Aki azt mondja, hogy gyilkos vagyok, az rasszista

2024. szeptember 23. – 22:00

Aki azt mondja, hogy gyilkos vagyok, az rasszista
Fotó: Katona László / RTL

Másolás

Vágólapra másolva

Spoileres kritika Az árulók – Gyilkosság a kastélyban második évadának első részéről.

Az RTL őszi műsordömpingjének részeként második évadával tért vissza a tavalyi szezon nagy aduásza, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban. A műsor visszatér a jól bevált recepthez, de újításokat is ígér. Az elsőre súlytalannak tűnő szereplőgárda pedig a legjobb dolog, ami történhetett a formátummal. Ráadásul most Árpa Attila is visszafogottabb a szerepében, bár kérdés, hogy ez meddig marad így.

Az Árulók a gyilkosos társasjátékból merítő, már több országban is adaptált De Verraders című holland műsor formátumát veszi alapul, az alapállása pedig ugyanaz, mint tavaly: 22 induló száll versenybe a 20 milliós fődíjért a nádasdladányi Nádasdy-kastélyban, és mindenki azt találgatja, hogy kik lehetnek az árulók a csapatban.

Az ártatlanoknak most is csapatmunka és közös nyomozás útján kell felfedniük a kiválasztott gyilkosok, vagyis az árulók kilétét. A szereplők nappal csapatjátékokon vesznek részt, majd a gyilkosok éjjel elvonulnak és hosszas tanácskozás során döntik el, hogy melyik indulót öljék meg, azaz küldjék haza a játékból. A fődíjat az ártatlanok csak akkor nyerhetik meg, ha minden árulót lelepleznek. Ha csak egy árulónak is sikerül a játék végéig elrejtenie gyilkos kilétét, akkor az árulóké a győzelem.

A pokol a másik ember

Az Árulók castingjai során az előző szezonhoz hasonlóan most is pszichológusok segítségével szűrték ki azokat, akik mentálisan is alkalmasak a műsorra. Nem véletlenül, hiszen a készítők ismét a pszichológiai hadviselésre építenek, ez a játék fő mozgatórugója: miután a játékmester kiválasztja az árulókat, senki sem lehet biztos abban, hogy ki a barát, és ki az ellenség, a műsor előrehaladtával pedig szép lassan mindenkin eluralkodik a szorongás. A gyanakvásra késztetett szereplőket ráadásul két hétre teljesen elvágják a külvilágtól, és a forgatás ideje alatt nem is használhatnak semmilyen elektronikai eszközt, hogy teljesen átadhassák magukat a szerepüknek.

Rögtön erre erősít rá a filmszerű felvezetőben a vár urát alakító játékmester, Árpa Attila, aki a Jean-Paul Sartre francia filozófus Zárt tárgyalás című drámájából származó aforizmájával adta meg a műsor alaphangját, miszerint „a pokol a másik ember”. Úgy látszik, hogy a hagyományos műveltség népszerűsítése az RTL új fegyvere: míg Gáspár Laci Pál apostolt idéz a mentorszékében pöffeszkedve, addig Árpa az ateista egzisztencializmus felé kacsingat.

Bár voltak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy Az Árulók meg tud-e újulni a tavalyi erős kezdés után, már az intróval képesek voltak jobban behúzni a nézőket. Nem titok, hogy a műsor ötvözni szeretné a filmek, a realityk és a game show-k világát, az RTL így külön kisfilmet is forgatott az új évadhoz, ebben a diktatórikus és manipulatív várúr, Árpa Attila monológját hallgathatjuk végig vérszomjas farkasokat és a kastélyt mutogató drámai vágóképek kíséretében, amik a vártnál sokkal jobban működnek.

Fotó: Katona László / RTL
Fotó: Katona László / RTL

Kiderült, hogy Árpa a sétabotja mellé komplett fegyverarzenált újított, és rengeteget fog még lövöldözni az évadban: a bevezetőben szétlő pár cserepet egy puskával, a későbbi részek bevágásaiból pedig láthatjuk, hogy a versenyzőket játék pisztollyal is fenyíteni fogja. Mellé szegődik egy Leopold nevű komornyik is, akinek bár kevés szerepe lesz a műsorban, jelenléte sokat hozzátesz a dramaturgiához. A hórihorgas, hetvenes, szakállas figura szerepeltetése váratlan, ámde ügyes húzás, a készítőknek jár a piros pont ezért a kivételes castingért.

A kedvcsinálóból láthatjuk, hogy lesznek visszatérő játékok (vízpróba, hordágyas körverseny), és olyan morbid elemek is, mint az élve eltemetés, ami ismét izgalmasnak ígérkezik. Az Árulók sajtóvetítésén Nyári Gábor, a műsor szenior-kreatívproducere elmondta, hogy sosem lesz két ugyanolyan évad a műsorból, új helyszínként debütál még egy bizonyos tömlöc, és az évadban várható egy „különleges borkóstoló” és egy „újszerű vacsora” is.

