Ezt a Krausz Ferencet még sosem láttuk

A tudósokra hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mint akik egész nap csak egy elefántcsonttoronyban tesznek-vesznek, csak a tudomány nyelvén tudnak beszélni, olyanok mint a képregényekben a szuperhősök vagy a görög istenek az Olümposz hegyén, akikhez az egyszerű halandók sosem érhetnek fel. De valójában nem ennyire misztikusak, sőt, igazából ugyanolyan emberek, mint mi. Egy megható pillanatban ők is elérzékenyülnek, és néhanapján nekik is szükségük van az iránymutatásra. A Nobel-díjas fizikus, Krausz Ferenc is a szüleitől kér útbaigazítást, amikor nem találja a virágboltot szülővárosában, Móron.

„Nem az motivált, hogy a film engem mutasson be. Számomra fontosabb volt az, hogy átadjon egy üzenetet. Mégpedig azt, hogy szükség van összefogásra. Akkor is, amikor rászoruló emberekről van szó, de az összefogásnak kulcsfontosságú szerepe van a tudományos életben is.

Erről szól az új projektünk is, aminek célja egy orvosi diagnosztikai eljárás kifejlesztése. A megvalósításhoz különböző tudású kutatókat kell összehozni, és motiválni őket arra, hogy összehangoltan végezzék a munkájukat egy közös cél érdekében” – mondta a fizikus a budapesti sajtóvetítésen, ahol a róla szóló dokumentumfilmet mutatták be.

Az elektronok nyomában című film Krausz Ferencet egy végtelenül szerény, alázatos figurának mutatja, aki a tudományért él, sokat jótékonykodik, szívügye a tehetséggondozás, szeret edzőcipőben lenni (még akkor is, amikor hivatalos eseményen kell részt vennie), és még ennél is jobban szeret futni. Még a Nobel-díj átadó ceremónia reggelén is rótta a köröket a mínusz tíz fokban Stockholmban.

Hívott egy ismeretlen szám, gyanús volt

A Nobel-díjas fizikus a filmben azt mondja, tudta, hogy a díj meg fogja változtatni az életét, csak azt nem tudta, hogyan. „Tartottam attól, hogy elvesztem a kontrollt az életem felett” – mondja Krausz, aki úgy emlékszik, hogy pizsamában ült otthon, amikor megtudta, hogy elnyerte a tudományos élet legrangosabb kitüntetését. „Hívott egy ismeretlen szám, amit gyanúsnak tartottam. Azt hittem, egy szélhámos, aki a bankszámlám adatait akarja megszerezni. Felvettem és egy úriember szólt a telefonba, aki a Svéd Királyi Tudományos Akadémia titkáraként mutatkozott be.”

Krausz Ferenc tavaly decemberben vehette át a fizikai Nobelt, megosztva Pierre Agostinivel és Anne L’Huillier-vel az attoszekundumos fényimpulzusokat generáló kísérleti módszerekért, amikkel az anyag elektrondinamikáját lehet tanulmányozni. „Mások hívhatják áttörésnek, én úgy gondolok rá, hogy a sikerünk új kapukat nyit meg a fizikában” – mondja Krausz a filmen, miközben körbevezeti Kiss Gábor István rendezőt a bécsi Műszaki Egyetem laborjában vannak a rendezővel, ahol 23 évvel ezelőtt dolgozott két tudóstársával.

Ez a fizikus természetes közege, nem a díjkiosztó gála. Csillogó szemekkel magyaráz a rendezőnek a kísérletről, az elektron útjáról, a műszerekről és a mérésről. Mindez persze a laikus nézőnek nem sok mindent mond. Együtt tudtam érezni Kiss Gábor Istvánnal, amikor a kütyükkel teli asztalra annyit mond, hogy úgy néz ki, mint egy legó, csak bonyolultabb. „A fizikusok egy kicsit mindig gyerekek maradnak” – válaszolja Krausz.

Visszatérés az alma materbe

Stockholm és a müncheni labor mellett a film fontos helyszíne Mór, azon belül is a Radnóti Miklós Általános Iskola. „Meghatódtam, amikor láttam, hogy a diákok engem tapsolnak” – mondja a Nobel-díjas fizikus a könnyeivel küszködve.

