije medálok arról kapták a nevüket, hogy 1947-ben az iráni Zivije mellett találták őket több más arany-, ezüst-, bronz- és terrakotta tárggyal együtt. Az Északnyugat-Irán Kurdisztán tartományában, a mai Szakkez város közelében található Zivije vár történészek szerint az i.e. első évezredben a médek és a szkíták székhelye volt, és az évszázadok alatt számos kultúra találkozási pontja lehetett – így különleges jelentősége lehet azoknak a fennmaradat tárgyaknak, amelyek képet adhatnak arról, mikor és milyen hatással lehettek egymásra a régióban megforduló különböző népek és kultúrák. Ennek a kutatómunkának az elvégzését erősen korlátozza, hogy a zivijei kincsek megtalálása, majd szétszóródása körül több a kérdés, mint a válasz.

Az itt talált kincsekről először 1948-ban tettek említést egy párizsi múzeum iráni művészetről szóló katalógusában, tehát feltehetően nem sokkal korábban fedezhették fel őket, ennek a konkrét körülményeiről azonban azóta is élénk vita folyik. Egy dolog biztos: a tárgyakat nem hivatalos ásatáson dolgozó archeológusok találták meg. Egyes beszámolók szerint egy fiatal pásztor, mások szerint szántók, munkások vagy nők akadtak rájuk, és abban sincs egyetértés, hogy pontosan hol és mikor áshatták ki őket. A következő években ráadásul számos eltérő elmélet is született arról, hogy mely műkincsek tartoznak az eredeti zivijei felfedezéshez, és melyeket társítottak hozzá később, többnyire tévesen.

A felbecsülhetetlen értékű, szkíta, asszír, óperzsa és méd motívumokkal díszített tárgyak a következő években különböző múzeumok, műgyűjtők és kereskedők tulajdonában bukkantak fel. Feltételezhető, hogy bárki is talált rá a kincsekre, a felfedezés történelmi jelentőségénél jobban értékelte az anyagit, a műtárgyak nagy részét az 1950-es években kicsempészhették az országból, a következő évtizedeket kézről-kézre járva tölthették nyugat-európai és amerikai műkincskereskedők között.

Nem egyedi eset a zivijei kincseké, évtizedek óta parázs vita folyik a nyugat-európai és észak-amerikai múzeumokban tárolt afrikai, ázsiai és dél-amerikai műkincsek tulajdonjogával kapcsolatban – többségüket ugyanis a gyarmatosítás alatt a nyugati hódítók akár erőszak útján tulajdonítottak el, vagy rablók és csempészek segítségével kerültek mostani helyükre. Egyes becslések szerint például a szubszaharai Afrika műkincseinek 90-95 százaléka is a kontinensen kívül lehet. Bár egyre több szó esik arról, hogy ezeket a kincseket vissza kellene szolgáltatnia a mostani tulajdonosaiknak, a néhány pozitív példa ellenére a valós, széleskörű szándék hiányzik, a műtárgyakból ugyanis nemcsak a kereskedők, de a múzeumok is profitálnak. Erről a problémáról ebben a cikkben írtunk korábban bővebben.

Vissza a zivijei kincsekhez: a szerencsésebbek végül a teheráni Nemzeti Múzeumban kötöttek ki, sok közülük – a teljesség igénye nélkül – a New York-i Metropolitan Museum of Artsban, philadelphiai és bostoni múzeumi gyűjteményekben, a párizsi Louvre-ban vagy a londoni British Museumban található meg. A Louvre-ban például egy kacsaformájú terrakotta kancsó, a philadelphiai Penn Museumban egy állatmintás arany övcsat darabjai, a genfi Musée Barbier-Muellerben egy kis kőszáli kecskét formázó arany szobrocska van kiállítva. A legrosszabbul kétségkívül azok jártak, amelyek nem múzeumokhoz, hanem magángyűjtőkhöz kerültek, ezek közül most azok a medálok lettek közismertek, amelyek nemcsak tisztázatlan körülmények között jutottak a londoni ékszergyűjtemény tulajdonába, de pár éve radikális átalakításon is átestek, hogy viselhetők legyenek.

