Van valami gyönyörű ebben a ködös zsongásban

2024. július 28. – 22:18

Van valami gyönyörű ebben a ködös zsongásban
A Charm lemez borítója – Forrás: Clairo / Instagram

Másolás

Vágólapra másolva

„Számomra a báj az a pillanat, amikor két ember találkozik különböző élettapasztalatokkal, megvan a saját sztorijuk, aztán elmondják egymásnak az első réteget a történetükből. Van valami gyönyörű ebben a ködös zsongásban, amikor a többi részét csak elképzeled. Ez nagyon bizsergető érzés.” – így mesélt Clairo a New Yorkernek Charm című lemezének címéről. A cím találó, Claire Cottrillból egyébként is árad a báj és elegancia, az indie énekesnő harmadik lemeze érett, jazzes beütéssel, érzéki melegséggel, és 1945-ös hangzást idéző sercegéssel érkezett meg.

Clairo kinézetre lehetne akármelyik fiatal alterlány az orrpiercingjével, lágy esésű, hullámos hajával, és vékonyvonalas tetoválásaival. Emiatt is lopta be magát az emberek szívébe első olyan dalával, ami már szélesebb közönséghez jutott el. A Pretty Girl a tökéletes megfelelője a hálószobapopnak, Clairo cserfesen fogalmazta meg mennyire helytelen, ha egy kapcsolatban rá erőltetik, hogy csinos legyen. A dal ereje abban rejlik, hogy feltűnik a webkamerával forgatott klipben egy tinédzser lány cickafarokkal, kopott pulcsival és fintorgó arccal, miközben egy elmosódott, nyolcvanas évek hangzására emlékeztető alapra azt dúdolja, hogy

And I could be a pretty girl
I'll wear a skirt for you.

A dal sikere után leszerződtette a Fader kiadó. Clairo a Youtube csatornáját 2010-től kezdve úgy kezelte, mintha egy videónapló lenne. Töltött fel VHS videókat gyerekkorából, ahol megmutatta, hogy már akkor is dalokat írt, amiket elő is adott a szüleinek. Mintha a világ legkönnyedebb szórakozása lett volna mindig is az énekesnő számára, hogy felfedje az internetnek a dalait, fittyet hányva arra, hogy hányan kattintanak majd rá a videókra. A Pretty Girl videóklipjéről például így mesélt:

„Felébredtem, szörnyű nap volt, a hajam kócos volt, a bőröm undorító, le se szedtem a sminkemet tegnap estéről, de úgy voltam vele, hogy ez a tökéletes nap felvenni ezt a videót. Egy hülye ötletből indult az egész, arra gondoltam milyen vicces lenne felvenni egy videót felirattal, mintha karaoke lenne. Aztán elég cool lett a végeredmény végül.”

Clairo meglepődött a dal hirtelen jött sikerén:

„Amikor a dal sikere után visszamentem a suliba, furcsa volt, úgy éreztem magam, mint Hannah Montana. Néha érdekes a rádöbbenés, hogy van egy rajongói bázisom, de nagyon szívmelengető.”

Clairo Pretty Girl című dala előtti videói mai napig elérhetőek a Youtube-csatornáján, ami tündérmeseszerűvé teszi pályafutását. Az NME magazinnak erről így mesélt:

„Felnőttem ahhoz, hogy megszeressem a tényt, hogy az emberek rá tudnak keresni arra ki voltam mielőtt mindez történt velem, és láthatják, hogy ki vagyok most, a hírnév után. Nagyon remélem, hogy ugyanazt az embert látják.”

Első debütáló albuma 2019-ben az Immunity volt, amit a Vampire Weekend korábbi tagja, Rostam Batmanglij producerelt. Ezen a Clairo-albumon az énekesnő még megmártózik a naív, gyermeteg szerelemben, nem véletlen, hogy a Sofia és a Bags című dalok lettek a legnépszerűbbek a lemezről. Az előbbi dal azt az élményt örökíti meg, amikor a Claironak először tetszett lány az életében, a címmel pedig Sofia Coppolára utal, a Bags pedig első kapcsolatát rögzíti egy lánnyal. Amint nagyobb nyilvánosságot kaptak a zenéi az énekesnőnek, sokan meggyanusították, hogy a sikerét befolyásos édesapjának köszönheti, aki marketingszakemberként a Grammy-díjátadó egyik alapítványát is igazgatta. A valóságban viszont a szülei ellenezték, hogy a zenélésért feladja egyetemi tanulmányait.

Az énekesnő számára az is fontos, hogy hangot adjon közéleti véleményének. Amikor 2022-ben az amerikai legfelsőbb bíróság június 24-én felülbírálta a fél évszázados „Roe v Wade” néven elhíresült bírósági precedenst, megszűnt az abortuszhoz való jog alkotmányos védelme. Clairo többek között Lorde-dal, Olivia Rodrigóval, és Phoebe Bridgerszel együtt tiltakozott az abortusztörvény ellen. Aláírta az Artists4Ceasefire nyílt levelét 2023 októberében, amit Joe Bidennek címezve az Izrael-Hamász háború tűzszünetére hívta fel a figyelmet. Idén pedig jótékonysági koncertet adott, hogy támogassa a gázai és szudáni menekülteket.

