Torghelle fejelésével, Varga Viktor ősmagyar himnuszával és a „szupermuterek” összecsapásával fordult rá a Sztárbox a döntőre

2024. október 21. – 06:35

Torghelle fejelésével, Varga Viktor ősmagyar himnuszával és a „szupermuterek” összecsapásával fordult rá a Sztárbox a döntőre
Fotó: Sajtóklub / RTL

Másolás

Vágólapra másolva

Közeleg a Sztárbox második évadának döntője, a finálé előtti utolsó adás pedig emlékezetes kiütés nélkül, de egy-két erős mérkőzéssel zárult. Vasárnap egyszerre két Herceg is tartózkodott a stúdióban: Herceg Erika első magyar nyelvű dalát mutatta be a félidőben, Herceg Dávid pedig Torghelle Sándorral szállt ringbe. Az adás elején emlékeztettek, hogy Noszály Sándor egészségügyi állapota miatt kiszállt, és a Sztárbox egész csapata nevében mielőbbi felépülést kívántak neki.

Noszály távozása miatt a verseny protokollja szerint úgynevezett „walkoverrel” nyert a szintén döntőbe jutott versenyző, Mészáros András nehézsúlyban, ő az övét a döntő napján, egy ünnepélyes eredményhirdetés keretében kapja majd meg. Pedig ő saját bevallása szerint a ringben szeretett volna bizonyítani, de azért örült a győzelemnek. „A sors kicsente az ékkövet a koronából, vagyis az övből” – mondta erről Mészáros a műsor elején. Szépréthy Roland pizsamáján már senki nem lepődött meg (Csobot Adél sem), az utolsó elődöntő viszont ezt leszámítva tartogatott meglepő fordulatokat.

Sánta Dávid és Varga Góliát

A műsor DJ-je ezúttal Metzer Viktória volt, aki a saját Emergency House-feldolgozásával adta meg a szokatlan alaphangulatot. Férfi könnyűsúlyban először Varga Viktor és Sánta Laci mérkőztek meg egymással, a meccsük pedig az óriási magasságkülönbség miatt volt speciális. Ezt Sánta ki is emelte, amikor zsiráfnak nevezte Vargát, és kihangsúlyozta, hogy neki nem elég hosszú a keze az ellenfeléhez. Mint kiderült, Varga és Sánta egyébként együtt kezdték a pályájukat egy békéscsabai színészstúdióban, a harc emiatt is érdekes volt.

Sánta Laci (aki a meccs előtt „szétizgulta az agyát”) ismét Flo Rida slágerére vonult be. Varga bevonulása ennél eggyel extrémebb volt: az énekes gitárral a kezében lépett ki az öltözőjéből, miközben a hátrafelé nyilazó hunokat felidéző saját dala szólt, amiben ősmagyar ébredését énekelte meg. „A magyarok ökle KO-ba rakott” – énekli Varga a boksz inspirálta dalban, majd így folytatja: „Isten ostora, az arany a miénk.”

Fotó: Sajtóklub / RTL
Fotó: Sajtóklub / RTL

Varga Viktor, akit nem olyan rég vitézzé avattak (egy vitézrend szerint valójában álvitézzé) stílszerűen vitéz feliratos, magyaros hímzéssel díszített rövidnadrágban szállt ringbe. A meccs előtt elmondása szerint egyedül volt a jurtájában, varázsitalt főzött, és olyan zenéket hallgatott, amik megnyugtatták. A küzdelmet egy meseként képzelte el, amiben Sánta Laci egy vaddisznó, ő pedig egy torreádor, aki a hosszú testével elugrik előle, és letöri majd a szarvát.

A dicső magyar múltat felidéző Varga feltehetőleg a vadászbalesetben elhunyt Zrínyi Miklósra gondolhatott, a képzavarra pedig Szujó Zoltán is reagált, mondván, hogy a „vaddisznónak nincs szarva, de ebbe ne is menjünk bele.”

Sánta az első másodperctől fogva tolta magát előre, a felek pedig rögtön egymásnak estek. A Vargánál 17 centiméterrel alacsonyabb Sánta sokszor le tudott hajolni, és ütéseket tudott mérni Varga hasára a feje helyett. A meccs sok csapkodással és felütéssel zajlott, Sánta dinamikusan mozgott, felkészült Vargára, viszont sokat ment előre, ezzel beleszaladt az ütésekbe. Varga – akit Lmen Prala bolond ősemberként írt le – végig erős egyenesekkel döfködte Sántát, és látszólag végig ő dominálta a mérkőzést. „A jurtaépítés jól megedzette” – viccelődött Szépréthy Roland.

