Rév Marcellt Emmy-díjra jelölték az Eufória fináléjáért

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Rév Marcellt Emmy-díjra jelölték az Eufória harmadik évadának utolsó, In God We Trust című epizódjáért. A magyar operatőr korábban, még 2021-ben már elnyerte a legrangosabb amerikai tévés díjat, akkor szintén az Eufóriában nyújtott munkáját ismerték el.

Rév és a sorozat fő alkotója, Sam Levinson a harmadik évadra a korábbi epizódokhoz képest alaposan megváltoztatta az Eufória képi világát. Ahogy arról a Kodak írt, élénkebb, világosabb, a klasszikus hollywoodi filmeket idéző képi világot kerestek. Az Eufória utolsó, a főszereplők sztoriját ötéves szünet után folytató évadáról korábban többször is írtunk.

Rév Marcell az Eufória forgatásán – Fotó: Eddy Chen / HBO
Rév Marcell az Eufória forgatásán – Fotó: Eddy Chen / HBO

Rév mellett az egyórás sorozatok kategóriájában az Alien: Föld, a Margot bajban van, a Pluribus, a Pók: Noir és A megbízás operatőreit jelölték még Emmyre.

Rév Marcell korábban az After vendégeként a film és a politika turbulens viszonyáról, az SZFE szétveréséről, saját hiphopzenei érdeklődéséről, Beyoncé és Zendaya munkamoráljáról és az Eufóriáról is beszélt.

Csatlakozz a csoportunkhoz!