Az utolsó Eufória furán üt be
Emlékszem, hogy az egyetemen szinte minden ismerősöm vérben forgó szemekkel kérdezgette tőlem, hogy láttam-e már az Eufóriát. A sorozat 2019-ben valósággal letarolta a világot, és még azok a barátaim is, akiknek nem tetszett és elküldtek a picsába, hogy miért ajánlok nekik ilyesmit, hozzátették, hogy bármennyire is utálják, abbahagyhatatlan. Sam Levinson sorozata szinte rögtön, már az első évad után a Z generáció és az HBO egyik legmeghatározóbb sorozata lett.
Az Eufória azért volt különleges, mert egy csapat amerikai tinédzser gimnáziumi mikrokozmoszán belül maradva tudott olyan súlyos témákról releváns dolgokat mondani, mint a drogfüggőség, a gyászfeldolgozás, a párkapcsolati erőszak, a depresszió vagy a közösségi média negatív hatásai. Egyrészt hiánypótló volt, hogy ennyire nyíltan tudott beszélni a tinédzserek problémáiról, ilyet utoljára talán csak a 2007-ben indult Skins tudott. Másrészt Rév Marcell, a produkció vezető operatőre mindezt egy gyönyörű és egyedi látványvilágba csomagolta be, ami sokat tett azért, hogy ekkora lelkesedéssel nézze mindenki a tömény nyomasztást.
A 2022-es második évad már hagyott némi kívánnivalót maga után, de ahogy véget ért egyből bejelentették, hogy jön a harmadik évad 2026 áprilisában. Jött is, kifejezetten hangosan, mert egészen a premierig gyakorlatilag folyamatosan azt lehetett hallani, hogy megint valami dráma van a sorozat körül. Zendaya összeveszett Sam Levinsonnal és megromlott a kapcsolata az erősen jobbra tolódó Sidney Sweeney-vel is, de nemcsak a konfliktusok miatt készült el lassan a harmadik évad. Az Eufória főszereplőiből időközben világsztárok lettek, a naptárakat is nehezebb volt összeegyeztetni. Mindezek mellett állt a forgatás a 2023-as hollywoodi színészsztrájk miatt, több haláleset is történt a stábban, illetve a sorozat zenéjét jegyző Labrinth is nekiment a produkciónak, mondván, nem hajlandó olyan körülmények között dolgozni, ahol „az embert darab szarként kezelik”. Az összes zenéjét eltávolítatta a folytatásból, a helyét Hans Zimmer vette át. Ebből aztán elég nagy felháborodás is lett a rajongók körében, mert a zeneszerző valamennyire igyekezett megtartani az eredeti hangzásvilágot, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
De a legfontosabb kérdés nyilván az, hogy milyen lett a harmadik évad? Leginkább váratlan. Egy papíron elég logikusnak tűnő koncepcióval 5 évet ugrunk előre az időben. Ott tartunk, hogy Rue drogcsempészként törleszti Laure-nak a dollármilliós adósságát, Lexi betört Hollywoodba és a szórakoztató iparban dolgozik asszisztensként, Cassie és Nate az esküvőjükre, illetve előbbi az OnlyFans-karrierjére, utóbbi pedig a teljes csődre készül, Maddy modern kori madame-ként segít online szexkarriert építeni lányoknak, Jules pedig sugar babyként festeget egy penthouse-ban. Felszínesnek hangzik? Hát nem véletlen. Talán ennek az évadnak van a legklasszikusabb értelemben vett története, de ezzel a koherens történetmeséléssel Levinson épp azt fojtotta meg, ami a legjobb volt az Eufóriában. A karaktereit.
