Torghelle Tusup kiütéséről: A képek önmagukért beszélnek

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Torghelle Sándor volt az RTL Reggeli vendége, ahol részletesen mesélt Shane Tusup elleni mérkőzéséről a Sztárbox vasárnapi adásában. Tusup korábban lenagypapázta Torghellét, aki körülbelül egy perc alatt rácáfolt erre, és technikai KO-val ejtette ki a műsorból az amerikai edzőt. Torghelle azt mondta, nem a bosszúvágy hajtotta, habár a lenagypapázás „kellemetlenül érintette, ha poénnak szánta, akkor nem volt poénos, ha másnak szánta, akkor viszont tiszteletlen volt.” Ennek ellenére nem bosszúként fogta fel a meccset, pusztán védekezett.

Tusupról azt mesélte, hogy „normálisan, mint egy mérkőzés után kezet fogtunk, gratuláltunk egymásnak és az edzőknek.” Arról, hogy Tusup szerint szabálytalanságok történtek a mérkőzésen, és a focista ellökte őt, Torghelle annyit mondott, hogy nem tudja, Tusup mire gondol, hiszen

„a képek magukért beszélnek, hogy ütés volt-e, vagy nem volt ütés.”

A mérkőzésről összességében azt mondta, hogy szerinte egy profi bokszmeccsen is történik olyan, ami nem teljesen szabályos, ők pedig nem is profik, így hát benne van a pakliban, hogy nem minden a szabályok szerint történik. Azt gondolja, az ő ütései erősek és pontosak voltak, Tusup pedig rögtön az elején bele is szédült az egyikbe, de azt is hozzáteszi, ha ő kapott volna egy ilyet, „kellemetlenül érintette volna, de hál' istennek adtam, nem pedig kaptam.”

Torghelle egyébként azt mondja, ő ezzel az interjúval lezártnak tekinti a témát, és a jövőbe tekint, készül tovább. A következő negyeddöntőt most vasárnap tartják, itt derül ki, ki lesz Torghelle ellenfele az elődöntőben. A középsúly mezőnyében már elődöntős Törőcsik Dani és Szecsei Valter, vasárnap pedig Király Viktor bokszol majd Herceggel. A Sztárbox korábbi adásairól itt, itt és itt írtunk.

Csatlakozz a csoportunkhoz!