„Kulturális kisajátítás”, „modernkori kolonizálás”, „orientalista gyakorlat”, „a rablás kapitalista szentesítése” – a kritikusok többek között ezekkel a jelzőkkel illették Zendaya ékszerválasztását. Zirrar Ali történész a The New Arabnak például úgy fogalmazott, a nyugati hírességek általában véve süketek az etikai és történelmi kérdésekre, ha a globális délről van szó, és gyakran nem is tesznek különbséget a keleti kultúrák között – erre példa Zendaya is, aki a görög mitológia által inspirált szettjéhez vette fel az iráni ékszert. „A műtárgyak viselése – legyen szó múzeumi vagy magángyűjteménybeli darabokról – gyakran ártalmatlannak tűnik, de valójában a hatalom és az uralkodás kifejezését hordozza magában: az egyik kultúra tulajdonjogot érvényesít egy másik kultúra öröksége felett” – mondta.

Nem tett jót Zendaya ékszerválasztásának az sem, hogy az amerikai színésznő pont akkor választott a szettjéhez iráni kiegészítőket, amikor az Egyesült Államok éppen háborúban áll Iránnal. „Ezeket a darabokat valószínűleg ellopták Iránból, most pedig egy olyan országból származó színésznő fülét díszítik, amely nemrég lebombázta Iránt” – fogalmazott egy archeológiával foglalkozó influenszer.

Hogy tudatosan választották-e az antik iráni ékszert, vagy nem, nem tudni, a politikai állásfoglalásoktól magát általában távol tartó színésző és Law Roach egyelőre nem kommentálta a fülbevalók körül kialakult vitát.

Nem jött jól ez a minibotrány annak a filmnek, amit eleve élvezettel támadnak a válogatott influenszerek és önjelölt történészek amiatt, hogy egy amerikai filmkészítő amerikai színészekkel, a saját íze szerint adaptálta filmvászonra a görög kultúrkör őseposzát. Arról, hogy a sokszor alap nélküli és túlzó kritikákat kizárva pontosan mi alapján érdemes ítélni, amikor a Christopher Nolan-féle Odüsszeiát nézzük, itt írtunk bővebben.

Hollywood bajos viszonya az ékszerekkel

De nem is kell belebonyolódni Hollywood és a különböző kultúrák reprezentálásának nem túl fényes történelmébe, elég néhány pillantást vetni azokra az ékszerekre, amik a közelmúltban bukkantak fel a vörös szőnyegen, és amik kisebb botrányt okoztak megjelenésükkel, hogy megértsük, mik azok az alapvető problémák, amelyeket a mai napig nem tudnak a helyén kezelni a hollywoodi sztárok, a stylistjaik és az őket ellátó divatmárkák.

Idén januárban az Üvöltő Szelek (kritikánk itt) Los Angeles-i premierjén Margot Robbie egy lenyűgöző Schiaparelli-estélyiben és egy méretes, szív alakú gyémánt függővel a nyakában jelent meg. A színésznő büszkén mesélte a riportereknek, hogy a nyaklánca nem másé volt, mint Elizabeth Tayloré. Azt azonban elfelejtette említeni, hogy a gyémánt pontosan hogyan került az egykori amerikai stílusikon birtokába.

