Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Márta Alex, azaz ByeAlex az utóbbi hónapokban már nem kételkedett abban, hogy a Fidesz veszíteni fog a választáson. Szerinte folyamatos öngólokat lőtt a leköszönő kormány a háborús riogatásokkal, az európai szövetségesek bohóccá tételével, és azt sem mérték fel, hogy a fiataloktól egyre inkább eltávolodtak. Az interjú fontosabb részleteit külön cikkben is kiemeltük.
Szerinte a Fidesz mellett kiálló celebeknél nem kell elveket keresni, csak a lóvé számított ezeknél a politikai kiállásoknál. Legmélyebben Jaber Orbán Viktort támogató szereplései rázták meg.
A zenész az interjúban arról is beszélt, miért nem haragudott a rendőrökre, amikor kijöttek hozzá, és azt is elmesélte, pontosan hogyan zajlott a házkutatás, amelynek során saját bevallása szerint „egy kis cuccot” találtak nála. Szerinte a Fidesz-kormány a drogok elleni harcban a zenei előadókkal és klubokkal szemben is kettős mércét alkalmazott. Reméli, hogy a közmédia is megváltozik az új kormány alatt, mert annak idején épp a közmédia A Dal című műsorában fedezték fel sok más ma is ismert előadó mellett.
ByeAlex a legpozitívabb történésnek az emberek reakcióját élte meg a választás után. Szerinte a magyar embereket már nem lehet madárnak nézni, szerinte sokkal kritikusabban és élesebben fogják szemlélni azt, ami körülöttük történik.