260 kilométert utaztak a sárkányok, nehogy már olyan nyerjen, aki nem tud sárkányon lovagolni!

2024. augusztus 7. – 19:05

Másolás

Vágólapra másolva

Véget ért a Sárkányok háza második évada, méghozzá egy elég megosztó lezárással. Az első négy rész alapján még úgy tűnt, hogy a második évadra kijavították azokat a hibákat, amelyeket az elsőben lehetett látni, de a lezárást annyira elkapkodták, hogy bőven akad miatta hiányérzet. Az After+ legújabb adásában Stöckert Gáborral és Lengyel-Szabó Péterrel beszéltünk a második évad tanulságairól, mély- és csúcspontjairól és arról, hogy miről szólhat majd a harmadik évad, ami csak két év múlva érkezik.

Az adásban végig spoileresen beszélünk a sorozatról!

Az első évadhoz képest a másodikban sokkal kevesebb volt a váratlan csavar, éppen ezért a kiszámíthatóság az egyik legnagyobb problémája az új részeknek. Az első évad legkiemelkedőbb színészeit vagy kiírták a sorozatból (Paddy Considine), vagy eltüntették (Rhys Ifans) vagy egyszerűen csak cserepadra rakták, mint tették azt az egész évadot harrenhali lidercnyomásokkal töltő Daemonnal (Matt Smith).

A másik komoly probléma, hogy nagyon hullámzó volt az új évad színvonala akár epizódokon belül is. Éppen ezért nem lehet mondani, hogy kifejezetten rossz lett volna az évad, mégis annyira inkonzisztens a színvonal, hogy nehéz rá kerek egészként gondolni. Ez különösen úgy érdekes, hogy amíg az első évadban akár 5-10 évet ugrott előre időben a történet, itt gyakorlatilag pár hét történéseit követhettük végig – mégis sokszor tűnt úgy, hogy nem is igazán történik semmi.

A rendszeres logikai buktatók és kiszámíthatóan felvezetett fontos mellékszereplők bemutatása ellenére azonban számos kiemelkedő pillanata volt a sorozatnak, és ez általában a remek színészi alakításoknak köszönhető. Emma D'Arcy továbbra is tökéletes Rhaenyra szerepében, és a méltatlanul hanyagult Matt Smith helyére lépett két őrült Targaryen: Aegon (Tom Glynn-Carney) és Aemond (Ewan Mitchell). Főleg a félszemű Aemond az, akinek minden jelenete vonzza a néző figyelmét, de ugyanez elmondható a szép kerek karakterívet befutó Aegonról is.

A másik erőssége a sorozatnak – ahogy az a műsorban is elhangzik –, hogy leviszi az emberek szintjére a sárkányokat, vagyis számos olyan jelenet van, ahol tényleg érezni, hogy ezek gyakorlatilag monumentális tömegpusztító fegyverek, és az emberek eltörpülnek mellettük. Ilyen volt a negyedik epizód eposzi háborús jelenete vagy a hetedik rész, ahol új sárkánylovasokat kerestek Rhaenyra seregébe.

Mindettől függetlenül az összkép valahogy nem az igazi, és ebben biztosan közrejátszott az is, hogy az írósztrájk és az utolsó pillanatokban megvágott büdzsé miatt az eredetileg 10 részesre tervezett évad csak 8 epizódból állt. Valószínűleg ezért zárult a finálé egy megúszósnak tűnő montázzsal, ami már a harmadik évadot vezeti fel.

Az már biztos, hogy jön a harmadik, illetve a sorozatot lezáró negyedik évad, de ezzel még bőven nincs vége a történetnek. A hírek szerint egyszerre hét Trónok harca-spinoffon dolgozik az HBO, és ezek mind előzménytörténetek lesznek. Ebből négy animációs, három pedig élőszereplős sorozat lesz, és egyes források szerint ezek olyan témákat dolgoznak fel, mint Hódító Aegon legendája, a Sárkányok házából megismert Corlys Velaryon utazásai Essos körül, Dorne kialakulásának története, illetve lehet, hogy megismerjük a távoli Yi Ti világát is. Ezek egyelőre csak spekulációk és feltételezések, mindössze egy biztos: 2026-ban jön a Sárkányok háza harmadik évada, jövőre pedig bemutatja az HBO George R.R. Martin azonos világban játszódó regénysorozatának, a Kóborlovagnak az adaptációját, ami A hét királyság lovagja címen fog majd futni.

A korábbi kibeszélővideónkat, ha lemaradtatok róla, itt tudjátok megnézni:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!