Ahogy a korábbi kritikánkban írtuk, az Eufória az új évadban egyszerre akar hollywoodi társadalomkritika, szexipari elemzés, gengszterfilm és karakterdráma lenni. Ez a sokaság egyre csak nő és egyre nagyobb katyvasz lesz, ahogy haladunk előre. A sorozat egyik legnagyobb ereje volt, hogy a gimis sztereotípiákból és teljesen átlagos tinikből építette a karaktereit, de úgy, hogy mélységet adott nekik. Bemutatta a hátterüket, komplex karakterfejlődéseken keresztül mondott nagyon sokat a Z generáció legalább ennyire komplex problémáiról. A harmadik évad viszont mintha nem tudott volna mit kezdeni ezekkel a karakterekkel, így egyszerűen visszafejlesztette őket egyszerű sztereotípiává vagy egyszerűen új skatulyába helyezte őket. Elvették a rétegeiket, csak azért, hogy történetet kiszolgálják. Olyan érzése volt az embernek végig, hogy Sam Levinson egy Tarantino-filmet akar csinálni, gengszterekkel meg meztelenkedéssel, és nem arra koncentrál, ami az első évad erejét adta.
A történetszálak sokszor nem azért haladtak előre, vagy kapcsolódtak össze, mert természetesen és organikusan fejlődtek, hanem csak azért, hogy mindennek meglegyen a funkciója, vagy néha éppen azért, hogy tudjon min pörögni az internet egy-egy rész után. Ez főleg abban nyilvánult meg, hogy az összes női főszereplőt a szexmunka különböző területeire és elég durván tárgyiasító helyzetekbe száműzték. Ezen belül is kiemelkedik Cassie, aki OnlyFans-modellnek áll, hogy finanszírozni tudja az 50 ezer dollár értékű virágdíszítést az esküvőjén. Ennek köszönhetően láthatjuk a színésznőt cumis babakosztümben, óriásként a melleivel betörni egy irodaház ablakát, miközben egy átlag követő erre a jelenetre maszturbál. Közben végig ott marad az érzés, hogy igazából mindez csak azért történik meg a sorozatban, hogy a valóságban ezekkel legyen tele az internet. Akiknél pedig ez nem tudott annyira működni, mint például Jules vagy Lexi, azok a karakterek látványosan a háttérbe szorulnak.
Akkor most rossz az Eufória harmadik évada?
Furcsa módon nem. Az a titka, hogy nem Eufóriaként kell nézni. Ha sikerül elvonatkoztatni attól, amit ismerünk és szeretünk, akkor kapunk egy gengsztersztorit, ami egy hosszú hétvégén ledarálható, ha bírja az ember gyomra. Rue és az őt megformáló Zendaya továbbra is a sorozat legerősebb eleme, és továbbra is nagyon jó nézni, ahogy sodródik az árral, még ha az az ár mostanra teljesen valószínűtlen irányt is vett. Azért Rue karaktere is megsínyli az évad furcsa irányváltását, mert amíg az első hét részben egy gengsztersztorit nézünk, és ebben elveszik a karakter eredeti története és a drámája, addig a lezárásban, a semmiből újra visszajön az eredeti történetszál, csak sajnos pont annyira megalapozatlanul, hogy inkább hatásvadásznak tűnjön, mintsem mélynek. Ezért amúgy kifejezetten kár, mert az egyik legszebb lezárás tudott volna lenni, ha mindezt nem előzi meg egy raunchy western. Mert Rue sztorijának végén visszajött – még ha csak 10 percre is – a régi Eufória, ami úgy kellett, mint egy falat kenyér.
Coleman Domingo mint Ali, azaz Rue mentora a függőcsoportban az évad másik nagy pozitívuma. Ő veszi át a történetet az évadzáró második felében, és nem fogok spoilerezni, de már most odaadhatnák az Emmy-díjat azért, amit Domingo lehoz az utolsó 30 percben.
Nem sok ilyen pillanat volt a harmadik évadban, ami visszavitt az eredetihez, nekem személy szerint csak ez a kettő, de ez a kettő is pont elég volt ahhoz, hogy kizökkentsen ebből a fura westernből. Ha nem Eufóriaként nézzük az évadot, akkor tud élvezhető lenni, de abban a pillanatban, hogy felszínre kerül, hogy miért volt nagyon jó a sorozat, és hirtelen kontextusba kerül az, amit látunk, akkor mégiscsak elkezd égetően fájni annak a hiánya, ami eredetileg a legjobbak közé emelte az Eufóriát. Cserébe a sorozat továbbra is végig gyönyörű, a jóisten tartsa meg Rév Marcellt nagyon sokáig.
