Egy AI által készített migránsellenes számtól őrülnek meg teljesen a németek

2024. augusztus 19. – 11:02

Másolás

Vágólapra másolva

Bekerült Németország top 50-jébe az a teljesen mesterséges intelligencia által elkészített dal, amely a bevándorlókról szól. A szám dalszövegét ember által betáplált kulcsszavakból írta meg a mesterséges intelligencia, majd ezután felénekelte és megzenésítette azt, még lemezborítót is tervezett hozzá.

A dal a 48. helyre került Németországban, egy hónappal megjelenése után már 3,5 millióan töltötték le a Spotifyon, és a 3. helyre került a platform felkapott zenéket gyűjtő listáján.

A Talahon című számot feltöltő Butterbrót sok kritika érte a szám megjelenése után: többek között azért, mert a dal, bár paródiának van nevezve, valójában diszkriminatív és rasszista sorokkal van tele. Arról szól, hogy egy lány megismeri az úgynevezett helyi rosszfiút, akiről kiderül például az, hogy

  • shisha bárba viszi első randira a lányokat, és aranyos, amikor mindenkibe beleköt;
  • megveszi az egész világot, és még csak állami támogatás sem kell neki hozzá;
  • „a zsebében a kés biztos, hogy nem csak szendvicsekhez van”;
  • a brók között ő a legmenőbb. Még ha emellé idegbeteg és parfümtől bűzlő is.

A talahon szó az arab „taeal huna” kifejezésre utal („gyere ide”), ennek az átalakított formáját Németországban gyakran használják pejoratív értelemben a bevándorló hátterű fiatal férfiakra.

Butterbro szerint ezzel azonban nincs baj, mert van „elég kreatív szabadság a dalban ahhoz, hogy kreatív projektnek lehessen értelmezni”. Ő egyébként is olyan dalt akart csak készíteni, ami „megkülönböztetés nélkül gúnyolja ki a macsó viselkedést”, de neki amúgy is mindegy, mert a legfőbb motivációja az volt, hogy virális legyen a dal. Ez sikerült is neki.

A dal után több német zenekritikus és író jelezte, hogy a dal többszörösen problematikus, és elég vékony jégen táncol a rasszizmus és a paródia között. Felicia Aghaye, a Diffus zenei újságírója például azt írta, hogy Butterbro láthatóan nem érti, hogy a talahon szó a mindennapokban mit jelent: például használják azt szélsőjobboldali csoportok, hogy iszlamofóbiát és idegengyűlöletet szítsanak. A dal felkapottsága szerinte most segíti ezeket az eszméket belerakni a mainstreambe.

(Guardian)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!