A harmadik menetben Sánta elcsúszott és egyszer Varga lökdösődése miatt a földre esett. A kommentátorok szerint ez Sánta Dávid és Varga Góliát harca volt, amit Sánta hősies küzdelme ellenére végül egyhangú pontozással nyert Varga Viktor, aki Sárközi Ákossal fog ringbe szállni a döntőben.

A szuperanyák harca

A farmerdzsekijén Public Enemy-felvarrót viselő Héder Barna az adás elején előre kiemelte, hogy az este egyik csúcspontja a „szupermuterek” összecsapása lesz, ezután pedig unalomig ismételték a kommentátorok és a műsorvezetők is a szuperanyák kifejezést, amit Kokó még így sem tudott megjegyezni. A szuperanyák Kustánczi Lia és Földes Eszter voltak, előbbi a 17 hónapos kisfiának ajánlotta a meccset, ezért a szurkolói pólóira is a kisfia képét nyomtatták. Földes Eszter elmondta, hogy a felkészülés során hegymászónak érezte magát, és Lovasi András után „az új élettársát”, Erdő nevű kiskutyáját hozta el magával.

A tigrisként jellemzett Földes sokat lökött, de kevés erős találata volt, és leginkább testre dolgozott. Néha meg is torpant, mintha azt hitte volna, hogy vége a meccsnek, Kustánczi pedig ki is használta ezeket a pillanatokat, és sokszor a falhoz tolta ellenfelét. A menetek kimértek voltak, a versenyzők pedig jellemzően óvatoskodtak, ezért lehetetlen lett volna megmondani, hogy kit fognak kihozni a döntőbírók nyertesnek. A kiegyenlített meccset megosztott pontozással végül Földes Eszter nyerte.

Fotó: Sajtóklub / RTL
Fotó: Sajtóklub / RTL

A megszokottnál kevesebb reklámot nyomott az arcunkba az RTL, de azért bepromózták a Hell Boxing Kings nevű eseményt, a Nyerő párost és az Álarcos énekes visszatérő új évadát is. Múlt héten Moriones lépett fel, most pedig Herceg Erika, az X-Faktor korábbi mentora és Az Árulók második celebévadának egyik versenyzője szolgáltatta a félidei show-t. Herceg első magyar száma egy felszínesen szexizős műanyag popdal lett, ami teljesen felejthető, egyedül az énekesnő hatalmas napszemüvege és óriási copfja éghetett bele a nézők emlékezetébe, meg az, hogy több tucat háttértáncossal lépett fel.

Torghelle a döntőben

A műsorvezetők azzal viccelődtek, hogy nemrég trónfosztás történt: a herceg (Herceg Dávid) megverte a királyt (Király Viktort), ezért most a Shane Tusupot kiütő Torghelle ellen szállhatott harcba. Herceg és Torghelle meccsét Bárdosi Sándor és a ketrecharcos Boráros Gábor is nézte a partvonalról, akik az adás előtti napon online beefbe bonyolódtak. Ez remek apropó volt arra, hogy bejelentsék, hogy a Hell Boxing Kings alatt megmérkőznek egymással, emiatt produkáltak is egy face offot. Szujó Zoltán nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire meglepődtek ezen, pedig ordított a szituációról, hogy előre le volt zsírozva az egész.

A közönségszavazás szerint 63,26 százalékra jósolták Torghelle győzelmét, Herceget viszont eléggé lebecsülték a nézők. Torghelle a nézők bizalmára rászolgálva kőkemény energiával kezdett be, a Gipsy Kings-zenékre bevonuló Herceg viszont meglepően jól bírta az ütéseket, és néha vissza is tudott támadni. „Ez egy teljesen más kulturális holdudvar” – mondta az első menet végén Szépréthy Roland, utalva arra, hogy a boksz merőben más sport, mint a foci, amiben Torghelle edződött korábban.

