Ezek voltak a legjobb magyar lemezek 2025-ben

Az After történetében idén volt a legnehezebb dönteni a magyar lemezeket összegző év végi listánkról. Olvasóink és nézőink műfaji kategóriákra bontott toplistát szerettek volna, végül hosszas vita után igazságosabbnak éreztük, ha kategóriák helyett egy rangsor nélküli, húszas listában gyűjtjük össze a szerintünk legjobb idei lemezeket.

Amikor leadtuk mindannyian a szavazatainkat, kiderült, mennyire kevés az átfedés az egyéni listák között. Azaz eljutottunk oda, hogy a sokszínű hazai felhozatal miatt egyre nehezebb kikiáltani valamit konszenzusosan kimagasló lemeznek.

A cikkben végül húsz olyan lemezt mutatunk be, amelyeket ebben a szerteágazó mezőnyben értékesnek, emlékezetesnek tartunk. Az adásban pedig olyan előadókról is beszélünk és vitatkozunk, akik végül nem fértek fel a listánkra, de valami miatt izgalmasnak tartottuk az idei megjelenésüket, így ott közel 30 lemezről esik szó. A műsorból az is kiderül, hogy kiktől várjuk már nagyon az első rendes lemezt, és az is, hogy szerintünk kinek hozta a legnagyobb áttörést 2025 a hazai könnyűzenében.

A listát összeállította és írta: Bakos Barna, Bicsérdi-Fülöp Ádám, Hevesi-Szabó Lujza, Kersner Máté, Krász Zsombor, Sajó Dávid, Siteri Nóra, Szente Katica, Szilágyi Máté

Carson Coma: Purgatórium

Míg a zenekar előző lemeze (IV) főleg a magyar társadalmat érintő kérdéseket feszegetett, addig a Purgatórium arról mesél, milyen a közérzete a magyar fiataloknak jelenleg. Ott van ezen a lemezen az ambivalens viszony a hazánkkal, ami „nem elég jó, hogy maradjak, nem elég rossz, hogy itt hagyjam”, harc a korábbi generációk által elültetett káros férfiszerepekkel, és az elmúlás tudomásulvétele és fájdalma is felbukkan több számban (Rántott sajt, Bokáig érő vízben, Rengeteg rossz közül a legjobb). Ha eddig valaki számára nem volt egyértelmű, a Purgatóriummal a Carson Coma végleg kilépett a tinédzserkori romantikázásból. (SZK)

Mayberian Sanskülotts: Nem álmodom semmiről

A legjobb lemezborító az idei magyar megjelenések közül, és a dalok pontosan azt az életérzést tükrözik vissza, mint ami leolvasható a címről és a csillogós, babarózsaszín képről. Az énekesnő, Csordás Zita hangjában egyszerre van meg a bársonyos könnyedség és az állandó keserédesség, ami a lemezen hallható szintipoppal hibátlanul illeszkedik a mélabús dalszövegekhez. (SZK)

Kolibri: Rúnák

Milyen szerencse, hogy Bognár Bandi visszatért világ körüli utazásáról, így a Baba Azizzal felvett Rúnák lemez ismét megmutatta az erősségeit. A gitárra és lüktető dobra épülő zenei világ dúsabb, koszosabb, csörömpölősebb hangszerelést kapott, ami kiválóan érzékelteti az útkeresésről szóló dalszövegek súlyát. (SZK)

Barkóczi Noémi: Mindig kések, de hozzád jókor indultam

Barkóczi Noémi ezzel a lemezzel ismét bizonyítja, hogy a korosztálya egyik legjobb, legőszintébb és legtermészetesebb énekes-dalszerzője. Az előadó gond nélkül folytatja egy jóval zenekarosabb, színpadiasabb hangzással azt a nagyon direkt történetmesélést, ami annyira szerethető volt az előző albumán. Az pedig külön bravúr, hogy Barkóczi milyen finom érzékkel nyúl néha egészen súlyos témákhoz úgy, hogy közben mégis megmarad a dalok ártatlan hangulata. (SD)

Andrej: Egyszerű az élet

A nagy tengerentúli robbanás után néhány évvel végre itthon is egyre kiforrottabban szólal meg az önreflexív absztrakt hiphop. Azok a srácok, akik Travis Scott és Drake helyett Earl Sweatshirt rapjén nevelkedtek, idén adtak először komolyabb életjelet magukról. Erre remek példa Andrej nagylemeze és a vele egyenértékű Ezért az érzésért élünk című anyag Smecitől, amit a két barát direkt egy napon adott ki november közepén. Az alapok frissek, amikre Andrejék komplex szavak egymásra halmozásával próbálnak mindent elmondani. Amikor viszont letisztul a mondanivaló, a súlyosabb, őszinte sorok komolyan szíven tudnak ütni. A címválasztás ironikus: Andrej önelemző dalaiból nem azt lehet kihallani, hogy egyszerű lenne az élet, inkább azt, hogy élni kell, és a nap végén érdemes is. (KM)