Clairo a hiphop titkos kedvence

Clairo bár légies hálószobapopot csinál, atlantaiként nem áll távol tőle a hiphopzene sem, ez pedig jól mutatja, milyen sokszínű figura ő, illetve milyen sok helyről kap elismerést a szakmán belül. Korábban közre is működött már több rapdalban is: Lancey Foux brit rapper Ghetto Yout című dalában vokálozott, és van egy kiadatlan száma az emórapper Lil Tracyvel, aki Lil Peep legjobb barátja volt.

Emellett közös szelfije is van a kísérletező rapperrel, Jpegmafiával, akivel interjúztak is együtt, és Lil Yachtyval is lógott, mellettük pedig ott pózolt Mac DeMarco és Kevin Parker, a Tame Impala frontembere. Ha ez nem lenne elég, nemrég együtt lépett színpadra Freddie Gibbsszel és Madlibbel, aminél ikonikusabb, mégis váratlanabb együttállást nehéz elképzelni. (Kersner Máté)

Második lemezét, a Slinget korunk egyik legfontosabb producerével vette fel, Jack Antonoffal, aki olyanokkal dolgozott együtt, mint Taylor Swift, Lorde és Lana Del Rey, illetve a Bleachers zenekar frontembere is egyben. A Sling dalszövegeiben leginkább abból merített Clairo, hogy milyen volt a nyilvánosság előtt felnőni, és hogyan befolyásolta a fejlődését, hogy nagy figyelem övezte. A Sling nem tudott egy emlékezetessé válni, amiben közre játszhatott az is, hogy Antonoffnak túl határozott elképzelései voltak. A producer sajátos hangzásával semmi probléma nincs, szerencsés, ha tudnak kötni egy jellegzetes hangulatot egy névhez, de ezen az albumon, mintha eltűnt volna Clairo.

Ehhez képest a most megjelent Charm már egy érett produktum az énekes-dalszerzőtől, a tompa zongorával, leheletnyi, de pontos hanggal megénekelt és analóg módon felvett dalok miatt mind időtállónak hatnak. A lemez producere Leon Michels volt, aki leginkább az El Michels Affair eklektikus soulprojekt vezetőjeként ismert, és a Sling album sikere után ismerkedett meg Clairoval. A Creednek adott interjújában az énekes így mesélt a közös munkáról:

„Segített megtalálni azt a hangzást, amire mindig is vágytam.”

A Charm dalai a klarinét, zongora és fuvola összecsengésével remekül érzékeltetik Clairo gondolatait a bájról. A visszafogott énekhang miatt hordoz magában a lemez valami misztikus sejtelmességet, ami az énekes célja is volt, hiszen ebben rejlik az első randevúk varázsa. Az Apple Musicnak adott interjújában az énekest a műsorvezető emlékeztette arra, hogy Clairo említette neki a Sling lemez után, hogy a következő albumon szeretné felfedezni a szexiséget.

„Egy ideje játszadoztam a gondolattal, mert a Sling nagyon komoly volt. Aztán rájöttem, hogy fontos számomra felfedezni az érzékiségemet, és írni az érzékiségről, még akkor is, ha a dalok nem túlzottan azok. Fontos volt, hogy ilyen módon írjak ezen a lemezen, mert sosem volt nagy része az életemnek az érzékiség, utána pedig rádöbbentem, hogy ez volt a hiányzó része a személyiségemnek. Így tudtam kapcsolódni a nőiességemhez, amit elvesztettem már egyszer, de most úgy érzem közelebb kerültem hozzá.”

A Charm lemezről leginkább a Sexy to Someone érzékelteti, hogy Clairo milyen elegáns szintre emelte a szexiséget. Nem szorul rá arra, hogy csillogó neccharisnyában és kivágott bodyban mutassa a színpadon, hogy egy szexi nő, mert a fekete blézerben is rendelkezik egy olyan kisugárzással, ami megérteti ezt a dalt az emberekkel. Vintage hangzású dobokkal magabiztosan énekel arról az általános érzésről, hogy

igazából mindenki szeretne szexi lenni valaki számára.

Ezt az érzést rögzíti a Slow Dance is, ami kifinomultan írja le a flörtöt, a Juna pedig egy gyönyörű vágyakozás, aminek a végén Clairo lenyűgözően szájtrombitál.

Az énekes a Vulture-nek mesélt arról, hogy a Charmra leginkább a Beach Boys, Harry Nilsson, Margo Guryan, és Blossom Dearie hatott:

„Amikor azon gondolkodtam, hogy mi a közös ezekben az előadókban, az az, hogy nem tudod őket behatárolni. Egyszerre bohókás, de komoly, miközben nagyon érzelmes. Mindegyikükben van valami misztikus energia, ami összefonja őket és számomra ez elképesztően vonzó.”

Clairo harmadik albuma egy tökéletes alkalom arra, hogy vinylen hallgassuk Clairo zenéjét, mert így igazán érezhető a lemezben lakozó elegancia a fúvós hangszerekkel és a zongorával, az ábrándozó dalszöveggel és a lehelletnyi, kellemes énekhanggal. Bár úgy tűnt, hogy Claire Cottrill a szomorkás indie rock hercegnője marad, ezzel a lemezzel egy váratlan felnövést mutatott a közönségének, ami miatt még inkább várjuk, hogy mit hoz ki a jövőben.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!