Természetesebb, gördülékeny folytatás

Az RTL most szeptemberben fedte fel az új évad szereplőgárdáját. Mint kiderült, a készítők felkérését elfogadta Vadon Jani, Erős Antónia, Bárdosi Sándor, Dér Heni és Bereczki Zoltán is, melléjük jött még több kisebb név, köztük színészek, írók, exmodellek és sportolók is. A teljes listát elnézve jogos volt az aggodalom, hogy ezzel a brigáddal képtelenség lesz túlszárnyalni az első évad celebcastingját, azonban nagyot tévedtünk:

a vérfrissítés pont hogy magasabb szintre emelte a műsort, és egy fokkal igényesebb, okosabb show lett tőle Az Árulók, akármennyire furcsa is ezt leírni egy olyan formátumról, aminek a fő célja a tömegek szórakoztatása.

Tavaly még azzal nyugtáztuk a helyzetet a kritikánkban, hogy Az Árulók pont annyira kínos, mint maga az élet, ennek a kellemetlen hangulatnak viszont nyoma sincs az új évad első részében. Nincs az az érzésünk, hogy ügyes vágásokkal kellett menteni a szituációt, az ismerkedős körök nem olyan nyögvenyelősek, a szereplők pedig szinte rögtön megtalálták a közös hangot egymással.

Azt azért fontos hozzátenni, hogy a második évad kiválasztottjai nagyjából tudták, mire vállalkoztak, és már előre készülhettek arra, hogy hogyan kerüljék el korábbi kollégáik baklövéseit. Mégsem érezni, hogy bárki erőlködne azért, hogy beilleszkedjen. Kurrens, súlytalan celebek helyett az RTL behúzott több régi nagy játékost a magyar tévézés világából, akik mellett szerencsére a kisebb karakterek sem törpülnek el, a legtöbb versenyző sallangok és manírok nélkül is remekül működik a képernyőn.

Az Árulók 2. évadának szereplőgárdája: Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó, Bereczki Zoltán színész-énekes, Bíró Beáta exmodell, Dér Henrietta énekesnő-dalszerző, Erős Antónia műsorvezető, Gáspár Kata színésznő, Hadas Krisztina szerkesztő-riporter, Herceg Erika előadó, Hermányi Mariann színésznő, Hevér Gábor színész, Kozma Dominik világbajnoki bronzérmes úszó, Lakatos László humorista, Megyeri Csilla műsorvezető, Mehringer Marcell énekes-dalszerző, Molnár Áron színész, Muri Enikő énekesnő, színésznő, Sváby András műsorvezető, Szorcsik Viktória színésznő-műsorvezető, Url Izabell író, Vadon János műsorvezető, Vályi István újságíró és Zdroba Patrik énekes.

Valahol mégis vicces, hogy az idei felhozatalból sok szereplő láttán nem csak a laikus nézők száján csúszhatott ki önkéntelenül a kérdés: Kik ezek? Hermányi Mariann például bevallja, hogy nem ismeri a versenytársait, és sokan vele sincsenek képben. Ennek ellenére azért bőven van belterjes bratyizás a műsorban, Erős Antónia és Hadas Kriszta például a régi újságírói élményeiket idézték fel, utóbbi pedig kismilliószor hivatkozik arra, hogy már 30 éve jól ismeri Sváby Andrást. A célja pedig az, hogy tovább maradjon talpon régi barátjánál, aki tavaly elég hamar kipontozódott. Rövid szereplése alatt Sváby az egyik üde színfoltja lett a realitynek, a készítők ezért újra visszahozták, így ő lett a 22. játékos, akinek a kilétét az első rész felénél fedték fel a párválasztós feladat során.

A bongyi, a roma, meg a többiek

Míg az első évadban látványosan több idő kellett ahhoz, hogy egyes figurák egyáltalán megnyilvánuljanak, most majdnem minden szereplő szót kapott, és a rész végére minden archoz kötni tudtunk egy karakterjegyet, vagy legrosszabb esetben egy nevet, ami az első szezon alatt azért nehéz volt. Egyedül a Motherless-botrány feldolgozásában kulcsszerepet vállaló Url Izabell író-influenszer volt az, aki ha szólt is, leuralták a többiek, és a rész végére sem tudtam pontosan, hogy ki ő, és miről ismerhetjük.

Kakukktojásnak számít és némileg kilóg még a X-Faktort is megjárt Mehringer Marci, akit eddig főleg zenészként ismerhettek a nézők, és nehezebb feladat vár rá, mivel még nem bizonyított realityben. Ő a tavalyi évadban szereplő Krajnyák Lucához (aki a kollégánk a Telexben – a szerk.) hasonlóan a zöldfülű fiatal karakterét testesíti meg, az első részben többen úgy becézik emiatt, hogy „kicsi” és „bongyi”.