A különleges, szív alakú gyémántba fárszi nyelven „a szerelem örök”, valamint a Nur Dzsahán név van vésve– Dzsahángír mogul sah feleségeként ő viselhette először a nyakában a különleges ékszert. A drágakövet a sah fia, Sáh Dzsahán örökölte, aki 1627-ben a feleségének ajándékozta a nyakláncot. A nő azonban nem sokkal később meghalt – az ő emlékére emelte az uralkodó a Tádzs Mahalt, amiről utólag az ékszert is elnevezte. A Tádzs Mahal gyémánt története ezután meglehetősen homályossá válik. Történészek szerint feltehetően a 18. század közepén fosztogatók ellopták az uralkodói család kincstárából, innentől kezdve közel háromszáz éven keresztül ismeretlen volt a holléte. Egészen 1971-ig, amikor a francia ékszer -és óramárka, a Cartier tulajdonába került. Tőlük vásárolta meg 1972-ben Richard Burton, Elizabeth Taylor férje, a színésznő negyvenedik születésnapjára. Taylor 2011-es halála után az ékszereit elárverezték, a Tádzs Mahal nyaklánc 8,8 millió dollárért (több mint 2,5 milliárd forintért) kelt el. Azóta egy magángyűjtemény része, onnan kölcsönözhette ki Robbie 2026-ban.

Amikor a színésznő feltűnt benne az Üvöltő Szelek bemutatóján, azt mondta, az ékszer „rengeteg romantikus történelmet hordoz magában”. Arról azonban sem ő, sem – többek között – a különleges kiegészítő történetét leíró Vogue nem tett említést, hogy egy ennél sokkal sötétebb történelem is felsejlik benne.

Nem ez az egyetlen, Cartier-hez kapcsolódó ékszer-ügy az elmúlt évekből. Emma Chamberlain amerikai youtuber és műsorvezető a 2022-es Met-gálán a Cartier-től kölcsönkapott, antik nyakláncban jelent meg, aminek a története szintén problémás.

A Patiala gyémánt nyakláncot a francia ékszermárka 1928-ban készítette az indiai Patiala tartomány uralkodója, Bhupinder Singh maharadzsa megrendelésére. Az ékszer eredetileg több mint kétezer, a régióból származó gyémánt felhasználásával készült. Az uralkodó 1938-as halála után a nyaklánc Patiala kincstárába került, ahonnan – a kincsek nagy részével együtt – közel tíz évvel később, India függetlenné válása és a brit gyarmatbirodalom felbomlása alatt tisztázatlan körülmények között eltűnt. Évtizedekkel később már csak a darabjai kezdtek el felbukkani az európai drágakő-piacon. Ezeket a Cartier felvásárolta, és a hiányzó köveket pótolva a kétezres évek elején nagyrészt rekonstruálta az eredeti nyakláncot. 2022-ben aztán ezt adták kölcsön Chamberlainnek.

A történet itt véget is érhetne, pár évvel később azonban valaki más is kölcsön szerette volna kérni a különleges ékszert a Cartier-től: Diljit Dosanjh népszerű indiai énekes a 2026-os Met-gálára, a Bhupinder Singh maharadzsa előtt tisztelgő szettjéhez szerette volna felvenni a nyakláncot. A francia márka azonban megtagadta a kérését, arra hivatkozva, hogy az ékszer túl sérülékeny, ezért múzeumban tárolják, és a szerződési kötelezettségeik miatt nem tudják kölcsönadni. Az indiai sztár végül replikákat viselt.

Hogy mi való múzeumba és mi nem, arról egyébként nem csak az ékszerek kapcsán oszlanak meg a vélemények Hollywoodban. Kim Kardashian a 2022-es Met-gálára például szintén egy múzeumból kölcsönözte ki Marilyn Monroe ikonikus ruháját. A hatvanéves, nem éppen a híresség alkatára tervezett kristályborítású selyemruha viseléséért kapott hideget-meleget, az estélyi ráadásul nem is úszta meg sértetlenül a vörös szőnyeges kiruccanást. Ha ikonikus darabokról van szó, a valóságshow-hős szereti borzolni a kedélyeket: két éve Diána hercegné kedvenc, gyémántokkal kirakott kereszt alakú medálját viselte egy mélyen kivágott ruhával párosítva a Los Angeles-i LACMA Art+Film gálán.