Április 6-án tartja az első nagy arénás koncertjét az MVM Dome-ban a Carson Coma, ahol többek között fennállásuk ötödik születésnapját is ünneplik. Ebből az alkalomból a koncertet megelőző hetekben az After-playlisteket a zenekar tagjai állítják össze a kedvenc zenéikből. A sorozat a hatodik felvonással most finisbe ért, az utolsó válogatásért Kun Bálint billentyűs felelt.
„Az egyik legjobb dolog számomra a zenében amikor teljesen hétköznapi élethelyzetekből ragadja ki az embert, és egy másik megvilágításban adja vissza a környezet érzékelését. A klasszikus ‘úgy érzem magam mintha egy filmben lennék’ érzés, villamoson ülve, sétálás közben, vagy otthon az ablakon kibámulva” – írta Kun.
„Olyan zenéket válogattam össze amik nekem ezt az érzést nagyon különböző módokon hozzák elő kifejezetten zenei eszközökkel, így a dalok vagy instrumentálisak, vagy olyan nyelvű szöveggel rendelkeznek amiket nem értek, hogy a szöveg ne vigye el az adott helyzetre, mint filmjelenetre vetített hatását”.
Az első válogatást Jónás Attila, a Carson Coma basszusgitárosa állította össze, aki egy kifejezetten jazzorientált playlistet készített olyan nagy öregek zenéiből, mint Miles Davis, Cannonball Adderley, John Coltrane vagy Chet Baker. A második playlistet Héra Barni csinálta, aki főként perui gitáralapú cumbia dalokat szelektált a ‘60-as- és ‘70-es évekből.
A harmadik listáért Bóna Zsombor felelt, aki találomra válogatott kedvenc Spotifyon kedvelt dalaiból, a negyedik listára pedig Fekete Giorgio tett slágereket legendás olasz táncdalénekesektől. Az ötödik lista Gaál Péteré volt, aki minimálisabb hangszerelésű, gitáralapú indie dalokat választott, mondván, hogy „néha jól esik a nyomasztó posztpunk után egy kis Simon & Garfunkel”.
Az After Zenetöri legutóbbi adásában Fazekas Gergely zenetörténésszel elemeztük a Carson Coma dalait.