Fotó: Sajtóklub / RTL
Fotó: Sajtóklub / RTL

A latin zene sztárjaként jellemzett énekes többször is átvette a vezetést, és általában a menetek második felében támadt, így kihasználva Torghelle fáradtságát, aki többet ütött, de kevésbé volt pontos. A volt labdarúgó – aki a negyedik menetre látványosan kifáradt – sokat fejelt, a játékvezető egy ponton rá is szólt, hogy ez nagyon veszélyes, ezért fejezze be. A döntőbírók pontozása alapján döntetlenre jött ki a meccs, ezután Kokó, a műsor supervisora olvasta be, hogy a bírók kit jelöltek meg nyertesnek a szavazólapukon, ugyanis a Sztárbox szabályzata szerint ilyenkor a bíróknak meg kell jelölniük, hogy kit láttak jobbnak. Egy hajszálon múlt, hogy Herceg fordítson, de a bírók egybehangzó döntése alapján végül Torghelle Sándor jutott a döntőbe.

Molnár Áron megvédte a címét

Herceg és Torghelle küzdelmével lementek az utolsó elődöntős adás hivatalos meccsei, de a készítők zárásképp – és a műsoridő kitöltése érdekében – betettek egy címvédő mérkőzést is. A 2023-as, első Sztárbox-széria versenyzője, Szegedi Fecsó azért jött, hogy elvegye a tavalyi győztes, Molnár Áron bajnoki címét. Kokó az adás elején elmondta, hogy csodálkozna, ha ez a meccs végigmenne, és a Molnár Áronnak szurkoló Szabó Győző sem hitte, hogy idáig húzódik majd a küzdelem, de Molnár és Szegedi négy meneten át püfölték egymást, és egyértelműen az övüké volt az adás legharciasabb mérkőzése.

Szegedi lelkesen vágott neki, Molnár Áron pedig még nála is magabiztosabb volt, a páros a meccs előtt ráadásul 1 millió forintban fogadott, amelyet a vesztes fizet a győztesnek. A címvédő mérkőzésért járó nyereményt (amit a műsorvezetők szerint jótékony célokra kell felhasználniuk) pedig Iványi Gábornak és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek ajánlotta fel Molnár. A színész a lelkész melletti szimpátiatüntetésen is felszólalt szeptemberben, a döntés így nem annyira meglepő,

Molnár Iványinak szánt mondatait viszont hamar lecsapta Csobot Adél és Héder Barna is, hiába próbálkozott a színész főműsoridőben valamiféle társadalmi felelősségvállalással.

A visszatéréshez Fecsó 85 kilóra fogyott le, így a nehézsúlyról középsúlyra váltott, hogy szembeszállhasson Molnárral. Szegedi valamiért vámpírnak öltözött (nadrágjának hátuljára is oda volt írva, hogy „drakula”), és Bach D-moll toccata és fúga című darabjára vonult be, amiről mindannyiunknak vámpíros filmek juthatnak eszünkbe. Molnár erős kontrasztot képezve Pogány Induló Hajnal című átvezető dalára tört ki az öltözőjéből.

Fotó: Sajtóklub / RTL
Fotó: Sajtóklub / RTL

Az első menet sok táncikálással startolt el, és elég taktikusan indult, Molnár Áron pedig mosolyokkal hergelte Szegedit, aki kevésszer talált be. Molnár koncentráltan bokszolt és jól mérte fel az ütőtávokat. Szegedi többször megbotlott, Molnár pedig kivétel nélkül profin hajolt el az ütései elől, a negyedik menetben viszont órásit fordított a három diplomás családapa: Molnár a padlóra esett Szegedi találataitól, és rá is számoltak, ezután pedig inkább csak tűrt, pedig az első három körben ő dominálta a párharcot. Bár szoros volt a meccs, végül Molnár Áron nyert, ezzel megvédte a címét, és az Iványiéknak szánt 1 milliót is bebiztosította.

Mint az adásban elmondták, a Sztárbox most egy hét pihenőre megy, a „szuperdöntőt” ezért nem jövő vasárnap, hanem november 3-án rendezik meg. Női pehelysúlyban Lola száll ringbe Schóbert Larával, női könnyűsúlyban Sápi Vivi küzd meg Hódi Pamelával, férfi könnyűsúlyban Sárközi Ákos és Varga Viktor bokszol majd,
férfi középsúlyban pedig Törőcsik Dani és Torghelle Sándor mérkőznek meg egymással, és itt adják át Mészáros András övét férfi nehézsúlyban. Az utolsó elődöntő végén ezután még egyszer mielőbbi gyógyulást kívántak Noszály Sándornak.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!