Fotó: Katona László / RTL
Fotó: Katona László / RTL

Az is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy kik lesznek az évad legerősebb és leghangosabb karakterei. Egyelőre úgy tűnik, hogy a túlbuzgó Bereczki Zoltán, a fontoskodó Hadas Kriszta, a mindig lelkes Molnár Áron, a mindig vicces Lakatos László és az egyszerű, de karakteres Vályi István viszik el a hátukon a show-t, olyannyira, hogy a rész végére Hadas és Bereczki néha túl is tolják a szerepüket és könnyen elegünk lehet belőlük. Bereczkiből például a második játék hevében kibújt a főnökösködő falkavezér, a színész-énekes úgy viselkedett, mint az az irritáló osztálytárs a gimiből, aki mindig magára próbálta irányítani a figyelmet tesin és az osztályfőnöki órákon.

Lakatos László stand-upos az, aki egy személyben megtestesíti a humort, és jelenlétével sokat tompít a műsor említett értelmiségi hangvételén. A humorista felel a helyzetkomikum megteremtéséért, az interjúszobában is vicces monológokat ereszt el, és sokszor direktebb, karcos poénokat is bevállal élesben.

„Aki azt mondja, hogy gyilkos vagyok, az rasszista” – sütötte el az első epizód egy pontján a roma származású Lakatos, majd mit ad isten, tényleg kiválasztották árulónak.

Árpa rajta kívül Erős Antóniát, Hevér Gábort és Dér Henit jelölte ki gyilkosnak, a szereplők pedig eleget is tettek a felkérésnek. Az indulók nagy része könnyen szerepbe helyezkedett és jól palástolta áruló énjét, egyedül Erős Antóniára kezdtek gyanakodni a versenyzők, aki a szokottnál is merevebben viselkedett azután, hogy éjszaka árulóvá ütötték. A többiek jól mozgatták a szálakat, mivel az ártatlanok Muri Enikőre és Mehringer Marcira kezdtek gyanakodni. Utóbbi látszólag nagyon bizonyítani szeretne, ezért sokszor túlbuzgón viselkedik, amivel a tavaly hamar kieső Krajnyák Lucához hasonlóan magára terelte a gyanút, annak ellenére is, hogy ártatlan. Ebből látszik, hogy a taktikázás az első pillanattól kiemelten fontos, a csapatjátékok mellett pedig arra is ügyelniük kell a versenyzőknek, hogy kivel mit osztanak meg a beszélgetéseik során.

A műsor első csapatjátéka egy új, memóriát és térlátást trenírozó feladvány volt: a kiváló csapatdinamikát hozó versenyzőknek két nagy csoportra oszolva, látatlanul kellett geometriai alakzatokat kirakniuk egy-egy közvetítő segítségével, aki tolmácsolta nekik Lakatos László instrukcióit, aki előtt ott voltak az alakzatok egy papírlapon. Továbbra is jó, hogy ilyen szabad átjárás van a szerepek között: Lakatost eddigre már kijelölték gyilkosnak, a naiv többség mégis őt jelölte memóriamesternek, mit sem sejtve arról, hogy az áruló éjszaka bármelyiküket a halába küldheti.

Árpa Attila mindeközben visszafogottabb, mint tavaly: bár sokak szerint épp az ő szerepe aranyozta be a műsort, engem különösen zavart, ahogy affektáló szociopata várúrként minden felkonfját túljátszotta. Fontos újítás a műsorban, hogy Árpa interjút is készít a versenyzőkkel, ezek során mindenki elmondhatja, hogy ártatlan, vagy áruló szeretne majd lenni. Bár a történetvezetés és feszültségteremtés szempontjából ennek még lehet jelentősége, külsőleg úgy néznek ki ezek a beszélgetések, mintha egy vidéki városi tévé magazinbeszélgetését néznénk, ez pedig sokat elvesz az intróban megvillantott filmes hatásból. Lehet, hogy felesleges azt gondolni, hogy Árpa higgadt és visszafogott marad, a többi epizódra simán juthat még kellemetlen, szexuális töltetű gyóntatás, és mint láttuk, a lőfegyverei is előkerülnek majd.

A készítők a késleltetés eszközével élve direkt kihagyták az első részből azt, hogy ki fog kiesni, így ez majd kedd este derül csak ki, a hosszúra nyújtott, másfél órás játékidőt viszont így is sikerült megtölteni releváns tartalommal. Igaz, hogy az első rész a vártnál kevesebb feszültséget hozott, viszont a szereplőknek hála annál élvezetesebb volt nézni. A nyitányba fért egy kis seregszemle, némi humor és intrika is, de a nagy konfliktusokra és cselszövésekre egyelőre még várni kell. Az előre belengetett mentális terror sem ütötte fel a fejét még a kastélyban, a biztató indítás viszont épp elég volt ahhoz, hogy kirajzolódjon a műsor új iránya, ami már most sokkal ígéretesebb képet vetít előre a tavalyi szezonhoz képest.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!