Mikee Mykanic: Nehézfame

A magyar underground hiphop egyik legszórakoztatóbb figurája hat év után hozott ki egy teljes nagylemezt, és vitán felül áll, hogy soha egyik Mikee-album sem szólt annyira jól, mint a Nehézfame. Ez a hangsúlyosan elektronikusabb hangzás miatt különösen fontos, az meg tényleg csak bónusz, hogy a Nehézfame-et hallgatni olyan, mint megnézni a kedvenc tévésorozatod kedvenc részét: minden újrahallgatásnál észreveszel valami apró okosságot, poént, geget, amitől igazán időtállóvá válik. (SD)

Bongor: Extázis

„Ha egy dolgot elérek, már megelégszem bőven / Hogy az én gyerekem nem fog félni tőlem” – nem véletlenül hangzik el ez a mondat Bongor lemezének közepén, mert mintha végig a mondatban rejlő félelem és gondolat uralná az alkoholizmust, a függőségtől tönkremenő kapcsolatokat, az önpusztítást, a sokadik újrakezdést és a félelmetes apa figuráját nyíltan kibeszélő konceptalbumot. Az Extázis nem is lemez, inkább már színházi előadás, ami azért is találhatott be ennyi embernél, mert a számokban elbeszélt le- és felépüléstörténet fájóan ismerős lehet sokak környezetében. (BFÁ)

Co Lee x Kapitány Máté: Gadara

A tavalyi túltermelés után Co Lee idén lassított egy picit, és az egyetlen nagyobb megjelenésére behúzta az utóbbi időben kicsit eltűnt, de a magyar traphullám idején az egyik legegyedibb producernek számító Kapitány Mátét. Kapitány beatjei egyértelműen Tyler, the Creator kései munkáit idézik, míg Co Lee lassan egy tucat nagyobb megjelenés után is képes olyan hangnemváltásokra, flow-kra és játékosságra a hangjával, amivel továbbra is jelzi, hogy komolyan kell számolni vele a magyar hiphopban és a mainstream popzenében. (SD)

Berriloom and the Doom: The Garden of Necessity

A 2018-as No Human No Cry EP óta vártam, hogy mikor jön ki egy teljes nagylemez a Berriloomból, és ugyan jó hét év telt el azóta, abszolút megérte várni. A Garden of Necessity sötét, kietlen, szabálytalan hangulati hullámvasút tele mindenféle súlyos rockzenei hatással a doom metaltól a matekrockon át a poszthardcore-ig, amiben elfér a hálószobapop, az emo vagy a shoegaze is. A folyamatos, gyakran dalokon belüli műfaji kísérletezgetés miatt igazán szórakoztató a Berriloom. (SD)

Denevér: Economía Doméstica

Szigeti Árpád és a chilei Sebastián Villano dühös posztpunkot játszó duója még a 2021-es Kikeltetőn tűnt fel, azóta azonban alig pár szám jött ki tőlük. A régóta esedékes első lemez már érezhetően egy saját hangzását megtaláló zenekart mutat, a dobgép szinte szünet nélkül zakatol Villano belső nyugalmat kereső, nagyrészt spanyol nyelvű szövegeihez. Az egész lemez visszatérés egy ellentmondást nem tűrő, posztpunk-ősforráshoz, amivel magunkra zárhatjuk az ajtót, ha már úgy érezzük, hogy körülöttünk lassan ránk omlik minden. (BFÁ)

Csaknekedkislány: Most

Egészen csodálatos látni, hogyan lett lemezről lemezre a CSNK az ország egyik legjobb rockzenekara, és az idei lemezükön igazán szembetűnő az együttes hangzásának és dalszerzésének evolúciója a már 10 éves Na ná ba bám óta. A Most rockosabb, dühösebb, szintinehezebb hangzása, és néhol egészen komoly témaválasztásai ellenére mégis igazi CSNK-lemez, ahol mindig marad hely a frontember Csepella Olivér humorának, társadalomkritikájának és romantikus énjének. (SD)

Cataflamingo: Döntetlen

Sokáig azt gondoltam, hogy a 2023-as Ajtónak támaszkodni csak véletlenül lett ennyire jó, hogy aztán az idei Döntetlen végképp bebizonyítsa, hogy kevés itthoni zenekar érzi annyira a kortárs gitárzenét, mint a Cataflamingo. Ez a lemez ismét hatalmas teljesítmény, tele grandiózus szólamokkal, váratlan dallamvezetési váltásokkal és az egyik legkarakteresebb férfihanggal a hazai színtéren. Van egy-két pontja a lemeznek, ami egyenesen hidegrázós, és rohadtul ideje lenne már, hogy többen felfedezzék maguknak ezt a zenekart. (SD)

Henri Gonzo és a Papírsárkányok: Vízszemű gyík

A Fran Palermóból indult Henri Gonzo új zenekarának második lemezén minden dalnak íze, színe, illata és puha tapintása van. A Vízszemű gyík szinte már olyan, mint egy tökéletesre faragott szobor, ami egyszerre szólhatna rejtélyes barlangok mélyén, napfényes tengerpartokon és antik múzeumok visszhangos tereiben is. Külön érték, hogy a szerzőibb dalok mellett egy Kányádi Sándor versfeldolgozásnak és instrumentális daraboknak is helye van: ez a lemez szusszanásnyi friss levegő a szmogban, nyugalmat árasztó csend a zajban. (KM)