A szokásos körökön túl – fizikaterem látogatása, érettségi tabló nézegetése – az iskolában felvett jelenetek közül a volt osztálytársak anekdotái viszik a prímet. Egyikük például felidézi, hogy ő és Krausz Ferenc nagy Omega-rajongók voltak, és szerették volna aláíratni a lemezeiket az együttessel. Akkora volt a tömeg a koncerten, hogy a két gimnazista már kezdte feladni a reményt, hogy sikerül begyűjteniük az aláírásokat.

„Feri a hóna alá csapta a két lemezt, és átverekedte magát a tömegen. Egy órával később tért vissza az aláírt lemezekkel”

– meséli a volt osztálytárs.

Krausz Ferenc egy korábbi interjúban azt mondta, a móri tanulmányai alatt szerette meg a fizikát – ami szép és megható, de egyben elszomorító is. Tíz-húsz-harminc év múlva hányan mondhatják el magukról majd ugyanezt, miközben Magyarországon komoly hiány van természettudományos oktatókból? Tavaly mindössze tíz ember jelentkezett kémiatanár szakra az egész országban.

„Az én példám is azt mutatja, hogy tanároknak milyen ráhatása van az egyénre, az egyén sorsának alakulására, és ezen keresztül az egész társadalomra. Kiss tanár úr indított el a pályán, neki köszönhetem mindazt, ami ma vagyok. Ha ő nincs, akkor nagy valószínűséggel nem leszek fizikus” – válaszolta a sajtóbemutatón a kérdésemre Krausz Ferenc, aki szerint a társadalomnak kötelessége megtenni mindent annak érdekében, hogy a diákok a legjobb oktatásban részesüljenek. „Ez a jóllétünk alapfeltétele, és ebben nagy szerepe van a pedagógusoknak az általános iskolától kezdve az egyetemi oktatásig. Ezeket a foglalkozásokat meg kell becsülni, motiválni a következő generációt arra, hogy a tanári szakmát válasszák, és olyan kiváló oktatók lehessenek, mint Kiss tanár úr” – mondta Krausz.

Az ember nem csak az iskolában, hanem az otthonában, a családja környezetében is sok mindent magára szed. Krausz Ferencet a szülei, nagymamája vallásosnak nevelte, és a hitét a tudományos pálya mellett sem adta fel teljesen:

„Időnként eljárok a templomba, elmondok egy imát a halottaimért, és azokért, akik élnek. Azonban fizikusként nehezemre esik a természetfeletti dolgokban hinni”

A Nobel-díj után Krausz Ferenc lett a Kutatási Kiválósági Tanács (KKT) elnöke, a tanácsot a kormány a tudományfinanszírozás koncepciójának átalakításával bízta meg. A hír élénk vitát indított el a magyar tudományos világban, az új rendszert sokan átláthatatlannak tartják, és attól tartanak, hogy kutatók fogják elveszíteni a munkájukat. Az aggályokra Krausz Ferenc reagált itt a Telexen, erre aztán a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Kollár László is válaszolt, aki szerint az új tudományfinanszírozási rendszer nem olyan formában jött létre, ahogy javasolták.

„A Magyar Tudományos Akadémiával soha nem álltunk vitában. Szerintem egyes kutatók, akik között MTA-tagok is vannak, méltatlan módon reagáltak mindarra, amit a Nemzeti Kutatási Kiválósági Programmal képviselünk. Nekem megnyugvást és elégtételt jelentett, amikor az MTA kiadott egy közleményt, amiben kijelentették, hogy bizonyos személyek véleménye nem egyenlő az akadémia álláspontjával, valamint azt, hogy a NKKP céljai helyesek. Ez az írás támogatta azt a munkát, amit elkezdtünk. Vagyis azt, hogy a tudomány területén említésre méltót és jelentőset alkossunk. Ennyire egyszerű a képlet. Azoknak az összegeknek, amit a magyar adófizetők a mindenkori kormányon keresztül a kutatásra fordítanak, csak akkor van értelme, ha a világ élvonalában vagyunk. Minden más kidobott pénz, lényegében erről szól az NKKP” – mondta erről a vitáról most Krausz Ferenc, aki a KKT vezetését időközben átadta Domokos Péter fizikusnak, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtestfizikai és Optikai Intézetének igazgatójának.

Krausz Ferenc kutatócsoportjával most azt vizsgálja, hogy egyes vérmintákban bekövetkező változások elég specifikusak-e ahhoz, hogy lehetővé tegyék a daganatos betegségek egyértelmű diagnosztizálását még a betegség korai szakaszában.

Az Elektronok nyomában című film a Dunán lesz látható december végén.