Noszály Sándor a döntő előtt kiszáll a Sztárboxból egészségi állapota miatt

2024. október 16. – 16:50

Másolás

Vágólapra másolva

Nem folytatja a Sztárbox versenyét Noszály Sándor egykori teniszező – közölte az RTL Klub. A csatorna a sztár családjától kapott információk szerint egészségi állapota miatt nem tud ringbe szállni a döntőben, a Story.hu-hoz pedig rokonok és barátok révén bővebb információk is eljutottak. Eszerint a Sztárboxból most kiszálló Noszály bipoláris zavarban szenved. Noszály Andrea a story.hu szerint ezt írta a helyzetről egy közleményben, amit a laphoz barátok juttattak el:

„Az elmúlt napokban sokan aggódtak testvérem, Noszály Sándor állapota miatt. A családom nevében ezúton szeretnék tájékoztatni mindenkit, hogy Sanyi hazaért Magyarországra, és szakorvosok irányításával elkezdte azt a kezelést, amely bipoláris betegsége stabilizációjához szükséges. Sajnos Sanyi életét már hosszú évek óta megkeseríti ez a nagyon összetett és sok tévhittel övezett betegség, amelynek öcsém egy kifejezetten kritikus időszakát élte át az utóbbi napokban. Sanyi egészségi állapota jelenleg nem engedi meg a további szereplését a Sztárbox műsorban, pedig betegsége kiújulása ellenére, sportember lévén, nagyon szerette volna befejezni és megnyerni a versenyt. Bízunk benne, hogy minél előbb felépül és személyesen számolhat be a médiának a betegségéről, ezzel is segítve a hasonló helyzetben lévőket és családjaikat.”

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Noszály olyan videókat tett közzé közösségi felületein, amelyeken zavartnak tűnt, emiatt már Kovács Kokó István, a Sztárbox szakkommentátora és supervisora is aggódott miatta. Noszály Sándornak a Sztárbox november 4-i döntőjén kellett volna szerepelnie, de a jelek szerint erre most nincs esély. Az RTL KLub azt írja, „a Sztárbox produkciója felkészült arra, hogy ebben az esetben miként bonyolítja le a nehézsúlyban rendezendő Szuperdöntőt, de a téma érzékenysége miatt erről később adunk tájékoztatást”. A csatorna mielőbbi felépülést kívánt Noszály Sándornak.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!