Csinszka: Transformania

Az idei év egyik legegyedibb hangzású magyar lemezét a feltörekvő Csinszka adta ki, aki külön univerzumot épített a Transformaniával, ahol Optimus Prime székelykapun hintázik, az autotune pedig régi népdalokkal, elektronikával, poppal és angol nyelvű dalokkal találkozik. Az erdélyi születésű énekesnőnek óriási közönsége lett TikTokon, a platformnak hála szélesebb rétegekhez és a Z generáción túl az idősebb korosztályhoz is elért a lemez felvezető dalaival, ami komoly ugródeszka lehet. Az már most látszik, hogy Csinszka víziója megingathatatlan. Mint a Telex Afterben elmondta, készen áll megtölteni háromszor a Puskást, ahová először lóval, aztán szekérrel, utolsó nap pedig traktorral tervez bevonulni. (KM)

Mollywood: Larissza Radio

Aki 2025-ben nem élt kő alatt Magyarországon, az biztosan hallotta legalább egyszer Mollywood nevét. A 22 éves előadó megosztó karakter a hazai rapszíntéren és az interneten is: vagy utálják, vagy imádják, de az elvitathatatlan, hogy komoly vérfrissítést hozott az egy helyben toporgó magyar trapbe, aminek egyúttal el is mosta a műfaji határait. Ennek egyik első mérföldköve a karrierjét berobbantó februári Larissza Radio, rajta a TikTok-sláger Inuyashával, ami hosszú idő óta az egyik legfrissebben szóló trapzene itthon, már ha ezt még annak lehet nevezni. Mollywood azóta poposabb irányba ment, de a Larissza Radio nyersességét és elemi hatását nem lehet leutánozni. (KM)

Mirror Glimpse: Hatalmasabb, mint gondolnád

Eddig viszonylag messziről kerültem a Mirror Glimpse-t, mert hiába imádom Krúbi humorát, ebben a mellékprojektjében valahogy nekem nem annyira működött. Egészen eddig, mert a Hatalmasabb, mint gondolnád elképesztően vicces zeneileg és a szövegek terén is. Meg merem kockáztatni, hogy ez valójában részben egy korai Krúbi-lemez, mert a számok tele vannak sokkolóan pontos odaszúrásokkal, és az előadó kiosztja benne a fél magyar zeneipart és végig olyan pimasz, mint az egészen korai éveiben. Ha ezt Krúbi név alatt hozta volna ki, fixen erről beszélne mindenki. (SD)

Laurie.: Szobapop

Annak ellenére, hogy Laurie első valamire való nagyobb megjelenése mindössze egy négyszámos EP, az After szerkesztőségében szinte mindenki egyetértett abban, hogy helye van a listánkon. Laurie zenéje a tökéletes fejlődési íve annak, ahogy egy picit introvertáltnak tűnő énekes-dalszerző valid popzenésszé válik úgy, hogy egy pillanatig sem akarja palástolni a saját gátlásait, tökéletlenségét és érzéseit. Alig várjuk, hogy jöjjön végre az első nagylemez. (SD)

Indigo & Sosehol: Tegnapról

Halász Emese, azaz Indigo a tavalyi, Blaize-zel közös lemez után idén egy EP-vel jelentkezett az egyre több hazai popelőadó mellett felbukkanó producerrel, sosehollal. A Tegnapról ismét több színt megmutat abból, mennyi műfaj is rejtőzik Indigo világában, hiszen a klasszikus egyszálgitáros dal és lüktető elektropop mellett sok minden elfér a lemezen. A különböző műfajú számokat mégis összeköti Indigo könnyen megjegyezhető képekkel teletűzdelt, érzékeny történetmesélése. (BFÁ)

Maluridé: Fooling the Stars

A Fooling the Stars végig olyan andalító nyugalmat áraszt a dalaival, amit utoljára gyerekként tapasztal az ember, ha véletlenül elalszik a nagyszüleinél. Viszkeleti Júlia lágy és selymes hangját tompán melankolikus zongorajáték kíséri, ami a Birthday Girl refrénében csúcsosodik ki, és ezt koronázza meg a lemez záródala, a Lullaby, aminél szebb altatódal rég született itthon. (SZK)

Sierra Delta: Darkness at Full Speed

A korábban a Middlemist Redben zenélő Deli Soma első önálló EP-je sok ötletet felvillantó bemutatkozás, amit a zeneszerző ízlése és érzékenysége tart össze. Kihallható a több közreműködővel (például a szintén korábbi Middlemist Red-tag Ürögdi Ábellel) felvett négy dalból, hogy Deli élő hangszerekre szereti építeni a grúvjait, és elsősorban az a neo soul világ érdekli, amihez például a Jungle vagy Blood Orange is emlékezetesen nyúlt az utóbbi években. (BFÁ)

Az idei évben kiadott kedvenc magyar zenéinket egy lejátszási listában is összegyűjtöttük, ezt alább lehet meghallgatni.